Ezt olvasta már?


Fogyatékossággal élő gyermekek beilleszkedését támogatja a Szerencsejáték Zrt.

Szemléletformáló, a fogyatékossággal élő gyermekek beilleszkedésére, sikeres és boldog felnőtté válására fokuszáló kampányt indított a Szerencsejáték Zrt.

A nemzeti lottótársaság csütörtökön az MTI-vel azt közölte, hogy az évvégi kampány Illés Fanni, világ- és Európa-bajnok paralimpikon úszó személyes élettörténetén keresztül mutatja be, hogy az elfogadás, valamint család és a nagyobb közösség támogatásával az akadályok lebonthatók.

A reklámfilm mellett - a kampány részeként - novemberben elindult egy interjúsorozat, amely amellett, hogy betekintést enged az érintettek mindennapjaiba, unikális módon felold tabuként kezelt kérdéseket is, amelyek sokakban felmerülnek, de nem merik megkérdezni, pedig az érintettek szívesen beszélnének róluk.

A kampányban Illés Fanni mellett részt vett Drávucz Rita érintett szülő, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Lengyel Zsófia látássérült modell, Ekler Luca paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó magyar paraatléta, Kiss Péter Pál paralimpiai bajnok, parakenus és Csajbi László hallássérült karitatív sorsjegyárus.

Mint írták, Magyarországon minden 14. kiskorú él a fogyatékosság valamely típusával. A Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! kampány a "semmit rólunk nélkülünk" alapelv mentén az érintettek bevonásával hívja fel a figyelmet a szemléletformálás fontosságára.

A Szerencsejáték Zrt. a befogadó szemléletformálás erősítése mellett törekszik a megváltozott munkaképességűek nyíltpiaci foglalkoztatásának elősegítésére, valamint kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő játékosok minél magasabb szintű kiszolgálására - írták Mager Andreát, a Zrt. elnök-vezérigazgatóját idézve a közleményben.

A Szerencsejáték Zrt. a régióban elsőként csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége és az Európai Fogyatékosügyi Fórum között született megállapodáshoz, amelynek célja, hogy az európai szerencsejáték-szervezők jelentős, összehangolt támogatást nyújtsanak a fogyatékossággal élők terheinek csökkentéséhez, illetve társadalomba való beilleszkedéséhez. A nemzeti cég ennek mentén, már mintegy húsz éve működteti a kizárólag megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató sorsjegy-értékesítő hálózatát, amely jelenleg 180 embert foglalkoztat - emlékeztettek.

A kampányhoz ugyancsak szorosan kapcsolódó Nagykarácsony sorsjegy értékesítéséből befogadó játszóterek építése is megvalósul. Év végéig országszerte négy olyan játszóteret adnak át, ahol ép és fogyatékossággal élő gyermekek együtt tudnak játszani. Ezzel 22-re emelkedik a befogadó játszóterek száma - olvasható a közleményben. Az interjúsorozat részei, hétről hétre a tartsvelunk.hu oldalra kerülnek feltöltésre.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A boldog párok nem a tévé előtt töltik az estéiket – 5 közös szokás, ami erősíti a kapcsolatot

A közös sorozatnézés kényelmes esti program lehet, de egy párkapcsolati szakértő szerint a legerősebb kapcsolatokban élő párok...

Pártot alapított az emigráns orosz ellenzék, azt szeretnék, hogy a Nyugat velük tárgyaljon

Ilja Jasin Németországban bontott zászlót. Oroszországban korábban nyolc évre ítélték.

Trump: egy amerikai műveletben megölték egy venezuelai bűnszervezet fejét

Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok és Venezuela közös katonai akciójában életét vesztette Héctor Rusthenford Guerrero Flores,...

Trump egyeztetett a brit miniszterelnökkel

A Downing Street tájékoztatása szerint Keir Starmer brit miniszterelnök szombaton telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel az...

A kajakos Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett 1000 méteren a Portugáliában zajló Európa-bajnokságon

A magyar versenyzőnek a mostani már az ötödik Eb-címe, de ebben az egyébként nem olimpiai számban ez az első. A magyarok további két...

A Széchenyi Egyetem: a vitnyédi ingatlant oktatási célra újították fel

Reagált a miniszterelnök sajtótájékoztatójára az egyetem

„Vége, van kicsi” – Kocsis Paulina nem finomkodik az új dalában

Egy szarkasztikus szerzeménnyel rukkolt elő az X-Faktor egykori felfedezettje. A dalhoz készült klipben Lengyel Tamás is szerepel.

Van egy hely, ahol még Orbán Viktor nőügyei vagy a filozófus Gyurcsány Ferenc is nehezen rúg labdába a kínálat mellett

A 97. Ünnepi Könyvhét az, ahol még Orbán Viktor nőügyei vagy a filozófus Gyurcsány Ferenc is nehezen rúgnak labdába a kínálat mellett.

Sorsoltak az Ötöslottón: több százmillió forintot értek ezek a számok

Megtartották az Ötöslottó 24. heti, június 13-i sorsolását. Mutatjuk, mely számokkal lehetett milliókat vagy akár a 450 milliós...

Ömlik ki az ablakon, már a gangot is eltorlaszolja a szemét a budai társasházban: szívszorító az oka – videó

Hosszú évek óta gyűjtöget egy fővárosi társasház idős lakója, a hulladéktól pedig már nem lehet közlekedni a folyosón sem. Nemrég...

December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovániában

Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0