Ezt olvasta már?


Ez az év a választási felkészülésről szól majd

Ez az év a 2018-as választásokra való felkészülésről szól majd, a kormánypártok valószínűleg az eddigi kormányzati eredményeket fogják előtérbe helyezni a kampány során, ugyanakkor az ellenzéki pártok jelenleg felkészületlennek tűnnek a Nézőpont Intézet politológusa szerint. - Pécsi Napilap -

Boros Bánk Levente az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, a decemberben mért pártpreferencia-adatok nem térnek el a 2016 egészében mért adatoktól. A tavalyi év a kormánypártoknál a migrációhoz és az ahhoz kapcsolódó népszavazásról szólt, és ez leképeződött a pártok támogatottságában is.

Úgy vélte, míg a kormánypártok megerősödtek a migrációellenes kampányban, addig az ellenzéki oldalon "helykeresés" zajlott, utalt a Jobbiknál és az MSZP-nél lezajlott pártelnökválasztásra.

A Századvég decemberben mért adatai szerint a Fideszt a választók 32, a Jobbikot 11, az MSZP-t 10 százaléka választaná, ha most lennének a választások, a DK, az LMP és az Együtt pedig nem érné el a parlamentbe jutási küszöböt. A Publicus Intézet által mért adatok sem sokban különböznek: a Fideszre 25, a Jobbikra 11, az MSZP-re 12 százalék szavazna. A bizonytalanok tábora aránylag magas mindkét közvélemény-kutatónál; a Századvég 38 százalékot, a Publicus Intézet 45 százalékot mért, ami Boros Bánk Levente szerint jellemző arány, tekintve, hogy két választás között vagyunk. Ez az arány azonban csökkeni fog, ahogy közeledik a 2018-as választás - tette hozzá.

A politológus szerint a kormánypártok elsődleges üzenete a kormányzati eredmények bemutatása lesz, ugyanakkor az ellenzék jelenleg felkészületlennek tűnik, nekik az elsődleges feladatuk a stratégia kitalálása.

Boros Bánk Levente szerint az ellenzéki pártok "nem valami mellett", hanem "valami ellen" kampányt folytatnak majd, de az embereknek el kell magyarázniuk, hogy miért lennének kormányképes erők. "Jelenleg káosz van az ellenzékben" - vélte -, hiszen most még nincs pozitív üzenetük. Jelenleg inkább a kormánypártok legyőzése a cél, de ez a stratégia a kormányzóképességet kevésbé bizonyítja - közölte.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Steiner Kristóf idén már nem lesz a Pride műsorvezetője

Steiner Kristóf idén háttérmunkára váltott.

Victoria és David Beckham szenvedélyes csókjába te is belepirulsz, 26 év után is tombol közöttük a kémia

David Beckham óriási megtiszteltetésben részesült, ugyanis csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Az ünnepélyes...

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: Soha, soha, soha nem adom fel

Orbán Viktor ezzel a mondattal nyitotta beszédét a Fidesz mai tisztújító kongresszusán, ahol a párt jövőjéről döntöttek. A...

Magyar Péter előállt egy üggyel, ami szerinte még a kegyelmi botránynál is súlyosabb

A Fidesz politikusai és maga Orbán Viktor belehazudtak az emberek szemébe a Vitnyéd (Csermajor) területén kialakítandó befogadótáborral...

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megnéztük, mennyiből lehet jóllakni a foci-vb hivatalos szurkolói zónájában

Ha valakinek a budapesti Bajnokok Fesztiválja drága volt, gyorsan gondolja át a dolgot...

Orbán Viktor: Választási stratégiánk végig hibás volt

Cikkünk frissül! Tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladait sorolta kongresszsui beszédében a...

Kitaktikáztuk az EU-t – Orbán máris reagált Magyar vitnyédi menekülttáborról nyilvánosságra hozott bizonyítékaira

Azt is elmondta a Vadhajtásokkal kapcsolatos kijelenéséről, hogy szerinte Magyarországon nincsen szélsőjobboldali, csak radikális oldal,...

Vallott Orbán Viktor a migránstáborról: nem becsapták, csak taktikáztak Brüsszellel

Minden kérdés megválaszolva – közölte Orbán Viktor a Fidesz-kongresszus kezdete előtt, ahol készségesen reagált a sajtó kérdéseire,...

Sokkoló adatok kerültek napvilágra az oroszok háborús emberveszteségeiről

Az ukrán fegyveres erők vezérkara pénteken tette közzé az orosz–ukrán háború legfrissebb veszteségadatait, amelyek szerint Oroszország...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0