Fővárosi Közgyűlés - Visszavonja az olimpiai pályázatot a testület
Visszavonja a 2024. évi nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát Budapest - döntött szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. (Pécsi Napilap)
A testület Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti képviselői javaslatára - 22 igen, 6 nem szavazat ellenében - döntött arról, hogy hatályon kívül helyezi a tavalyi közgyűlési határozatot és "a politikai egység felbomlására tekintettel" a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen visszavonja az olimpiai pályázatot.
A kormánypárti képviselők mellett támogatta a visszavonást Tóth József (MSZP) XIII. kerületi polgármester, Geiger Ferenc (civil szervezetek) XXIII. kerületi polgármester, valamint Szabados Ákos (MSZP-DK-Együtt-PM) és Csárdi Antal (LMP). Tóth József közleményben tudatta az MTI-vel, hogy "a szándékolt nem szavazat helyett az igen szavazatot tévedésből" adta le.
A Fővárosi Közgyűlés felkérte a főpolgármestert, hogy a döntésről a MOB elnökével közösen értesítse a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB); vizsgálja meg a közgyűlés 2015. június 23-i és azt követő ülésein az olimpia megrendezésével kapcsolatban hozott döntéseket, és azok sorsáról május 31-ig készítsen javaslatot a testület számára, valamint a vonatkozó kormányhatározatokban nevesített - és az olimpiai pályázattal kapcsolatos, de attól függetlenül is megvalósuló - beruházások további sorsáról, azok 2024-ig történő megvalósulása érdekében folytasson tárgyalásokat a kormánnyal.
A testület felkérte Tarlós Istvánt arra is, hogy a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. jogutód nélküli megszüntetésének megkezdése érdekében szükséges döntési javaslatokat készítse elő és azokat terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.
Az elfogadott előterjesztésben emlékeztetnek arra, hogy február 22-én a kormány - a Fővárosi Közgyűléshez hasonlóan - megállapította, hogy a pályázat benyújtásakor még meglévő politikai egység "helyreállíthatatlanul" felbomlott, és mivel "sikeres pályázatra csak akkor van esély, ha a pályázat és így a budapesti olimpia ügyében politikai konszenzus van", a kormány határozatával - a városvezetés egyetértésével - felkérte a Fővárosi Közgyűlést és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, hogy az olimpia megrendezésére vonatkozó pályázatot vonja vissza.
Horváth Csaba (MSZP) a vitában a javaslat napirendről levételét javasolta arra tekintettel, hogy várhatóan a jövő héten befejeződik az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében összegyűjtött aláírások ellenőrzése.
Az ellenzéki politikus az előterjesztést tisztességtelennek nevezte, és azt mondta: a budapestieknek kellene dönteniük a kérdésben.
Csárdi Antal (LMP) szintén azt kezdeményezte, hogy vegyék le a napirendről a javaslatot, mert - mint mondta - több mint negyedmillió aláírás gyűlt össze, azaz ennyi ember akar népszavazást a kérdésben, és úgy tisztességes, ha a referendumot megtartják. "Nekem nem fáj, ha visszavonjuk az olimpiai pályázatot (...), de a népszavazást meg kell tartani, a döntést aszerint kell meghozni, ahogy a budapestiek döntenek" - fogalmazott.
A testület ezeket a javaslatokat elutasította.
Gy. Németh Erzsébet (DK) kijelentette, hogy nem szavazza meg a javaslatot, szerinte a kérdésben népszavazást kell elrendelni. A több mint 266 ezer ember akaratát nem veheti semmibe a fideszes többség - hangsúlyozta.
Az ellenzéki politikus elmondta azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek "soha nem volt olyan napirendi pontja" 2015 júniusa előtt, ami arról szólt volna, hogy a pályázat beadásáról döntött volna a főváros, azok az előkészítésről szóltak.
Tokody Marcell (Jobbik) arról beszélt, hogy akik aláírták az olimpiával kapcsolatos népszavazási kezdeményezést, azok nem elsősorban olimpiaellenesek, hanem elegük van "a Fidesz-korrupcióból", elutasítják azt, hogy a kormány "erőből" politizál.
A kormányzat az MSZP mellett egyértelmű felelőse annak, hogy a méltatlan helyzet kialakult - jelentette ki Tokody Marcell, hozzátéve, a Fidesz és az MSZP közös bűne az, hogy "Magyarország ismét lejáratta magát".
Az ellenzéki politikusok felszólalásaira reagálva Tarlós István elmondta, Gy. Németh Erzsébet "több szempontból is valótlanságot állít és mosakszik", az olimpiát legalább háromszor megszavazta, és egyetlen egyszer sem vetették fel a népszavazás gondolatát.
Tarlós István "csúcshazugságnak" nevezte Gy. Németh Erzsébet azon nyilatkozatát, amely szerint "a kabinet egyik büntetése" a 3-as metró felújításáról szóló pályázati kiírás visszavonása. A főpolgármester elmondta, egy jogszabályváltozás alapján kellett módosítani a tenderkiíráson.
Szólt arról is, hogy Horváth Csaba 2008-tól 2015 decemberéig támogatta az olimpiát. Fél évvel a pályázati döntés után "eszébe jutott, hogy ő szereti a népet, és annyi információt adott már a népnek, hogy éppen ideje, hogy egy népszavazás élére álljon" - fogalmazott Tarlós István.
A főpolgármester elmondta azt is, hogy a főváros nem felelőtlenül ment bele a pályázatba. "Nem mi találtuk ki" - fogalmazott, rámutatva arra, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére döntöttek a pályázásról.
Az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazási kezdeményezésről szólva úgy fogalmazott: "az egész, ami itt folyik, már rég nem a sportról szól". Azok a baloldali ellenzéki politikusok, akik kihátráltak az olimpiarendezés mögül, "bizonyos szelepeket kinyitottak, és most mindent kiengednek (...), ami beléjük ragad. Semmi köze az egésznek az olimpiához".
Tarlós István megjegyezte azt is: az a legfájdalmasabb, hogy Magyarország "nem is egészen a valóságnak megfelelően" milyen képet közvetít magáról "az olimpia körül kialakult cirkusszal" külföldön. Szerinte bőven kimerítik a jellemtelenség fogalmát "a kis- és törpepártok" azzal, amit az olimpia körül művelnek.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az aláírásgyűjtés teljesen egyértelműen a pályázat visszavonásáról szólt. Nincs már meg az egység az ügyben, és éppen most zajlik az akkreditáció azon szakasza, amelyben a NOB azt vizsgálja, hogy van-e társadalmi és politikai egység a kandidáló városokban. Szerinte aki ezeket figyelembe véve népszavazásról beszél, az blöfföl.
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester, önkormányzati és rendészeti tanácsnok kijelentette, a népszavazással semmi gond, a gond az, hogy megbomlott a politikai egység. Fájó, de logikus döntésnek nevezte azt, hogy mielőtt Magyarország "megalázná magát" ősszel a NOB döntéshozói előtt, visszavonja a pályázatát.
Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) XI. kerületi polgármester sajnálatát fejezte ki, hogy a baloldali politikusok az ügyben megváltoztatták az álláspontjukat, és ezzel teszik lehetetlenné Budapest gyors fejlődését.
Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) Budafok-Tétény polgármestere felszólalásában a középkori várostromok kútmérgezéseihez hasonlította az olimpiai pályázat ellen indított ellenzéki támadásokat, amelyek eredményeként szerinte esélytelenné és így értelmetlenné vált Budapest olimpiai pályázata.
A Fővárosi Közgyűlés elutasította a tárgyalt előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatokat, köztük azt is, amit szocialista képviselők tettek a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon kijelentését visszautasítandó, hogy "Budapestnek nem kellett az olimpiára ezermilliárd forint fejlesztési forrás, így abból a vidék fejleszthető".
Tarlós István ennek kapcsán megjegyezte, elvileg egyetértene a javaslattal, de Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár cáfolta Lázár János kijelentését, tehát az nem tekinthető sem a kormány, sem a Fidesz hivatalos álláspontjának.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek a február 26-án, életének 87. évében elhunyt Berek Katalin Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészre, a nemzet színészére, aki 2008-ban kapta meg a Budapest díszpolgára elismerést.
hírek innen, onnan
Kellemetlen Ferencváros-blama a Groupamában, a sereghajtó Zalaegerszeg tréfálta meg a zöld-fehéreket
Varga Barnabás révén még vezetett is a találkozón az FTC.
Új bizonyítékok kerültek elő, a földönkívüliek is ott lehettek a hidegháború atomkísérleteinél
A tanulmány szerint a tranziensek gyakrabban jelentek meg a nukleáris tesztek idején, mint máskor.
