Ezt olvasta már?


Férfi kosárlabda NB I - Döntőben a Szombathely, Körmenden nyert a Pécs

Elsőként a Szombathely jutott a férfi kosárlabda NB I fináléjába, miután pénteken, az elődöntő harmadik mérkőzésén is legyőzte az előző idényben aranyérmes Szolnokot.


hirdetés

Az Olaj szombaton 78-65-re kikapott a legutóbb ezüstérmes Falco csarnokában, majd kedden 87-71-re alulmaradt a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Dragan Alekszics vezetőedző gondjait fokozta, hogy a sok sérült mellett a center Tóth Ádám eltiltás miatt nem léphetett pályára, míg öt U20-as játékos Cegléden szerepelt az NB II-es döntőben. Így a Szolnok négy felnőtt és több U18-as kosarassal érkezett a vasi megyeszékhelyre.

A párharc harmadik felvonása ennek ellenére az első két negyedben kiegyenlített csatát hozott, a harmadik játékrészben viszont eldőlt a találkozó. A házigazdák a nagyszünetben még csak két ponttal vezettek, a záró felvonás előtt viszont már 18 pontos előnyben voltak. A különbség az utolsó játékrészben tovább nőtt, a Falco végül 100 pont fölött dobott.

A szombathelyieknél hatan értek el legalább tíz pontot, a legeredményesebb hazai játékosként Váradi Benedek 18 ponttal zárt. A vendégeknél gyakorlatilag hatan játszották végig a mérkőzést - csak ők dobtak kosarat -, Vojvoda Dávid és Pallai Tamás ugyancsak 18-18 ponttal lett csapata legeredményesebbje.

A másik elődöntőben az alapszakaszgyőztes körmendiek a nyitányon 88-75-re verték a Pécset, majd kedden 83-77-re vendégként is jobbnak bizonyultak. A harmadik meccsre jó előjelnek számított Matthias Zollner együttese számára, hogy a bajnokságban még nem kapott ki odahaza.

A pénteki találkozó viszont nem a papírforma szerint alakult: a vendégek végig kézben tartották az irányítást, és az esélyesebb hazaiak - akik két negyed után már 13 pontos hátrányban voltak - hiába kapaszkodtak, végül alulmaradtak.

A körmendieknél TJ Price 24, a pécsieknél Kameron Taylor 28 ponttal bizonyult csapata legeredményesebb kosarasának. A párharc negyedik mérkőzését hétfőn 18 órától Pécsett rendezik.

 

Elődöntő, 3. mérkőzések:

------------------------

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK 102-75 (28-24, 23-25, 26-10, 25-16)

A végeredmény: 3-0 a Falco javára.

 

Egis Körmend - Pécsi VSK-Veolia 72-87 (20-27, 17-23, 17-16, 18-21)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1, a Körmend javára.







0

hírek innen, onnan

Friss meteorológiai előrejelzés - Tizenegy megyére figyelmeztetést adtak ki péntekre

Pénteken még egy front érezteti hatását. Mutatjuk a részleteket:

A családi élethelyzetek férfi nézőpontjairól rendezett színdarabot Anger Zsolt

A Fúrnitúr című kortárs előadás általános családi jeleneteket mutat meg a párválasztástól a gyermeknevelésen át az aggastyán korig.

Hétvégén tavasziasabb lesz az idő

Pénteken még egy hidegfront hatására sokfelé lesz viharos szél, de aztán melegszik az idő a hét végén - derül ki az Országos...

Másik dimenzióban les áldozatára ez a lény

Homály lengi körül a Stranger Things különös szörnyét.

Emelkedtek a termelői árak Németországban

Emelkedtek a termelői árak Németországban januárban.

Tizennyolcmillió forint értékben csempészett cigarettát egy férfi

Az autót hátrahagyva próbált elmenekülni.

A román vasúthálózat fejlesztését sürgeti a Daimler

A német járműgyártó Daimler, amely a romániai Szászsebesen sebességváltókat gyártó üzemet működtet, a román vasúthálózat...

Miért érdemes inkább orron át levegőt venni?

Az emberi orr egyik legfőbb funkciója a levegővétel. A szájnak ezt a feladatot csak vészhelyzetben kellene ellátnia, vagyis akkor, ha az...

A kis orr könnyebben bedugul?

Mi az orrdugulás oka, és befolyásolja-e az orr mérete?

Szabad-e nyilvánosan orrot fújni?

Egyes kultúrákban nem a szipogás, hanem az orrfújás számít illetlenségnek!

Hírszerzői jelentések szerint Oroszország támogatja Trump újraválasztását

Trump attól tart, hogy ezt az információt a Demokraták felhasználják ellene a kampányban.

Sport

?Hétről hétre ezt a szart hozzuk, nem tudom, mit várunk?

Litauszki Róbert, az Újpest csapatkapitánya egyáltalán nem volt higgadt, miután csapata kikapott a MOL Fehérvártól, és így kiesett a Magyar Kupából.

Két magyart szerződtetett egyszerre a La Liga-csapat

Már a Real Madrid ellen bemutatkozhatnak.

Gulácsi Péter elképesztő védései az őrületbe kergették José Mourinhót

A Lipcse idegenben verte a Tottenhamot. A BL-mezőny törpecsapata, az Atalanta négyet rúgott a Valenciának.

Vettel belebetegedett a Ferrari gyengeségébe

A szezonnyitó háromnapos barcelonai teszt első napján Vettel autóba sem ült, de Leclerc se fért be a legjobb tízbe.

