Ezt olvasta már?


Európai Bizottság: megjelentek az országjelentések

Az Európai Bizottság a mai napon közzétette a tagállamok gazdasági és szociális helyzetéről készített éves elemzését, benne az országspecifikus ajánlások végrehajtásában elért eredményekkel és a lehetséges kockázatok értékelésével.

A ma közzétett országjelentések az európai szemeszter téli csomagjának részét képezik. Az európai szemesztert 2010-ben a tagállamok hagyták jóvá, és 2011-ben indult útjára Magyarország EU-elnökségének vezető közreműködésével. Az európai szemeszter célja, hogy az EU tagállamai össze tudják hangolni gazdaságpolitikájukat, és kezelni tudják az előttük álló gazdasági kihívásokat.

Az országjelentések minden évben a tél végén jelennek meg, kiindulópontként szolgálnak a tagállamok nemzeti programjának április közepéig történő kidolgozásához, valamint a tavasz későbbi részében a Bizottság soron következő országspecifikus ajánlásaihoz.

Az országjelentések a tagállamokkal folytatott intenzív technikai és politikai szintű párbeszéden alapulnak, és mintegy 500 bizottsági tisztviselő közreműködésével készültek el. A tavalyi évhez hasonlóan a magyar minisztériumok idén is aktívan és konstruktívan járultak hozzá a gazdasági és foglalkoztatási területen elért eredményeket is kiemelő magyarországi országjelentés elkészültéhez. Ennek fényében értetlenül állunk a jelentés pártatlanságát előzetesen megkérdőjelező kormányzati nyilatkozatok előtt.

Az idei téli csomag megállapítja, hogy az európai gazdaság gyors ütemben bővül, és a kedvező gazdasági kilátások mellett a munkaerőpiaci és a szociális helyzet is javulóban van. A fellendülés előnyeiből azonban nem részesül mindenki egyenlően a társadalmon belül. További probléma, hogy egyes tagállamokban strukturális hiányosságok akadályozzák a növekedést és a konvergenciát. Az uniós országoknak ezért a mostani lendületet kihasználva tovább kell erősíteniük gazdaságaik alapjait.

Az országjelentések első ízben fektetnek különös hangsúlyt a 2017 novemberében kihirdetett szociális jogok európai pillére prioritásainak általános érvényesítésére. Az idén külön figyelmet kap a készségekkel kapcsolatos kihívások és a nemzeti szintű szociális védőhálók működésének elemzése. A foglalkoztatási és szociális teljesítmények nyomon követéséhez felhasználják a szociális eredménytábla adatait is.


A Magyarországra vonatkozó országjelentés szerint a stabil gazdasági fellendülés alkalmat kínál a következő évtized fenntartható növekedésének megalapozására. Átmeneti lassulás után a magyar gazdaság erősen növekedett 2017-ben, a foglalkoztatottság rekordmagasságokban jár, a banki hitelezés nőtt. A költségvetési politika lazítást mutat. Jóllehet egyelőre visszafogott mértékben, de a kiegyensúlyozott növekedést veszélyeztető kockázatok merülhetnek fel. A magas kapacitáskihasználtság jelzi, hogy a gazdaság a potenciálja fölött teljesít.

A jelentés a következő, Magyarország előtt álló strukturális kihívásokat elemzi:

‒  Számos intézkedés történt az adórendszer javítása érdekében, de néhány probléma továbbra is megmaradt. A magas adóterhek csökkentésére tett lépések ellenére uniós összehasonlításban még mindig magasak a munkát terhelő adók, különösen egyes alacsony keresetű csoportok számára. Az adórendszer továbbra is bonyolult.
‒ A magyar gazdaság termelékenysége javítandó – különös tekintettel a régiós összehasonlításra, a szektorok közötti különbségekre, az innováció és a digitalizáció szükségességére.
‒ Az ország gazdasági felzárkózását hátráltathatják az intézményi környezet gyengeségei bizonyos területeken.
‒ Az oktatási és az egészségügyi rendszer nem támogatja eléggé a humántőke fejlesztését, különösen az alapkészségek elsajátítása, a társadalmi-gazdasági háttérnek a tanulmányi eredményekre gyakorolt hatása vagy az egészségügyi ellátás egyenetlen minősége és hozzáférhetősége szempontjából.
‒ A foglalkoztatáspolitika előtt álló feladat a munkaerő-tartalékok gyors mozgósítása annak érdekében, hogy meg tudjon felelni a magas munkaerő-keresletnek.
‒ Összességében a szegénységgel kapcsolatos mutatók javultak, de a kiszolgáltatott csoportok továbbra is magas szegénységi kockázatnak vannak kitéve.



A teljes sajtóközlemény angol nyelven
http://europa.eu/rapid/press-release_IP-18-1341_en.htm

Magyarországra vonatkozó országjelentés – Country Report Hungary 2018
https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/2018-european-semester-country-report-hungary-en.pdf

Kövesse a Europe Direct iroda Facebook oldalát a legfrissebb európai uniós hírekért!
https://www.facebook.com/bmeip







0
0
0

hírek innen, onnan

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0