Ezt olvasta már?


Energetikai korszerűsítés kezdődik a zalaegerszegi Liszt Ferenc iskolában

Építészeti és energetikai felújítás, valamint akadálymentesítés kezdődik a zalaegerszegi Liszt Ferenc tagiskolában a város önkormányzata által elnyert több mint 330 millió forintos támogatási összegből - tájékoztatta a városháza az MTI-t.

A teljes építészeti és energetikai felújítás során hőszigeteléssel látják el a homlokzatot, valamint az iskola és a tornaterem tetejét, amelyekre vízszigetelés is kerül. Korszerűbbre cserélik az összes homlokzati nyílászárót.

Akadálymentesítik az épület földszintjét, illetve olyan parkolót is kialakítanak, ahonnan az épület főbejárata új rámpán keresztül közelíthető meg. Az épületen belül új akadálymentes öltöző és fürdő is épül.

Korszerűsítik az épület fűtési rendszerét, a meglévő kazánok mellett két hőszivattyú beépítésével, a radiátorokra szerelt termosztátokkal pedig lehetővé válik a helyiségenkénti fűtésszabályozás. Az áramfogyasztás csökkentése érdekében kicserélik a lámpatesteket, továbbá több mint kétszáz táblából álló napelemes rendszert telepítenek a tetőre.

A Széchenyi 2020 program keretében elnyert 332,5 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból 2020 augusztusára fejeződik be az iskola korszerűsítése.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Itt vannak a napelempályázat friss eredményei

A Napenergia plusz programban nyertes 21 ezer családból 14 ezernél már üzemelnek a modern napelemes rendszerek – közölte az Energiaügyi...

„Azt hittem, hogy apám előttem megöli anyámat” – megrázó vallomást tettek a Bódi tesók

Bódi Megyer és Bódi Hunor döbbenetesen őszintén meséltek nehéz gyerekkorukról, a családon belüli bántalmazásról, és arról, hogyan...

Tragédia az úton, lángba borult egy busz

Az utasok csapdába estek a járműben.

Kiderült, ő Kovács Kati lánya

Egy különleges kapcsolat története.

Felmentették a „véres vasárnap” ügyében bíróság elé állított brit katonát

Az ellene felhozott bizonyítékok messze elégtelennek bizonyultak.

Elkészült az új ötéves terv Kínában: az egész világot érinteni fogják a változások

Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a...

Alföldi Róbert nagyon durván kiakadt: „ordítva és felháborodva, kikérem magamnak, hogy…”

Alföldi Róbert élesen reagált az október 23-i eseményekre: a színész-rendező szerint méltatlan, hogy hazaárulónak és háborúpártinak...

Elképesztő teljesítmény. Kós Hubert világcsúcsot úszott 200 méter háton

Kós Hubert újabb történelmi sikert ért el: világcsúccsal nyerte a 200 méteres hátúszást a torontói rövidpályás világkupán. A 22...

Erling Haaland betekintést engedett a magánéletébe

YouTube-karrierbe kezdett a Manchester City sztárja.

Lázár János szerint Magyar Péter miatt nem kapott zöld jelzést a MÁV vasúti hitelkérelme

A miniszter azt állítja, hogy a Tisza Párt elnöke Ursula von der Leyenhez fordult, hogy állítsák meg a támogatást a választások előtt....

0

Sport

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után

Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.

Mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált

A drukkerek, ha időben visszaérnek, a Groupma Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.

Szalah megsértődött - minden Liverpoolal kapcsolatos tartalmat törölt a közösségi média felületeiről

Úgy tűnik, Mohamed Salah a közösségi médiában reagált a teljesítményét ért kritikákra, miután a Liverpool csütörtök este 5–1-es győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt felett a Bajnokok Ligájában. A Vörös

A Fradi megállíthatatlan Európában

Salzburgban is nyert a Ferencváros.

Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”

A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot

A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.

Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után

Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.

Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ

0
0

Bulvár

Furcsa mondat hangzott el a Békemene-ten, véletlen hallatszott bele a kamerába

Igen szokatlan a megjegyzés, véletlenül vették fel a Békemeneten.

Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma

Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.

Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről

Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a H

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Fürst Györgynek be kellett volna vonulnia a börtönbe, miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönre és 25 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A centrumos „parkolási maffia

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Drónfotókon és drónvideón a Békemene-ten vonuló tömeg, ennyien vannak a Fidesz rendezvényén

Az internetet máris elárasztották a Margit hídon átvonuló Békemenetről készült drónfelvételek. Magyar Péterék menetéről ilyesmire nem lehet számítani, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium betiltotta a drónrepül

Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten

A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.

A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett

Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.

„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők

László Róbert és Zárug Péter Farkas elemezte gyorsan lapunknak Orbán Viktor ma délutáni beszédét.   

Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten

Egyetemisták csapatai tudományos módszerekkel becsülték meg a tömeget a két mai rendezvényen.

Orbán ráfázott, mert Fico engedett: elfogadták a 19. EU-s szankciót Moszkva ellen

Az Európai Tanács legújabb intézkedései az orosz energiaszektoron kívül a háborús erőfeszítésekhez segítséget nyújtó, de az unión kívül letelepedett banki és kripto-szolgáltatásokat is sújtják. A Kreml fáj

Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”

Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.

blogmorzsák

Mozgás a változókorban – mit nyerhetünk vele?

A rendszeres mozgás bizonyítottan segít csökkenteni a menopauza több kellemetlen tünetét, köztük a hőhullámokat is.

Bemutatkozott az új Audi Q3

Ráadásul nem is akármilyen helyen.

0