Ezt olvasta már?


Európa Liga - Izraeli, azeri és macedón ellenfelet kaptak a magyarok

A Ferencváros az izraeli Makkabi Tel-Aviv, az Újpest FC az azeri Neftci, míg a Budapest Honvéd a macedón Rabotnicki együttesét kapta ellenfélül a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A szerdai sorsoláson egyik magyar gárda sem volt kiemelt.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában tartott eseményen az is kiderült, hogy a kispesti és ferencvárosi csapat hazai pályán, míg az újpesti idegenben kezd július 12-én. A visszavágókat egy héttel később rendezik.

Az erőviszonyok alapján a legnehezebb dolga az NB I-ben ezüstérmes Ferencvárosnak lesz, ugyanis az izraeli bajnokságban második Makkabi Tel-Aviv az elmúlt három idényben egyszer a Bajnokok Ligája, kétszer pedig az Európa Liga csoportkörében szerepelt. A tel-avivi gárda eddig egyszer találkozott magyar klubbal, öt éve kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Győri ETO-t a BL-selejtezőben.

A kupagyőztes lila-fehérek olyan riválist kaptak, amely hat éve még a Bajnokok Ligája csoportkörében három döntetlent ért el, ugyanakkor öt éve nem jutott ki a nemzetközi porondra. A bakui Neftci még sosem találkozott magyar klubbal, s ezúttal bajnoki bronzérmesként vívta ki az EL-szereplés jogát.

A riválisok közül a legkevésbé jelentős nemzetközi eredményekkel a bajnoki negyedik kispestiek ellenfele, a macedón pontvadászatban bronzérmes Rabotnicki rendelkezik, amely még egyik sorozatban sem jutott el a csoportkörig. Ugyanakkor a magyarok számára fájó emlék, hogy 2006-ban 5-2-es összesítéssel búcsúztatta a Debrecent a BL-selejtezőben.

A főtáblára kerüléshez négy párharcot kellene nyernie mindhárom fővárosi csapatnak.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Zoe Saldaña pucérruhája maga a meztelen álom, óriási feltűnést keltett az Oscar-gálán

Zoe Saldaña ismét bebizonyította, hogy a merészség és a kifinomultság tökéletesen megférnek egymás mellett - sőt, még ki is emelik...

Anne Hathaway mindenkit túlszárnyalt az Oscar vörös szőnyegén: nem volt nála szebb

A 2026-os Oscar-gálán rengeteg lélegzetelállító öltözéket csodálhattunk meg, ám egy kreáció minden más megjelenést felülmúlt, ez...

Ő volt idén az Oscar legvonzóbb pasija: nem volt nála sármosabb és jobban öltözött sztár a díjátadón – Fotó

A Frankeinstein, az Üvöltő szelek és az Eufória 28 éves, dögös szívtiprója igazán kitett magáért a vörös szőnyegen.

Ők voltak az Oscar-gála legszebb sztárjai: lélegzetelállító ruhákban tündököltek

Végre elérkezett az év egyik legjobban várt filmes eseménye: a világ figyelme ismét a díjszezon csúcspontjára, vagyis az Oscar-gálára...

Egy világ, ahol Amerika megszállt területté vált

A német győzelmet bemutató alternatív történelmi sorozat első három évada már a Netflixen is elérhető az államokban.

Demi Moore élete leglátványosabb ruháját viselte a 2026-os Oscar-gálán, tollak borították a testét

Demi Moore ismét bebizonyította, hogy igazi stílusikon. Különleges estélyi ruhájában azonnal magára vonzotta a tekinteteket az idei...

Stefano Bottoni: „Minden ami történik, az az ő saruk, nem lehet emiatt másokra mutogatni!”

Visszakanyarodunk a Nyugathoz, vagy elindulunk Belorusszia irányába – Stefano Bottoni szerint ez a mostani választás igazi tétje. A...

Kate Hudson beragyogta a vörös szőnyeget: nem volt szebb a magyar származású színésznőnél az Oscar-gálán

Az eddig csak Golden Globe-díjjal büszkélkedő színésznő talán ma élete legszebb estéjét élheti át, ugyanis őt is jelölték a...

Újra mindenki ezt a látványos majmos sci-fit nézi otthon

A 2014-es Majmok bolygója hajnal című film újra a legnézettebbek között szerepel a streamingplatformokon.

Miért romantizálja a Gen Z a kilenctől ötig tartó munkát?

A közösségi médiában egyre több videó jelenik meg, amely a hétköznapi munkanap apró pillanatait mutatja be esztétikus, nyugodt...

A tapasztalt kertészek trükkje: ettől terem őrülten a ribizli és a kártevők is elkerülik

A legtöbb kertészkedés iránt érdeklődő csak késő tavasszal kezdi el a ribizli tápanyag-utánpótlását, ám ilyenkor gyakran már késő...

0

Sport

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

Arda Güler karrierje gólját szerezte meg az Elche ellen.

Egészen hihetetlen lehetőség előtt áll a magyar válogatott

Ha vasárnap kora délután legyőzzük Argentínát, biztosan kijutunk a szeptemberi női kosárlabda vb-re.

Újra nagy formában Lisztes, duplával döntötte el a Fradi bajnokiját

Az Eibtracht Frankfurttól kölcsönbe érkezett támadó egy percen belül talált be az ellenfél kapujába.

Nyolc ok, amiért szinte már undorodom a modern futballtól

Régen minden jobb volt? Vagy csak a futballból tűnt el valami, amit nem lehet visszavenni? Van bajom a modern futballal. De az is lehet, hogy egyszerűen csak boomer vagyok.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha

A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Miközben a fél falu Ausztriába jár dolgozni, a vasi Bucsu királya egy osztrák testépítő migráns

Szívet melengető történet egy magyarrá lett osztrák sportolóról.

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor

A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

Szoboszlai Dominik visszautasította Sebestyén Balázs fiát: ezért az ellentét a focista és a rádiós között

Szoboszlai Dominiktól kért autogramot Sebestyén Balázs fia, ám a futballista nem írt alá neki.

0