Elhunyt John Wetton, a progresszív rock kiemelkedő alakja
Hatvanhét évesen kedden Londonban vastagbélrákban elhunyt John Wetton, a progresszív rock történetének kiemelkedő alakja. A basszusgitáros, énekes, dalszerző, az Asia, a King Crimson és több más világhírű csapat zenésze Budapesten is járt és zenélt az After Cryinggal. - Pécsi Napilap -
Wetton halálhírét londoni kiadója közölte. “Fantasztikus dallam- és harmóniakezelés jellemezte, amit komoly zenei képzésének is köszönhetett, emellett páratlan hangi adottságai voltak, azonnal fel lehetett ismerni az éneklését. Szerény, kedves fickó volt, aki soha nem balhézott, ha kellett, cipelte a saját cuccát, soha nem voltak sztárallűrjei és a legnagyobb profizmussal állt hozzá minden produkcióhoz” – idézte fel Egervári Gábor, a több mint harminc éve működő After Crying egyik alapítója szerdán az MTI-nek.
John Wetton kétszer is játszott együtt az After Cryinggal. Húsz évvel ezelőtt, 1997 augusztusában fellépett a Budai Parkszínpadon a Nyugati Kapu című zenei fesztiválon, amelyen műsora végén közösen adták elő a Starlesst, a King Crimson csodálatos dalát. A Starless budapesti felvétele John Wettonnal lemezen is hallható, hiszen felkerült az After Crying 2000-ben megjelent Struggle for Life című dupla koncertalbumára.
A progresszív rock és a komolyzene határán egyensúlyozó After Crying szövegírója, fuvolása, az élő hangzásért is felelő Egervári Gábor elmondta, hogy Wettont a budai koncert előtt egy Skodával vitték fel próbahelyükre, a Jókai klubba. “Kölcsönkapta Pejtsik Peti lila színű Ibanez basszusgitárját, eljátszottuk a Starlesst, és a végén közölte: ezt nem kell jobban csinálni. Másnap a beálláson elképesztő volt látni, hogy produkciója teljes hangosítását a hangszereként kezelte. Az előadáson szakadt az eső, de ez sem zavarta, végigjátszotta a programját” – fejtette ki Egervári Gábor. John Wetton 1999-en a Budapest Kongresszusi Központban egy jótékonysági gálán szintén előadott egy King Crimson-dalt az After Cryinggal, akkor a The Night Watch-ot. Mint a magyar zenész megjegyezte, egy évvel később Mexikóban egy progrock fesztiválon is találkoztak. “Nagyon jó, szinte baráti kapcsolatba kerültünk. Amikor Mexicaliból elindultunk vissza az Egyesült Államokba, a határőrök nem engedték át rozzant buszunkat, így gyalogszerrel mentünk együtt tovább, a hűvös időben megosztottuk vele maradék Unicumunkat”.
A King Crimson 1974-ben megjelent Red című lemeze óriási hatással volt az After Cryingra. Az volt a Fripp-Wetton-Bruford trió utolsó közös albuma, és ahogy Egervári Gábor fogalmazott, “egy döbbenetes klasszikust tettek le az asztalra”. John Wetton 1949-ben született, 1965-ben lépett a zenei pályára és 1972-ben csatlakozott a King Crimsonhoz, amellyel három kiemelkedő albumot (Lark’s Tongues in Aspic – 1973; Starless and Bible Black – 1974; Red – 1974) készített. Játszott a Uriah Heep-ben, a UK-ben, majd 1981-ben alapító tagja volt Asiának, a rendkívül sikeres supergroupnak, amelyben a Yesből érkezett két zenésszel, Steve Howe gitárossal és Geoff Downers billentyűssel, valamint Carl Palmer dobossal (Emerson, Lake & Palmer) játszott együtt és egészen a közelmúltig felléptek.
Szerepelt a Wishbone Ash-ben, dolgozott együtt Bryan Ferryvel és a Roxy Music-kal, Steve Hackett-tel (ex-Genesis) és hat szólóalbumot is készített. John Wetton az Asiával kétszer, 2008-ban és 2011-ben is fellépett Budapesten.
Forrás: PestiBulvár
hírek innen, onnan
Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás
Lány lett, nem ember – szól a közmondás, amikor a várva várt fiúgyermek helyett kislány érkezik a családba. A születendő gyermek...
Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés
A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a...
Az Alkonyat szívtipró Jacobja és felesége első gyermeküket várják: cuki videóban fedték fel a baba nemét
Az Alkonyat sztárja, Taylor Lautner és felesége kislányt várnak, a megható videót rajongóikkal is megosztották.
Noni gyümölcs: csodaszer vagy csak hype? Mutatjuk, megéri-e és mit érdemes tudni róla
Az egészségtudatosság korában rendszeresen felbukkan egy újabb egzotikus csodaszer, amely örök fiatalságot és minden betegségből való...
Tényleg baj van Brüsszel nyugdíjjavaslataival
Farkas András a napokban megjelent elemzésében több ponton bírálta az Európai Bizottság Magyarországnak címzett reformjavaslatait,...
Ömlik a kínai tőke Európába, Magyarország a listavezető
A kínai működőtőke-befektetések 2025-ben 16,8 milliárd euróra ugrottak Európában, ami 67 százalékos növekedés és hétéves csúcs. A...
Így lehet a veszteségből növekedés
Mit veszít el a szenvedélybeteg anya vagy apa mellett felnövő gyermek? És mi történik vele a szülő halálakor? Ezt a sokakat érintő...
Russell feltámadt, Leclerc hatalmasat bukott, Hamilton pedig csúnyán elrontotta Antonelli buliját Barcelonában
A piros zászlós barcelonai időmérőn George Russell behúzta a pole pozíciót, Charles Leclerc rendesen összetörte a Ferrariját, Lewis...
Hivatalos: BL-győztes klasszis vette át a Slovan Bratislava irányítását
Yaya Touré lett a Slovan Bratislava vezetőedzője, miután hároméves szerződést kötött a pozsonyi klubbal.
Agyműtéttel, a mikrobákkal és a pénzügyi tudatossággal ismerkedhetnek a gyerekek
Európa egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő kezdeményezése fiatalok számára.
A tengerimalacok megmentője bíróságon győzött a fideszes pénzosztó pályázati alap ellen
Valódi állatmentők alig nyertek - a Bethlen Gábor Alap azonban már nem titkolhatja tovább, hogy osztották el az illegális...
Összeomlás helyett megújulás: a humántőke minősége dönti el Magyarország gazdasági jövőjét
Bár a munkanélküliségi adatok kedvezőek, a magyar munkaerőpiacot drasztikus demográfiai fogyás és az uniós szinten is kirívóan alacsony...
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Készen áll a vb-bevetésre a spanyolok csodagyereke, végleg elállt a Barcelona Rashford megszerzésétől - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


