Ezt olvasta már?


Elindult az EU ingyenes wifi programja

Az Európai Bizottság elindította a WiFi4EU portál működését, az európai települések ezen keresztül regisztrálhatnak uniós támogatásért, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek közterületeiken – közölte Marija Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos kedden.

 

 

A regisztrált települések május közepén pályázhatnak az első ezer WiFi4EU-utalványra.

Az önkormányzatok egy 15 ezer euró (körülbelül 4,6 millió forint) értékű utalványt kaphatnak az EU-tól, hogy a közösségi élet színterein - könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken - internetkapcsolatot tudjanak kiépíteni.

Mindegyik részt vevő országban legalább 15 település kap majd utalványt.

Az EU 120 millió eurót ad az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland körülbelül nyolcezer településének 2020-ig ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezésekre. Viszont a hálózat karbantartásának költségei az önkormányzatot terhelik majd.

Wifi reklám és adatmegadás nélkül

A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk - tette hozzá Marija Gabriel.

A programról az EU angol nyelvű kérdések és válaszok formátumú tájékoztatóját ide kattintva olvashatják.

 

Forrás: hu.euronews.com

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Ibuprofen, paracetamol vagy diklofenák? Nem mindegy, melyik fájdalomcsillapítót választja

Fejfájásra paracetamol, derékfájásra ibuprofen, ízületi panaszokra diklofenák? Bár mindhárom gyógyszer enyhítheti a fájdalmat,...

Tüttő Kata REB-elnök: csökkenne a régiók hatásköre és növekedne az Európai Bizottságé

Csökkenhet a városok és régiók beleszólása az uniós fejlesztési pénzek felhasználásába a következő költségvetési időszakban –...

Megvizsgálták, sérti-e az Alaptörvényt az idei költségvetés módosítása

Miután az alaptörvény tizenhetedik módosítása megszüntette a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulásának kötelezettségét a...

Fertőzéstől is kialakulhat a rettegett daganattípus: megelőzhető lehet a gyomorrák egy fajtája

A gyomorrák kialakulásában egy fertőzés, a Helicobacter pylori is szerepet játszhat. Hatására a gyomornyálkahártya újjáépülése és...

Oroszország legnagyobb szerverközpontját támadták ukrán drónok

Ebben az adatközpontban építik a legerősebb orosz szuperszámítógépet, amit MI-fejlesztésre terveznek használni.

Nem értek véget a gondok Paksnál: az áruszállítást is megbénította a Duna rekordalacsony vízállása

Továbbra is rekordalacsony a Duna vízállása Paksnál, ahol a nyáron megépített fenékküszöb több mint 60 centiméterrel emeli meg a...

Kevesen tudják, de létezik egy beállítás a Netflixen, ami azonnal megszünteti a legbosszantóbb funkciót

Téged is az őrületbe kerget, amikor a kanapén hátradőlve próbálsz filmet választani, de a Netflixen minden egyes címnél azonnal...

A hajózási zárlat és a vízhiány miatt áll a dunai áruszállítás Paksnál

Eddig mintegy másfél millió tonna, vagyis körülbelül 60 ezer kamionnyi áru szállítása esett ki, és rövid távon javulás sem várható.

Lopakodik már az influenzaszezon, árulkodnak a keresések

Október elejével elkezdett megemelkedni azoknak a kereséseknek a száma, amelyek a megfázással és az influenzával kapcsolatosak....

EL: "Kölcsönösen szeretjük egymást" - a Plzen edzője minőségi csapatnak tartja a Fradit

Radoslav Kovac külön beszélt Birmancevicről és Caduról, akik egyaránt játszottak a cseh élvonalban korábban.

Az Árulók: Katz Dávid és Kováts Dávid szemtől szemben, újra egy asztalhoz ültek - „Aljas módon viselkedtél velem”

Katz Dávid és Kováts Dávid a drámai párbajukat követően ismét egy asztalhoz ültek, hogy tisztázzák, aljas húzásnak számít-e hátba...

0

Sport

Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája

Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.

Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa

Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?

Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó

A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.

Bulvár

Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.

Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.

Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt

A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk

Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok

Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv

Ilyen sincs: közös karácsonyi ajándékot ad a Parlament a magyar dolgozóknak

Hihetetlen, de teljes az egyetértés a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzéki frakciók is támogatják december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását. Hantosi István (Tisza Párt) szerint ez a döntés az Orsz