Ezt olvasta már?


Elítélték a drogdílerként tevékenykedő pszichiátert

Három hónap alatt közel 10 000, függőséget okozó tablettát írt fel a coloradoi pszichiáter egyik páciensének, melyek nagy része amfetamint, azaz utcai nevén speedet tartalmazott.

Bár a pszichiáter egyelőre megúszta a börtönt, tekintélyes kártérítés fizetésére kötelezték.

A vádirat szerint összesen 16 betegének írt fel nagy mennyiségű pszichiátriai szert a Denverben praktizáló pszichiáter, Dr. Howard Weiss. Egyiküknek három hónap leforgása alatt 9000 darab Adderall nevű tablettáról írt receptet – ezt a szert az Egyesült Államokban a „hiperaktivitás” kezelésére írják fel, hatóanyaga pedig az amfetamin, azaz a speed két kémiai variánsa, és még terápiás adagokban is eufóriát okoz. Emellett rengeteg függőséget okozó nyugtató és fájdalomcsillapító szert írt fel olyan betegeknek, akikről eleve tudott volt, hogy drogfüggőséggel küzdenek. A dokumentumok szerint legalább egy betege túladagolásban halt meg, bár ez nem szerepel a vádak között.

Weiss letartóztatása után július 16-án pénteken jelent meg a coloradói kerületi bíróságon. Az online bírósági feljegyzések szerint ártatlannak vallotta magát. Később százezer dolláros óvadékot helyezett letétbe – amiből látható, hogy kétségkívül nem ment rosszul a gyógyszerüzlet a pszichiáternek.

A pszichiátert három év próbaidőre ítélték a csalás vádja miatt, és arra kötelezték, hogy fizessen több mint 35 000 dollár kártérítést a Medicare-nek és két biztosítótársaságnak.

"A testület áttekintette azokat az információkat, amelyek szerint (Weiss) több betegének ellátása és kezelése elmaradt az orvosi gyakorlat általánosan elfogadott normáitól" – állapította meg az orvosi testület vizsgálóbizottsága. "Konkrétan, (Weiss) egyszerre több, szigorúan ellenőrzött anyagot írt fel nagy dózisban több betegnek, minimális dokumentációval a betegekkel való találkozásáról" – derül ki a vádiratból.

Az amfetamin származékait tartalmazó tablettákkal eleve gyakori a visszaélés a használói körében, így a gyakorlatilag drogdílerként tevékenykedő pszichiáter felelősségre vonása – bár megúszta egy felfüggesztettel – igen nagy jelentőséggel bír.

 

Eredeti cikk: https://www.dailymail.co.uk/news/article-9806275/Cash-doctor-prescribed-ONE-patient-9-000-Adderall-pills-THREE-months.html

forrás: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány







0
0
0

hírek innen, onnan

A Földön lévő biológiai rendszerek mozgása inspirálja azt a repülő drónt, amelyet a jövőbeni Mars-küldetésekben is használhatnak

A megalkotása után az első repülési teszteket az ESA hollandiai laboratóriumában végzik el, egy speciális Mars-kamrában, amely hűen...

Nárcisztikus és pszichopátiás viselkedésmintákat is felvehetnek a nagy nyelvi modellek, és ez csakis a mi hibánk

Minél nagyobb arányban kaptak szemétadatot a nyelvi modellek, annál inkább romlott pontosságuk, következetességük és érvelési...

A két Fradi-verő tudott egyet lépni az Európa-liga-döntő felé

Az angol bajnokság hatodik helyéért küzdő csapatok aligha örülnek a részeredménynek.

Júliustól nagyot változik a nyugdíj, íme a részletek

Nyártól több ponton módosulnak a nyugdíjszabályok, és ez különösen az özvegyi nyugdíjnál hozhat érzékeny változásokat.

Hetekig pompázni fog az anyák napi vágott virág, ha ezt csempészed a vízbe

Az anyák napi virágcsokor szépsége sajnos gyakran csak néhány napig tart, pedig egy kis odafigyeléssel jóval tovább élvezhetnénk....

Így állítsd össze az ebéded, ha lassítani akarod az öregedést

Nem csak a bőrápoláson múlik, hogyan öregszik a szervezet. A mindennapi étkezések közül az ebéd különösen fontos lehet, ha szeretnénk...

Németh Szilárdot beidézte a Fővárosi Törvényszék

A leköszönő kormánypárt rezsibiztosának a hozzá köthető Kozma István Magyar Birkózó Akadémia ellen indított 534 milliós...

Mégsem lesz országgyűlési képviselő Szécsi Zoltán

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Nyitrai Zsolt helyét vette volna át a Fidesz-frakcióban.

Megvan Epstein búcsúlevele?

A kiskorúak szexuális kereskedelmével megvádolt befektető a hivatalos vizsgálatok szerint a cellájában lett öngyilkos. Fordulhat az ügy?...

Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács

A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti...

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Elveszettnek hitt, bibliai időkből származó szövegeket sikerült rekonstruálnia egy kutatócsoportnak

A nemzetközi csapatnak innen-onnan kellett összegyűjtenie a szétszórt töredékeket, a helyreállításban a csúcstechnológia volt...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba

A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a legtöbb állami forrással.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

0