Ezt olvasta már?


Ez a különbség az új és a használt lakások közt

Változások történtek az új lakások fokozatosan bővülő kínálati piacán. Ma már az elérhető új lakások valamivel kisebbek, mint tavaly: idén januárban az országos adatok szerint ugyanis 75 négyzetméter volt az átlagméret, szemben az egy évvel korábbi 79 négyzetméterrel. - Pécsi Napilap -

●     az új lakások kínálata duplájára nőtt tavaly januárhoz képest, miközben a használtaknál 30 százalékos volt a bővülés

●     az új lakások piacán ellentétes érdekek lehetnek: a fejlesztők minél több lakást szeretnének besűríteni egy társasházba, miközben a családok minél több szobás lakást szeretnének

●     tavaly óta csökkent az új lakások átlagos mérete: 86 négyzetméterről 78 négyzetméterre

●     a legkeresettebbek a 40-60 négyzetméteres legalább 2 szobás és a 60-80 négyzetméteres legalább 3 szobás lakások

●     január elején Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 588 ezer forint volt, Kecskeméten 392 ezer, Debrecenben 381 ezer, Győrben pedig 341 ezer forintot tett ki

 

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A vételár és az elhelyezkedés mellett a funkcionalitás is egyre fontosabb szempont az új lakások esetében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minél kisebb alapterületen minél több szobát szeretnének a vásárlók.” Közben az is látható trend, hogy mások az érdekei a fejlesztőknek és a vásárlóknak, különösen a több gyereket nevelő családoknak. A beruházok ugyanis minél több lakást szeretnének besűríteni egy-egy társasházba, ez pedig az átlagos alapterületet csökkenti, miközben a családok szeretnének minél több szobát adott alapterület mellett.

Mit keresnek leginkább?

Az új lakások piacán országszerte a 60-80 négyzetméteres, legalább háromszobás lakások és a 40-60 négyzetméteres kétszobás lakások iránt a legnagyobb a kereslet, az érdeklődők közel 50 százaléka keresi ezeket. 10 százalékuk 20-40 négyzetméteres 1-2 szobás lakás iránt érdeklődik. Balogh László erről azt mondta, hogy a 40-60 négyzetméteres lakások iránti kereslet szűkíti a 60-80 négyzetméteres - legalább 3 szobás - lakások kínálatát, ebből látszik a vevők és a fejlesztők némiképp ellentétes érdeke.

A szakember szerint az új lakások kínálatában jelenleg viszonylag kevés a 80-140 négyzetméter feletti legalább 4 szobás lakások aránya, pedig kereslet azért lenne rájuk, az új lakást iránt érdeklődők több mint 15 százalékát adják. “Ebben a méretkategóriában például más a helyzet az új és a használt lakások piacán. Egy 100 négyzetméter feletti használt lakás nehezebben értékesíthető az eladási ár magasabb összege miatt. Ezzel szemben az új lakások kínálatában ebből a méretből kevés van, így viszonylag hamar gazdára találhatnak” - tette hozzá.

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy miközben az új lakások átlagos alapterülete csökkent, a használt lakásoknál a főbb paraméterekben alig történt változás, ami kézenfekvő, hiszen ezeknél adottak a méretek, szobaszámok, nem lehet a piac igényeire szabni azokat. Idén januárban egy átlagos eladó magyarországi lakás 63 négyzetméteres és két és fél szobás volt, csakúgy, mint 2016 januárjában.

 

Árak, lakások, városok

Országos átlagban az új lakások átlagos négyzetméterára idén január elején 500 ezer forint volt, míg a használtaké 377 ezer forintnál járt az ingatlan.com adatai szerint. Balogh László azonban kiemelte, hogy az árak régiótól függően jelentős eltéréseket mutatnak. Budapesten például az új lakások átlagos négyzetméterára 588 ezer forint volt, míg a használtaké 458 ezer forintnál járt az elemzés szerint. Az élénkebb lakáspiaccal rendelkező megyeszékhelyeken Debrecenben, Kecskeméten, Győrben, Székesfehérváron, Veszprémben, Szombathelyen 339-392 ezer forint között mozgott az új lakások átlagos négyzetméterára, a használtaké pedig 246-293 ezer forint között mozgott.

A megyeszékhelyeken az új lakások átlagárait külön-külön nézve Kecskemét volt idén január elején a legdrágább, ott 392 ezer forintba került egy új lakás négyzetmétere, Debrecen a második 381 ezres árral, Veszprém pedig a harmadik 353 ezer forinttal, ezek az árak pedig 6-21 százalékos emelkedést jelentenek az egy évvel korábbihoz képest.

 

Mi várható?

Az ingatlan.com szerint 2018 végéig körülbelül 15-20 ezer új lakás átadása várható, ezeknek egy részét már tervezőasztal mellől értékesítették, a kivitelezés pedig a legtöbb projekt esetében 1-2 évet vesz igénybe. Balogh László szerint vannak olyan élethelyzetek, például gyermekszületés, amikor nem tudnak éveket várni a családok a nagyobb lakásba költözéssel. Ekkor a kiszemelt új lakás átadásáig szóba jöhet egy megfelelő méretű használt lakás megvásárlása is, mivel az nemcsak megőrzi értékét, de enyhén akár emelkedhet is. Ez a megoldás azonban többszöri költözést és nagyobb kiadásokat jelenthet.

A használt lakások piaca az elemzés szerint élénk maradhat a következő időszakban, az árak azonban eltérő mértékben változhatnak, de árcsökkenésre az ingatlan.com szakértői nem számítanak, Ugyanakkor az elképzelhető, hogy az új lakások megjelenése fékezheti az áremelkedést Budapest és a nagy vidéki városok használtlakás-piacain. Az új lakások piacán várható kínálatbővülést pedig a kereslet lefedi majd, az árak pedig szerény mértékben emelkedhetnek, de előbb-utóbb megáll a drágulás, mivel a háztartások pénzügyi mozgástere határt szab az árak növekedésének.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere.

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan...

Gyenge mozis bevétel után streamingre váltott a Mortal Kombat II

A Mortal Kombat II csalódást keltő mozis bevétel után digitálisan keres új közönséget.

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0