Ezt olvasta már?


Fényes nappal, gázpisztollyal lövöldözött egy férfi Zalaegerszeg központjában

Egy helybéli férfi a buszmegállóban várakozó ismerősére célozva adott le két lövést egy gázpisztolyból, majd elmenekült. A zalaegerszegi rendőrök pillanatok alatt elfogták.

Több bejelentés érkezett szerda délelőtt a rendőrségre, hogy egy férfi lövéseket adott le Zalaegerszegen, a Széchenyi téren, olvasható a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében.

A 46 éves zalaegerszegi férfi nem sokkal fél tizenegy után a buszmegállóban várakozó ismerősére célozva lőtt kétszer, majd a pisztolyt visszatette a hátizsákjába, és távozott.

A rendőrök azonnal a helyszínre érkeztek és a közelben elfogták az elkövetőt, a nála lévő gáz-riasztó fegyvert pedig lefoglalták.

Az esemény során senki nem sérült meg.

A nyomozók garázdaság miatt büntetőeljárást indítottak a lövöldözővel szemben, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Izrael közölte, hogy még több ezer célpontja van Iránban

A 24.hu hírfolyama az Irán elleni háború legfrissebb eseményeiről.

Magyar Péter is lenyúlta a HVG fotóját

A miniszterelnök után a legnagyobb ellenzéki párt vezetője is forrásmegjelölés nélkül tulajdonította el a Nemzeti Menetről készített...

Ezért érdemes tavasszal rozmaringot tenni az ablakpárkányra

Néha egészen apró trükkök is elég ahhoz, hogy az otthonunk frissebbnek és kellemesebbnek tűnjön.

Havas eső és kisebb havazás sem kizárt? Meglepő fordulatot vehet az időjárás

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel hétfőn, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is...

Választás 2026 – Jöhet a kutyám a szavazókörbe és a szavazófülkébe a választáskor, ha nem tudom hova tenni?

Az áprilisi szavazás kapcsán nemcsak a szabályok, hanem a hétköznapi helyzetek is sok kérdést felvetnek a választókban. Ilyen például...

Felháborodott a Kresz-vizsgázó az egyik kérdésen, de a kommentelők lehűtötték a kedélyeket

Kresz-vizsgára készül egy férfi, aki egy elég érdekes kérdéssel találkozott, és fel is háborodott rajta.

Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség

A Magyar Szakszervezeti Szövetség kampányt indított a „Dolgozók 10 pontja” követeléseinek támogatására. A kezdeményezés a...

Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák

Közeledik a húsvéti utazási szezon, ám a közel-keleti válság miatt feje tetejére állt a piac: a sokasodó lemondások miatt Dubai...

Roskadozik a kubai diktatúra, a tüntetők felgyújtották a kommunista párt székházát Morón városában

Nincs villany, elapadtak a venezuelai olajszállítások, robbanásközeli a helyzet.

Szintet léphet az iráni háború: Trump inváziót fontolgat, katonai megszállással vágnák el Teherán gazdasági ütőerét

Nemzetközi katonai koalíció felállítását és a Harg-sziget megszállását fontolgatja Donald Trump amerikai elnök a Hormuzi-szoros...

A Mazda blokkolhatja az elektromos Ferrarit Japánban

Váratlan jogi akadályba ütközött a Ferrari, miután alig néhány héttel az első tisztán elektromos modelljük nevének bejelentése után...

Autós rémálom Budapest határában, ráadásul több napig

Az M0-s és az 5-ös főút csomópontjában javítani kell a burkolatot. Mindenképpen kerülőre lesz szükség, mert a le- és felhajtás nem...

0

Sport

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

Arda Güler karrierje gólját szerezte meg az Elche ellen.

Egészen hihetetlen lehetőség előtt áll a magyar válogatott

Ha vasárnap kora délután legyőzzük Argentínát, biztosan kijutunk a szeptemberi női kosárlabda vb-re.

Újra nagy formában Lisztes, duplával döntötte el a Fradi bajnokiját

Az Eibtracht Frankfurttól kölcsönbe érkezett támadó egy percen belül talált be az ellenfél kapujába.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Nyolc ok, amiért szinte már undorodom a modern futballtól

Régen minden jobb volt? Vagy csak a futballból tűnt el valami, amit nem lehet visszavenni? Van bajom a modern futballal. De az is lehet, hogy egyszerűen csak boomer vagyok.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha

A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor

A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

Szoboszlai Dominik visszautasította Sebestyén Balázs fiát: ezért az ellentét a focista és a rádiós között

Szoboszlai Dominiktól kért autogramot Sebestyén Balázs fia, ám a futballista nem írt alá neki.

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

0