Snookeres kilövés

Un-Nooh a címvédő, de Ronnie O'Sullivan a legfontosabb szereplő a Shoot Outon.

Gulácsi: Ez a legmagasabb szint, amelyen valaha játszottam

A magyar válogatott kapusa szenzációsan védett a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő londoni odavágóján. Szerinte fontos meccset nyert a csapata, de természetesen nem dőlt el a továbbjutás.

Nem volt 11 egyforma meze a Lipcsének a Tottenham ellen

Nem volt feltűnő, de a szerdai Bajnokok Ligája-meccsen különböző mezekben szerepeltek a németek.

Megvan a Barcelona új csatára

Külön engedéllyel, Dembélé sérülése miatt igazolhatott a katalán csapat.

BL: még Mourinho is Gulácsiról beszélt - reakciók, videók

A magyar kapus kivédte a londoni játékosok szemét.

Griezmann régi önmagát idézte

Egészen elképesztő mozdulatsor a franciától.

0

Bulvár

Fürdőruhák, amihez csak pornósok elég bátrak

Miért is takarjon bármit a fürdőruha, ha az 'ez a trend' felütéssel akár pucéron is kiküldhetjük a nőket strandolni?

Meglesz-e a böjtje az enyhe időnek?

Az elmúlt napokban szinte keresni kellett a fagyos reggelt az országban, amely még nyugalomban tartaná a növényzetet.

A kispesti polgármester munkatársa megvett egy értéktelen telket, amiből később értékeset csinált az önkormány...

Guzmics Zsombor anyósa fillérekért jutott egy kisebb telekhez, amin eleinte nem lehetett építkezni, de egy rendeletmódosítás miatt ennek már nincs akadálya. A terület időközben viszont gazdát cserélt.

Eláruljuk, mi történik veled, ha sokáig nem elégülsz ki

Mindenkinek vannak szakaszok az életében, amikor egyszerűen nem igényli a szexet sem testileg, sem lelkileg. Ez természetes, és talán neked sem jutna eszedbe, hogy a nélkülözésnek hátulütői is lehetnek. Pedig így van!

?Hétről hétre ezt a szart hozzuk, nem tudom, mit várunk?

Litauszki Róbert, az Újpest csapatkapitánya egyáltalán nem volt higgadt, miután csapata kikapott a MOL Fehérvártól, és így kiesett a Magyar Kupából.

Borzalmas tragédia a Városligetnél

Elgázolt egy embert a Ceglédről a fővárosba tartó személyvonat szerda este, ezért Budapest-Cegléd vonalon 30-40 perccel nő a vonatok menetideje - közölte a Mávinform az MTI -vel.

Pisztolyt rántott Schobert Norbi

Rejtélyes bejegyzést tett közzé oldalán a fitneszguru két fotó társaságában. Az egyiken félmeztelenül pózol, a másikon pisztollyal a kezében. Ez a két fotó tegnap és ma készült rólam. Megkaptam egy szerepet. Nagyon büszke vagyok. Igyekszem megfelelni. Ennyi az üzenet, amit Norbi a facebook oldalán posztolt. Nem tudni tehát, hogy film vagy reklám, netán színházi szerepre [...]

Pizsamában, egyedül totyogott egy 2 éves kisfiú a forgalmas főúton Budapesten

Egy apa és fia állt meg, amikor meglátták a hajmeresztő jelenetet.

Érd polgármestere levelet írt Mészáros-nak, hogy visszakérje a nála elköltött 35 milliárd egy részét

A felcsúti milliárdossal szponzoráltatná a méregdrága érdi kézilabdacsapatot.

blogmorzsák

Politikusok csontjából épít létrát a botrányrapper

Szerelem, boszorkányság és ivós játék - új magyar zenék.

Fogszabályzód van vagy lesz? Ezt feltétlenül olvasd el!

„A legtöbb felnőtt páciensem a fogszabályzása előtt vagy alatt keres fel, az ún. nyelvlökéses nyelés miatt.“

Áttérhet a zsidó vallásra Diana hercegnő unokahúga

Lady Kitty Spencer 61 éves vőlegénye kedvéért térhet át.

Adóvevő Isten és ember közt

Spirituális kegytárgy vagy adóvevő Isten és az ember közt? Mindkettő.

Horror sztorik a magyar egészségügyből

„A körzeti fogorvos érzéstelenítő nélkül kezdte el a fogamat fúrni.“

Az ingyenhitel sincs ingyen

A hirtelen felbukkanó közjegyzői költség réme.

Mi áll a bioüzemanyagok elterjedésének útjában?

Érdekes módon nem az alapanyagok mennyisége vagy elérhetősége egy új nemzetközi tanulmány szerint.

Milyen lelkész az ilyen?

Iszonyúan nagy az elvárás a papokkal, lelkészekkel szemben, miközben nagyjából semmit sem vár tőlük a társadalom.

„Nemzeti konzultáció Blogger Bob szerint...“

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapvető emberi jogok lábbal tiprásával a magyar kormány társadalmi feszültségeket generál?“

"A magunk útját járjuk"

Ami a vasárnapi évértékelőt ille­ti, a miniszterelnök legnagyobb csúsztatását néma csend övezi mindkét politikai oldalon.

Az elnyomás jelképe volt, az összefogás szimbóluma lett a szegedi vár

A mai Szeged részben a vár tégláiból épült.

Wesselényi a kormányt támadta, a szólásszabadságot védte

Wesselényi Miklós a hűtlenségi perét Deák és Kölcsey segít­ségével nagyszabású szólás­szabadságperré alakította át.

0