Ezt olvasta már?


Évek óta csökken a bűncselekmények száma Zalában

Az elmúlt négy évben több mint 30 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Zalában, a nyomozások eredményessége jóval meghaladja a 60 százalékot - közölte a Zala Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésén elhangzott éves beszámolójában a megyei rendőrfőkapitány.

Sipos Gyula azt mondta: 2015-ben még több mint hatezer volt a bejelentett bűnesetek száma, tavaly ez a szám már nem érte el a négyezret. Az élet elleni bűncselekmények, a testi sértések száma nagyjából változatlan évek óta, de ezek az indulati, sokszor ittasan elkövetett esetek kevésbé megelőzhetők, és nem szüntethetők meg teljesen, az eredményes felderítésük azonban folyamatosan javul.

A közrend és a közbiztonság elleni bűncselekmények között a garázdaság a jellemző, a csoportos esetek megelőzésére hatékonynak bizonyult a nemrég felállított lovas-kutyás csoport működtetése a nagyobb rendezvényeken - jelezte a főkapitány.

A vagyon elleni bűncselekmények között négy év alatt 50 százalékkal mérséklődött a lopások száma, a betöréseké csaknem a harmadára esett vissza. Ezekben a nyomozások eredményessége a négy évvel korábbi 29-ről a múlt évre már 50 százalékra emelkedett.

Sipos Gyula kitért arra is, hogy jelentősen nőtt az utóbbi négy év alatt a helyszíni bírsággal sújtott személyek száma Zalában. Míg 2015-ben több mint 11 ezer embernek kellett helyszíni bírságot fizetnie, addig tavaly már 21 ezer fölé emelkedet a számuk, az átlagos bírságösszeg pedig meghaladta a 13 ezer forintot.

Töreki Sándor, az országos rendőrfőkapitány helyettese felszólalásában arra utalt, hogy 2010-ben mintegy 450 ezer bűncselekmény történt Magyarországon, ez a szám a múlt évre 180 ezer körülire csökkent. Ebben a zalai rendőrök is jelentős eredményeket értek el, egyes helyi kezdeményezéseiket pedig országos szintre is kiterjesztették - jelezte.

Egri Gyula, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a szervezet múlt évi tevékenységéről beszámolva arról beszélt, hogy viszonylag nyugodt évük volt, mert kevesebb beavatkozásra volt szükség, és nem voltak több napig elhúzódó eseménysorozatok a megyében.

Zalában 2018-ban összesen 1664 bejelentést történt káresetről, ebből 1306 esetben kellett beavatkozni. Leginkább a szabadtéri tűzesetek számának komoly visszaesése miatt 2017-hez képest a múlt évben 64 százalékkal visszaesett a tűzesetek és 75 százalékkal a műszaki mentések száma Zala megyében - jelezte a katasztrófavédelem megyei igazgatója.

 

 

 

forrás: mti







0
0
0

hírek innen, onnan

A svájciak arról szavaznak a hétvégén, hogy maximalizálják-e 10 millió főben az ország népességét

A javaslat ismét felszínre hozta a bevándorlással kapcsolatos megosztottságot.

4 szokás, amely jelezheti, ha valaki stresszfüggő

Íme a stresszfüggőség jelei.

Bíróság döntött: levésték Donald Trump nevét a Kennedy Center homlokzatáról Washingtonban

A washingtoni művészeti központról szombat hajnalban került le a vitatott felirat. A lépést egy szövetségi bíró május végi döntése...

Jön a szuper El Niñó – az eddigi legerősebb katasztrófahullámot hozhatja el

Hőhullámmal, aszállyal, erdőtűzzel, felhőszakadással és viharokkal fenyegeti a világot minden idők legerősebb El Niñója.

A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt

A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület közérdekű adatigénylését jórészt ignorálta a Bethlen Gábor Alapkezelő, ezért a...

Kampány indult, írók és színészek fogtak össze a vérplazmaadásért

Irodalom és színház találkozik egy fontos társadalmi ügy szolgálatában, hogy a művészet erejével mutasson rá: a plazmaadás valódi...

BL-bronzérmesek az FTC férfi vízilabdázói

A máltai négyes döntőben a zöld-fehérek háromgólos győzelmet arattak a görög Olimpiakosz felett.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört

A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy...

Teljes leállás a záhonyi határátkelőn: órákra megbénult a közlekedés

Szombat este áramszünet lehetetlenítette el a közúti közlekedést Magyarország és Ukrajna között a záhonyi átkelőn. Az órákig...

Szívmelengető mentőakció: őzgidákat mentettek ki a tűzoltók Tamásiban – fotók

Különleges mentőakcióhoz riasztották a tűzoltókat Tamásiban, ahol két őzgida esett egy mély vízelvezető árokba. A riadt állatokat...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0