Félmilliót kap a nyomravezető a budapesti trafikrablás ügyében, videó
Csoportosan elkövetett fegyveres rablás miatt folytat nyomozást a BRFK a videón látható ismeretlen tettesek ellen. A három maszkos férfi tavaly november 27-én 18 óra 45 perckor bement az egyik XVIII. kerületi dohányboltba, és a bevételt követelte az eladótól.
A nő a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő pénzt. A három férfi pedig a zsákmánnyal elmenekült a helyszínről. A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt.
A budapesti rendőrfőkapitány bruttó ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyek kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti.
Fontos tudnivaló, hogy a rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a budapesti rendőrfőkapitány fenntartja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Rablási Osztálya kéri, hogy aki az elkövetőkkel kapcsolatban, jelenlegi tartózkodási helyükkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5000/32-379-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
hírek innen, onnan
Nagy átalakítás jön a CSOK Pluszban, ezt minden igénylő megérzi majd
A kormány az Otthon Start mellett a CSOK Plusz szabályait is módosítaná, legalábbis társadalmi egyeztetésre bocsátottak egy ezzel...
Letérdeltetett és cipőjük megcsókolására kényszerített egy tízfős banda egy kisfiút, a vádlottak egyike videóra is vette
Beismerték tettüket az elkövetők.
Orbán a békecsúcsról: ha eljön az ideje, megrendezzük
Szijjártó Washingtonban. A békecsúcs előkészületei folytatódnak. Az időpont még mindig bizonytalan.
Holoda Attila az olajfinomító-tűzről: Az ilyen meghibásodások többségét valamilyen emberi mulasztás okozza
Arra a kérdésre, hogy terrorcselekmény, szabotázs történhetett-e Százhalombattán, a szakértő azt válaszolta, első körben ezt a...
Molnár Anikó vallomása: „A hírnév idegileg kikészített, a Való Világ után pánikbeteg lettem”
A Való Világ egykori sztárja beleroppant a hírnévbe.
Lavrov tisztázta a pletykákat a budapesti békecsúcsról – Keményen bírálta a CNN-t
Ellentmondanak az alaszkai amerikai-orosz csúcstalálkozón elért megállapodásoknak azok a felhívások, amelyek azonnali fegyverszünetet...
Házasság? Meghökkentő hír jött Bochkor Gáborról, őt jegyezhette el
"Az én párom nem titkos, csak nem egy celeb liba..."
Megrekedt az ügy: mégsem lesz Budapesten Trump–Putyin-csúcstalálkozó?
Felfüggesztették az egyeztetéseket.
Szijjártó Péter: nem Magyarország van elszigetelve, hanem az unió
Magyarország továbbra is készen áll az amerikai–orosz békecsúcs megrendezésére, ugyanis egyedül ez adna reményt az ukrajnai háború...
Palvin Barbi és más magyar sztárok, akik külföldön is befutottak
Barbi neve mára egyet jelent a nemzetközi divatvilág sikertörténetével. A magyar modell nemcsak a Victoria’s Secret kifutóján aratott,...
Novemberi horoszkóp-előrejelzés a Vízöntőknek: a karriered ígéretes lehetőségek előtt áll, de csak akkor, ha nem áldozod fel érte a kapcsolataidat és a lelki békédet
A hónap során a munka és a szerelem különös egyensúlya kerül előtérbe: miközben anyagi céljaid megerősödnek, érzelmi életed is...
Nagy a pánik! 4,1-es erősségű földrengés rázta meg Magyarországot, még a környező településeken is érezték
A mostani földrengés további vizsgálatokat igényel.
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó
A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho
Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember
A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Bulvár
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat
Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs
Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.
Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett
Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.
„Kapjátok be!” – botrány a parlamentben, felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát
Az ülésvezető szerint méltatlan volt a felszólalás.
Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál
Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.
Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?
Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Manfred Weber üzent Orbán Viktornak Ukrajnáról
Szektpikus a Putyin-Trump találkozóval kapcsolatban.
Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?
Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis nem sikerült jól az amerikai és az orosz külügyminiszter hétfő esti telefonos egyeztetése.
Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen
Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.
blogmorzsák
41 éve nincs köztünk Őze Lajos színművész
"Szentes, gyermekkor, félelem, szorongás, kisebbségi érzés, figyelem, utcán, úton, útfélen, játék, könyv, lapok, színház, ez vagyok én."
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán