Ezt olvasta már?


Gulyás: Rákóczi személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal

Rákóczi fejedelem becsületesen, bátran, hittel és önfeláldozóan szolgálta ezt az országot, személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zalaegerszegen.

II. Rákóczi Ferenc újonnan állított mellszobrának avatásán Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a vezérlő fejedelem olyan pillanatban állt az ország élére, amikor ellenállásra volt szükség.

A Habsburg-ház elfeledte mindazt az áldozatot, amelyet "a magyarság az európai kereszténység pajzsaként az oszmán hódítással szemben meghozott", Magyarországot fegyverrel meghódított tartományként kezelte - hangoztatta a politikus.

Kiemelte: a Rákóczi által megszervezett állam és hadsereg nem volt képes arra, hogy a Habsburg Monarchia egyenlő ellenfelévé váljon, a katonai vereség ellenére mégis olyan békét sikerült biztosítania, amely Magyarországot egy évszázadra a "béke hajlékává" tette.

A nemzeti összetartozás ünnepköréhez kapcsolódva Gulyás Gergely megjegyezte, hogy a kassai dómban nyugvó fejedelem sírja is Trianon miatt került a határon túlra.

"Rettenetesen nehéz magyar évszázad van mögöttünk, jól mutatja ezt a megfogyatkozó lélekszám, ami egyszerre jelzi a külső nyomás nagyságát és a belső reménytelenség érzését." Az is látható azonban, hogy egy évszázad után lehetőség és alkalom van arra, hogy "magunk mögött hagyjuk mindazt, ami a legnagyobb keserűséget okozza, a szétszakítottságot" - mondta a miniszter.

A magyar élet újjáépítése nem lehetséges Közép-Európa újjáépítése nélkül. Újra szövetséget építhetünk a térség nemzetei között, hogy akár együtt jeleníthessük meg közös érdekeinket a diplomáciában - érvelt a politikus.

Mint mondta, az elmúlt időszak a visegrádi együttműködésben komoly sikereket hozott, a nemzetiségek jogainak elismerése megerősítette azokat az államokat, ahol erre sor került.

"A Trianon óta eltelt száz esztendő nagy tanulsága az, hogy nem élhetünk egymás ellenére." A szembenállásban eltöltött száz esztendő "keserűséget, fájdalmat, veszteséget hozott, leginkább nekünk, magyaroknak" - vélekedett Gulyás Gergely.

Hozzátette: a magyarság erőszakos asszimilációja nem megoldás az utódállamokban, a magyarok ugyanis erőforrást jelentenek. Trianon ezért nem a múlt, hanem a jelen, olyan jelen, amely jóra is fordítható - hangsúlyozta.

A Miniszterelnökség vezetője azt is elmondta: az elmúlt évtizedben 1,1 millió magyar ember gondolta úgy, hogy az állampolgárság felvételével él, és ezzel több mint 90 év után újból közjogi kötelék jöhetett létre a magyar állam és a magyarok között.

Béres János zalaegerszegi szobrászművész alkotásról Jagasics János, a Zala Megyei Polgári Körök elnöke elmondta: a Rákóczi Szövetség zalai szervezetével közösen javasolták felállítását, 2017-ben pedig gyűjtést is kezdtek. A Miniszterelnökség 10 millió forintos támogatásával, valamint a gyűjtésből származó 1,2 millió forintból rendezték a Rákóczi úton lévő területet és állították fel a szobrot.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed

A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.

Gasztronómia és a szén-dioxid kapcsolata

A gasztronómia ma már az ízek mellett a technológia tere is, ahol a tudomány épp úgy dolgozik, mint az emberek és ahol meglepő szerep jut...

Amerikai-orosz békecsúcs: megszólalt Szijjártó Péter

Szijjártó Péter szerint álhírekkel próbálják megakadályozni a Budapestre tervezett amerikai–orosz békecsúcsot, de Magyarország...

Most érkezett: ilyen időjárás várható az október 23-ai nemzeti ünnepen.

Késő nyáriasan meleg, de szeles időjárásra számíthatunk október 23-án: a nemzeti ünnepen országszerte 20–26 fokig emelkedhet a...

Nézők milliói várják tűkön ülve, hogy visszatérjen az elmúlt évek legkedveltebb mozija, az első képkockákra senki sem volt felkészülve, felrobbant az internet

Több mint egy évtized után újraéled a horror, amitől még a legkeményebbek is a takaró alá bújnak. A premier előtt már most rekordokat...

Kemény kommentháború tört ki Magyar Péter és Karácsony Gergely közt a Szigetről

Magyar felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és rákérdezett, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács...

Túl erős menstruáció? Ilyen okai lehetnek

Mivel pedig a túl erős vérzés nem csak kényelmetlenséget jelent, de megnöveli a vérszegénység kockázatát is, olyan tünetek is...

A TV2 cuki gyereksztárja volt: 23 évesen bikinis bombázóként pózol

Nagy Bogi 12 éves volt, mikor a TV2 műsorában megismerte az ország, 23 évesen ennyire dögös nő lett.

Jön a pénz: elindult a hitelköltségek támogatása

Már elérhető az a támogatási forma, amely a gazdálkodók hitelkamatainak csökkentését célozza.

Budapest mellett elvarázsolt világ vár: mosómedve-tréning, rókaetetés is van a Budakeszi Vadasparkban

Több mint ötven állatfaj, játszóterek és látványos etetések minden nap, hétköznapokon és ünnepnapokon is.

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

0
0

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

0