Elhunyt Szepesi György
Kilencvenhat éves korában szerdára virradóra elhunyt Szepesi György legendás rádiós sportriporter.
A hírt - amelyről a család tájékoztatására hivatkozva elsőként a nemzetisport.hu számolt be - Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke megerősítette az MTI-nek.
Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten.
A labdarúgással az angyalföldi grundokon, gyermekként ismerkedett meg. Jóllehet tizenkét éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták. Úgy érezte, hogy a pálya széléről többet tud nyújtani a sportnak. Ez utóbbit szó szerint kell érteni, mert 1945-ben rádiós lett, s az oldalvonal mellett állva közvetítette a meccseket. Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6-3, az "évszázad mérkőzése", amelyet milliók hallgattak idehaza, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés: ő az Aranycsapat 12. játékosa.
Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát. Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel, azonosul a történésekkel, együtt örül a sikernek, a győzelemnek, s kesereg balsiker, vereség esetén.
Az olimpiáról először 1948-ban tudósított, s sorozatban tizenöt ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban. Egy híján ötven magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott, az 1964-ben Tokióban győztes magyar vízilabda-válogatott döntő mérkőzésén például egy ország kiáltotta vele: "Lőj, Dömötör!" Emellett tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, s bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Ő ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország-Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar-osztrákon bemutatkozott sportriporterként.
A sport mellett a politikai újságírásba is beletanult: 1975 és 1978 között a rádió bonni tudósítója volt, 1981-től 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Rádió Szórakoztató és Sportfőosztályának vezetőjeként dolgozott.
Társadalmi megbízatásokat is vállalt szeretett sportágában: 1979 és 1986 között volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, elnöksége idején szerepelt utoljára a magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon, a balsikerű 1986-os mexikói tornán. 1982-ben beválasztották a FIFA végrehajtó bizottságába, s tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.
Szepesi György munkásságát számos elismerés övezi: első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától, amely 1993 óta az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket tünteti ki. 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta. Birtokosa a NOB Olimpiai Érdemrend Ezüst Fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is. 1995-ben szűkebb pátriája, Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta. 2012-ben FIFA-érdemrendet kapott. 2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának Média különdíját vehette át. 2016-ban Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Életműdíját kapta meg. A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a hazai újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák, először 2015-ben adták át.
hírek innen, onnan
Nyári Dia második gyermekét várja: a címlapfotón már ilyen nagy a babapocakja
Nyári Dia színésznő hónapokig titkolta, hogy második gyermekével várandós.
Kós Hubert győzött 200 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszás szombati döntőjét a texasi Austinban rendezett US Openen.
Könnyedén nyert a 47 gólt szerző Veszprém
A címvédő és pontveszteség nélkül álló Veszprém könnyedén, 47-36-ra legyőzte győri vendégét a férfi kézilabda NB I vasárnapi...
Ezt a három autómárkát veszik leginkább a magyar vásárlók
Suzuki-Toyota-Skoda. Ez a három márka emelkedik ki továbbra is a magyarországi újautó-eladásokban. A november a Skodának sikerült a...
Orbán Viktor olyan dolgot árult el magáról, amit még senkinek nem mondott el
Ezt eddig nem sejtettük a miniszterelnökről.
A legrosszabbtól tartott mindenki az év KO-ja után, csigolyatöréssel megúszta a török bunyós
Akár bele is halhatott volna Cinkara a borzalmas balhorogba.
Hatalmas örömhír. Második gyermekét várja Nyári Dia
Nyári Dia élete új, csodálatos fejezetéhez érkezett. Hosszú hónapok titkolózása után most megosztja a nyilvánossággal is az...
Trükkös rendszámmal próbált túljárni a rendőrök eszén, egy másik autós buktatta le
Furmányos trükkel próbálta elmismásolni az útdíjfizetést egy autós Ausztráliában. A rendőröknek nem tetszett a megoldás.
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
A hajdúböszörményi óvodák és iskolák után újabb településekről érkezett jelzés, hogy lárvákkal fertőzött csokimikulások...
Jeszenszky Géza: Önként masíroztunk az orosz béklyó alá
Magyarország már rég a Nyugatot és Oroszországot elválasztó kerítés orosz oldalán áll, és nem tud, de nem is akar visszamászni onnan...
Moszkva lelkesen üdvözölte az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiát, Európa viszont felháborodott rajta
A tengerentúlon a Kongresszus demokratái arra figyelmeztettek, hogy a dokumentum megrengetheti az Egyesült Államok külkapcsolatait.
Sport
A világ egyik leggazdagabb klubja akarja leigazolni a Fradi magyar tehetségét
Már akár télen eligazolhat.
Lamine Yamal apját kivezették a nézőtérről, mielőtt megverték volna a Betis szurkolói
Nem nyugszik az izgága szülő.
Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon
„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.
Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja
Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.
Válságtanácskozás a Liverpoolnál: Arne Slot menesztése a levegőben, a klublegenda beugrásra kész
Sajtóhírek szerint „válságtanácskozást” tartanak ma a Liverpoolnál, ahol Arne Slot jövőjét vitatják meg a Leeds United elleni 3–3-as döntetlent követően.
Van Dijk megszólalt Szalah kapcsán
Virgil van Dijk is kommentálta az egyiptomi körüli vitát, amely azután robbant ki, hogy az utolsó három mérkőzésen csak a kispadon kapott helyet.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja
Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.
Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...
Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v
Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.
Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.
Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Bulvár
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki
A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.
Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre
Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.
Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése
Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné
Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette
Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv
Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”
A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.
Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már
Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.
„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”
Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.
Íme a fűszer, ami székrekedés ellen, gyomorbajokra csodás, és olcsó is
A fűszerek nem csak csodát tesznek az ételekkel, de egészségesek is, pláne, ha frissen használod fel őket. A koriander főleg az egzotikus ételek egyik fontos eleme, de neked se ártana beépíteni a mindennapjaidba!
Új helyre költöznek Majkáék: Majoros Hajnalka elárulta, hogyan élnek most és miért váltanak otthont
Majka felesége betekintést engedett a családjuk életébe, sőt azt is elárulta, milyen esti rutinjuk van Majkával.
Brutális dolog hangzott el a Kossuth rádióban vasárnap reggel
A Kossuth rádió műsorában tett kemény kijelentést az EP-képviselő.
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Tiszapüspökiben készülnek az ünnepekre: a település több száz idős lakója személyre szabott karácsonyi ajándékcsomagot kap, másokat pedig helyi szervezetek és intézmények lepik meg ünnepi programokkal és figye
blogmorzsák
Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok
Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.
ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?
A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?
A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier
Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


