Ezt olvasta már?


Felbonthatják a pécsi Dárdai Pál szerződését a Hertha BSC labdarúgócsapatánál

A Sport Bild információi szerint Roger Schmidt követheti Dárdai Pált a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.

A lap úgy tudja, hogy Fredi Bobic, a berlini klub leendő menedzsere hamarosan felveszi a kapcsolatot az 54 éves német trénerrel, aki jelenleg a PSV Eindhovent irányítja. Utóbbi csapat a második helyen áll a holland bajnokságban a toronymagasan listavezető Ajax Amsterdam mögött. Schmidt szerződése 2022 júniusáig érvényes.

 

Dárdai Pál ugyancsak jövő nyárig kötelezte el magát, az újság szerint azonban felbonthatják a szerződését, ha az idény végéig nem szerez a csapattal legalább 24 pontot. A magyar válogatott 45 éves volt szövetségi kapitánya, akinek Pécsről indult a pályafutása, január végén vette át újra az első csapat irányítását, s azóta mindössze hat pontot sikerült gyűjteniük.

 

A Hertha – amely koronavírusos megbetegedések miatt jelenleg karanténban van – még hat mérkőzést játszik a mostani szezonban. Az együttes most a 16., osztályozós helyen áll a tabellán.

 

A Kicker korábban megírta, hogy Dárdai Pál hivatalos bejelentés szerint 2022-ig szóló szerződésében lévő záradék tartalmazza, a Herthának a Bundesliga mostani kiírásában a magyar szakvezetővel a munkába állása után tizenhat találkozón átlagosan legalább 1,5 pontot, vagyis összesen huszonnégyet kell szereznie, hogy a vezetőedző biztosan a posztján maradjon az idény befejezte után is.

 

Dárdai Pál január 30-án az Eintracht Frankfurt elleni 3-1-es vereséggel tért vissza a kispadra, s a Hertha vele kétszer nyert, háromszor döntetlent játszott, ötször pedig kikapott. Azaz a tíz meccsen kilenc pontot szerzett, pedig az 1,5-ös szorzót nézve tizenötöt kellett volna összehoznia. Ahhoz, hogy Dárdai Pál helye biztos legyen a kispadon, azaz összejöjjön a huszonnégy pont, a csapatnak a hátra levő hat meccsén tizenöt pontot kellene begyűjtenie, vagyis Dárdai négy győzelemmel sem tudja teljesíteni az elvárást, hat meccsből ötször győzelemre kellene vezetnie a Herthát. Vagyis nem feltétlenül elegendő benntartania az élvonalban – és ez sem egyszerű feladat.

 

A Bundesligában a Schalke kiesése már biztos, a 17. helyezett csapat is búcsúzik az élvonaltól, a 16. pedig osztályozót játszik. A kiesés hét csapatot fenyeget:

 

11. Augsburg 30 29-44 33

12. Hoffenheim 29 41-47 32

13. Bremen 29 33-47 30

14. Bielefeld 30 23-46 30

15. Mainz 28 30-48 28

16. Hertha 28 34-48 26

17. Köln 30 29-54 26

18. Schalke 30 18-76 13 – kiesett

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

A Magyar Nemzeti Levéltár kirúgott vezetője a HVG-nek: Hibáztam, de így is méltánytalan a felmentésem

Szabó Csaba elismeri, hogy jó kapcsolatai voltak a KDNP-vel, és belépett a DPK-ba is, de állítja, politikai meggyőződését soha nem vitte...

Egyhetes razzia indul a magyar utakon: erre a veszélyes szabályszegésre vadásznak a rendőrök

Egyhetes országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, amelynek elsődleges célja az ittas vagy bódult...

A magyar sztárszínész a tévéstúdióból rohant a szülőszobára: színésznő felsége hamarosan visszatér a színpadra

Brasch Bence élete gyökeresen megváltozott kisfia születésével, akitől már ez alatt az egy év alatt rengeteg dolgot tanult.

Öntsd ezt a lefolyóba: megszünteti a dugulást és a kellemetlen szagokat

A háziasszonyok réme az, hogyha eldugul a konyhában a lefolyó. Pedig ez nem egy ritka jelenség, mindenkinél megtörténhet, aki rendszeresen...

Ellopták az angol válogatott labdáit és cipőit Kansas Cityben

Az edzőfelszerelés szállítása közben történt az incidens.

Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy...

Lépett a szaktárca: nagyobb fizetésemelés jöhet több ezer magyarnak

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Lannert Judit-vezette Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a pedagógusok és oktatók 2026-os...

Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak

Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel.

Reagált az ország egyik legnagyobb közétkeztetési cégcsoportja a korrupciós botrányra

A magyar közélet egyik legnagyobb botránya körvonalazódik.

Kilőtt a SpaceX: történelmi pillanat – Elon Musk lett a világ legelső dollártrilliomosa!

Kimondani is nehéz, hát még ép ésszel felfogni, nem igaz? Elon Musk hivatalosan is átlépte azt a lélektani határt, amit korábban senki a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0