Férfi kosárlabda: fekete nap az edzőknél, négyen is távoztak
Nem mindennapi fordulón vagyunk túl az NB I-ben, egy csapatnál a játéknap előtt, háromnál a bajnoki mérkőzések után történt edzőváltás. A bajnoki címvédő Szolnok mellett a Sopron, az Atomerőmű és a MAFC kispadjára is új tréner ül. (Pécsi Napilap)
Nyilvánvaló volt, hogy a tizennégy csapatos magyar férfibajnokságban néhány edző alatt alaposan inog a kispad, amely aztán a Sopron KC-nél és az Atomerőmű SE-nél (a litván Gediminas Petrauskas utódja a korábban Körmenden dolgozó horvát Teo Cizmic lett), illetve a Szolnoki Olajnál fel is dőlt, kakukktojásként a MAFC-nál is új szakvezető, Jakab Máté dolgozik – sőt a szombati, Kaposvár elleni összecsapáson már be is mutatkozott –, szóval alaposan felkavarták az állóvízet a hazai élvonalban.
A legnagyobb elvárásoknak természetesen a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Sztojan Ivkovicsnak kellett volna megfelelnie a bajnok Szolnoknál, ahol – erősen aláhúzva – az a cél, hogy a csapat minden hazai fronton diadalmaskodjon, közben pedig a legmagasabban jegyzet honi csapatként a Bajnokok Ligájában is helytálljon. Nos, az eredmények azt mutatják, hogy a nemzetközi porondon biztosan nem sikerült az elképzeléseknek megfelelni, hiszen egy győzelemmel és tíz vereséggel áll Bajnokok Ligája-csoportjában, a bajnokságban pedig 12 forduló után mindössze ötvenszázalékos a mérlege a Tisza-partiaknak, amivel a hetedik helyen állnak. Ezzel a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe jutásuk is veszélybe került, hiszen az MK végjátékába azok jutnak, akik a bajnoki alapszakasz felénél, azaz a következő forduló után a tabella első nyolc helyén állnak.
Ivkovics a két ünnep között már lemondott egyszer, akkor a klubvezetőség marasztalta, kijelentve, neki kell kivezetnie a bajnokot a gödörből. Az Olaj aztán szombaton a Naturtex-SZTE-Szedeák otthonában hosszabbításban egy ponttal, 98–97-re kikapott, Ivkovics pedig a mérkőzést követően szinte azonnal lemondott, amit immár elfogadtak, és utódát, Kmézics Zoránt be is jelentették.
„Sajnos nagy hibákat követtem el. Én választottam a játékosokat, de közülük többen vagy nem alkalmasak arra, hogy ilyen szintű csapatban játsszanak, vagy egyszerűen az összhang nem volt meg közöttük. Az is óriási baklövés volt, hogy ez nem derülhetett ki, hiszen amíg más kluboknál két hónapos közös felkészülés zajlott augusztusban és szeptemberben, én a válogatottal dolgoztam, és nem mértem fel reálisan, hogy ez milyen mértékben mehet a szolnoki szereplés rovására… Elfáradtam. Ez abból látszott a leginkább, hogy bizonyos esetekben nem voltam olyan kemény, mint korábban, nem csaptam oda az asztalra, amikor kellett volna” – kezdte Ivkovics a Nemzeti Sportnak.
„A maga módján minden játékosom mindent megtett az edzéseken, mérkőzéseken, vagyis nem volt olyan, hogy valaki esetleg ellenem játszott volna. A szolnoki kosárlabda érdekében meg kellett hoznom ezt a döntést, de bízom benne, hogy a változással bizonyos terhek lekerülnek a játékosok válláról, amelyekkel eddig talán nem tudtak megbirkózni, és pozitív légkörben sikeresek lesznek. Nagyon sok sikert kívánok utódomnak, azokkal a változtatásokkal, amelyeket már én is eszközöltem a keretben, jó csapatot építhet” – tette hozzá a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Ábel Anita, 17 éves lánya és új párja: így élnek együtt hármasban
Ábel Anita, 17 éves lánya, Anna és új párja, Roberto így élnek együtt hármasban.
Már ereszt az Otthon Start lufi, itt a bizonyíték
Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes...
Szokatlan dolog történik a Tisza Párt rendezvényén és a Békemeneten október 23-án, azonnal elindul majd az üzengetés képekkel
Két hatalmas rendezvény is lesz Budapesten október 23-án.
Ez bizony a te napod: 6 kínai csillagjegyhez hatalmas szerencsére érkezik október 22-én
Szerdán hat kínai csillagjegy is bevonzza a szerencsét, ugyanis ez az első teljes nap, amelyet a Tűz-Kutya hónapjában és a Fa-Kígyó...
Tíz év után elhagyta a családját érte, ma hivatalosan is feleségül vette: "Sajnos csak most találkoztam életem szerelmével" – ismeri el a népszerű színész
A cseh színész, Marek Němec, akinek arca Magyarországon is ismert, tíz év házasság után elhagyta családját, hogy új életet kezdjen....
Őrületes mérkőzés, az NBA rögtön az év meccsével robbantott
Thriller Oklahomában, vért izzadt a bajnok.
Melyik állampapírba érdemes most befektetni?
Meddig maradhatnak ilyen magasak a lakossági állampapírok hozamai? Megéri még most hosszú futamidejű papírt venni? Mekkora arányt érdemes...
„Anyád vette neki” – a Fehér Ház után a Pentagon is beleállt az anyázásba
Majd idiótázással folytatták.
Szijjártó Péter tudta, hogy meghekkelik a békecsúcsot
A külgazdasági és külügyminiszter szerint annyian nem akarták a budapesti Trump-Putyin találkozót, hogy várható volt az ellenséges...
„Fehér cunami” Európa partjainál – lövésekkel állították meg a rengeteg kokaint szállító motorcsónakot
A francia haditengerészet feltartóztatott egy motorcsónakot 50 milliárd forint értékű csempészett kokainnal a fedélzetén
A saját konyhánk mérgezhet meg minket
A gáztűzhelyek egészségügyi kockázatai és az indukciós főzés előnyei egyre nagyobb figyelmet kapnak az Egyesült Államokban, ahol a...
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Kedden és szerdán is lesz rangadó – Ezeket a meccseket rendezik meg a BL-ben a héten
Jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulója.
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó
A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho
Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember
A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.
Bulvár
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban
Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.
UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók
Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek
Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.
Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat
Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs
Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.
Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett
Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.
„Kapjátok be!” – botrány a parlamentben, felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát
Az ülésvezető szerint méltatlan volt a felszólalás.
Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?
Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál
Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.
blogmorzsák
Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic
"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!
Tévesen „felfázásként” emlegetjük
Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