285 lóerős BMW-vel gyakorolta a vezetést egy nő, hat kocsit tört össze
A szombathelyi nőnek nem volt jogosítványa, egy barátnője adta neki kölcsön az autót.
A 67 éves Andie MacDowell csodaszép nagymamaként: ősz tincseivel ugyanolyan gyönyörű
Andie MacDowell ősz hajjal, nagymamaként is még mindig igazi szépség.
Egyszeri nyugdíjas juttatások, amit sokan nem kérnek – Így lehet plusz pénzhez jutni, mutatjuk a lehetőségeket
Nehézsége adódott? Így kérhet segítséget.
Végre vége Horváth Éva pokoljárásának?
Jó hírt közölt az egykori szépségkirálynő.
„Soha többet ne is köszönjön” - Nagy Feró bocsánatkérést vár Wolf Katitól
Szerinte az énekesnő félreértette, miről beszélt a Szőlő utcai ügy kapcsán.
Nagy Feró visszaüzent Wolf Katinak: Soha többet ne is köszönjön vissza nekem
Szerinte ő felnőtt nőkről beszélt, akiket szívesen megment, ha kell. Majd üzent Wolf Katinak.
Egy hihetetlen történet! Elfogyott az üzemanyag, vitorlás lett a tengeralattjáróból
Lehetetlen ötlettel állt elő kapitány, de bevált.
Tankkal ütközött az expresszvonat
A balesetben hatan meghaltak és 33-an súlyosan megsérültek.
„Kerülöm a társaságát, rossz vele lenni” – Így ismerd fel, hogy valaki toxikus
A toxikus embereket nehéz elkerülni. Már csak azért is, mert előfordul, hogy a közvetlen környezetedben, munkahelyeden, baráti...
Dér Heni olyan kerek popsit villantott élő adásban, hogy mindenkinek leesett az álla
Dér Heni Beyoncé bőrébe bújt a Sztárban Sztár All Starsban.
Sport
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Ritka bravúr: Szoboszlai vesztes csapatból a mezőny legjobbja, Kerkezt csak a gólja dicséri
Honfitársunk a fény a liverpooli éjszakában.
Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után
A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.
Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest
Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre
Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag
Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool
A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.
Van Dijk kemény kritikája a Liverpoolról: Mindenkinek tükörbe kell néznie...
Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk őszintén beszélt az együttes jelenlegi formájáról.
Bizarr felmentő ítélet: szex útján jutott be a tiltott szer a triatlonos hölgy szervezetébe
Mindenre oda kell figyelni, az ördög nem alszik.
Rúben Amorim: A harmadik gól után szokatlan zajt hallottam a stadionban
Rúben Amorim kommentálta a Manchester United 4–2-es győzelmét a Brighton ellen az angol Premier League 9. fordulójában.
Bulvár
Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt
Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re
Különös alakot szúrtak ki a Békemeneten, óriási szenzációt aratott, mindenki őt fényképezte
Nem mindennapi jelenetek voltak láthatók a Békemeneten.
Botrányt kiáltanak – Nekirongyolt a Magyar Pétert ekéző reklámoknak a legnagyobb magyar újságíró szervezet
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) határozottan elítéli a politikai propagandában egyre gyakrabban alkalmazott gyakorlatot, amely mesterséges intelligencia segítségével készített hamis, megalázó és
A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő
A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.
Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint
Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.
Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink
Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.
3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén
Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró
Hadházy közzétette a hatvanpusztai zebrák engedélykérelmeit, miután Orbán anyja tagadta a létezésüket
A zebrás dokumentumokat a kormány.hu oldalon lehet megnézni.
Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó
Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.
Felbomolhat Európa második legnagyobb autógyártója
Aztán jönnek a kínaiak - írja a konszern korábbi vezetője.
A 80-as évek magyar szupermodelljébe még Geszti Péter is beleszeretett: 60 évesen dekoltált szerkóban ugyanolyan dögös
A 60 éves Rábaközi Andrea szexibb, mint valaha.
Elhunyt Thoma Emőke
Meghalt Thoma Emőke Ybl Miklós-díjas építész - erősítette meg a hírt lánya közösségi oldalán. Az egri építész szakma kiemelkedő alakja számos Heves megyei épület tervezésében vett részt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


