Ezt olvasta már?


Folytatódik a változékony idő, a hét elején esőre kell számítani

Folytatódik a változékony idő, a hét elején egy érkező hidegfront miatt csapadékra kell számítani, a hét második felében pedig inkább felhős, borult idő várható, többfelé esővel, záporral.

A legmagasabb nappali hőmérséklet emelkedik, péntekre már 6-14 fok várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a látási viszonyok fokozatosan javulnak. Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúl déli és keleti tájain, valamint az Alföld déli és nyugati részein akár több órára is kisüthet a nap. Az északkeleti, keleti megyékben időszakos eső, záporeső előfordulhat, a ködös tájakon szitálás is lehet. Késő délutántól, kora estétől az ország északnyugati felén egyre több helyen eső, zápor várható. A délkeleti szél az Észak-Dunántúlon és a középső megyékben többször élénk lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 8 fok között valószínű, de a tartósan napos tájakon akár 9 és 12 fok közé is melegedhet a levegő.

Kedden a hidegfront vastag, összefüggő felhőzete fokozatosan kelet felé vonul. Mögötte napközben gyengébben és erősen felhős területek, időszakok is lehetnek. A nap első felében többfelé várható eső, zápor, második felében a csapadékrendszer kelet felé elhagyja az országot. Mögötte csak néhol lehet kisebb csapadék, az északnyugati, északi megyékben esetleg vegyes halmazállapotú. A déli, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, hajnalban 0, +6, kora délután 4, 9 fokot mérhetnek.

Szerdán hajnalra többfelé képződhet köd, illetve rétegfelhő, de napközben javulnak a látási viszonyok. Erősen felhős, párás és gyengén felhős, napos tájak egyaránt lehetnek. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső, az északnyugati, északi megyékben, főleg a hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapotú csapadék. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, a hőmérséklet hajnalban -4, +4, kora délután 3 és 8 fok között valószínű.

Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult, párás idő lesz a jellemző, kevés helyen várhatók napos időszakok. Éjjel, reggel ködös részek is lehetnek. Több helyen előfordulhat szitálás, eső, északon, északnyugaton néhol átválthat a halmazállapot. A keleti, majd délkeleti, déli szelet időnként élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -6, +4, kora délután 2 és 8 fok között alakul.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, többfelé előfordulhat eső, zápor. Az eleinte déli szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 0, +7, kora délután 6, 14 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb idő.

Szombaton jórészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, több helyen valószínű eső, zápor, később nyugaton és északon vegyes halmazállapotú csapadék is eshet. Sok helyütt megerősödhet az északnyugati, északi szél, a minimum-hőmérséklet 0 és +9, a maximum 3 és 12 fok között várható.

Vasárnap inkább erősen felhős időre van kilátás, több helyen előfordulhat csapadék, amelynek halmazállapota vegyes lehet. Sok helyütt megerősödhet az északnyugati, nyugati szél, a hajnali -5, +3 fokról 1 és 8 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A Magyar Nemzeti Levéltár kirúgott vezetője a HVG-nek: Hibáztam, de így is méltánytalan a felmentésem

Szabó Csaba elismeri, hogy jó kapcsolatai voltak a KDNP-vel, és belépett a DPK-ba is, de állítja, politikai meggyőződését soha nem vitte...

Egyhetes razzia indul a magyar utakon: erre a veszélyes szabályszegésre vadásznak a rendőrök

Egyhetes országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, amelynek elsődleges célja az ittas vagy bódult...

A magyar sztárszínész a tévéstúdióból rohant a szülőszobára: színésznő felsége hamarosan visszatér a színpadra

Brasch Bence élete gyökeresen megváltozott kisfia születésével, akitől már ez alatt az egy év alatt rengeteg dolgot tanult.

Öntsd ezt a lefolyóba: megszünteti a dugulást és a kellemetlen szagokat

A háziasszonyok réme az, hogyha eldugul a konyhában a lefolyó. Pedig ez nem egy ritka jelenség, mindenkinél megtörténhet, aki rendszeresen...

Ellopták az angol válogatott labdáit és cipőit Kansas Cityben

Az edzőfelszerelés szállítása közben történt az incidens.

Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy...

Lépett a szaktárca: nagyobb fizetésemelés jöhet több ezer magyarnak

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Lannert Judit-vezette Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a pedagógusok és oktatók 2026-os...

Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak

Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel.

Reagált az ország egyik legnagyobb közétkeztetési cégcsoportja a korrupciós botrányra

A magyar közélet egyik legnagyobb botránya körvonalazódik.

Kilőtt a SpaceX: történelmi pillanat – Elon Musk lett a világ legelső dollártrilliomosa!

Kimondani is nehéz, hát még ép ésszel felfogni, nem igaz? Elon Musk hivatalosan is átlépte azt a lélektani határt, amit korábban senki a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0