Ezt olvasta már?


Gulyás: szerda éjfélkor véget érhet a rendkívüli jogrend

A kormány üdvözli az Országgyűlés döntését, amellyel felkérte a kormányt a rendkívüli jogrend megszüntetésére. A kabinet azt kéri, mielőbb hirdessék ki a törvényt, hogy a kormány is hamar dönthessen, és így szerda éjfélkor véget érhessen a rendkívüli jogrend - mondta Gulyás Gergely.

A politikus kiemelte: mindenkit köszönet illet, aki részt vett a járvány elleni védekezésben, létrejött a nemzeti egység, még ha ebben a baloldal nem is vett részt.

A politikai életben nem sikerült egységet létrehozni - fogalmazott.

Megjegyezte: a magyar alkotmány szabályai világosak, a kormánynak ebben a helyzetben törvényalkotási jogosítványai voltak, de ez most véget ér.

Hangsúlyozta: az első hullámon túl van az ország, nem tudni, lesz-e második, de az operatív törzs megmarad, és a törvénybe foglalt rendelkezések is fennmaradnak.

A nemzeti konzultáción az embereknek lehetőségük van véleményt mondani a védekezésről és annak jövőbeli irányairól - közölte.

Hozzátette: a veszélyhelyzet megszűnik, de a vakcina kifejlesztéséig a járvány megmarad, így bizonyos intézkedésekre szükség lesz.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte: Magyarország sikeresen védekezett, nem lett tömeges a járvány. Ennek három oka van: a kiválóan felkészült szakemberek tudása, az emberek fegyelmezettsége, amellyel betartották az operatív törzs kéréseit, továbbá az, hogy a kormány időben hozta meg a szükséges döntéseket, gyorsan cselekedett, így elkerülték azt, amit több más ország nem tudott.

Közölte: a legszükségesebb intézkedéseket jóval korábban meghozták, mint más országok.

Március 11-én, a járvány megjelenése után kihirdették a veszélyhelyzetet, de a 15 napos határidő lejárta után ennek meghosszabbítását az ellenzék nem támogatta - mondta.

Úgy vélte, ezzel a baloldal veszélybe sodorta a védekezést, majd később is folyamatosan támadta az intézkedéseket, a szakembereket, kivonta magát a közös intézkedésekből, valótlanságokat terjesztett a védőfelszerelésekről és a határon túli magyarokra is rátámadt.

Kiderült, hogy nem lehet a baloldalra számítani a bajban - jelentette ki.

A politikus kitért rá: a járvány még itt van, könnyen vissza is térhet, a magyar baloldal mégsem támogatta a járványügyi készültség fenntartását.

Ugyan a kormánypárti többség lehetővé tette a szükséges törvények elfogadását, de Európában azon kevesek országok közé tartozunk, ahol nem tudtak összefogni a politikai életben a baloldal miatt - mondta.

Kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a kormány még nem hozott végleges döntést az augusztus 20-i rendezvényekről, ha lehetséges azok megtartása, jó alkalmat jelenthetnek a turizmus újraindítására, a gazdasági élet újraindításához járulnának hozzá. Később döntenek arról, hogy a szakemberek véleménye alapján kockázatmentesen megrendezhetők-e, egyelőre csak tervek vannak - közölte.

Arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is tájékoztatja a járványügyi helyzetről a parlamentet.

A járványügyi készültség nem hasonlítható a korábbi veszélyhelyzethez, döntően szakmai intézkedésekről van szó - mutatott rá. Hozzátette: a kormány még nem döntött a vásárlási szabályok módosításáról.

Ugyancsak kérdésre Kocsis Máté kifejtette: a járványügyi védekezés ideje alatt megfigyelhető volt, hogy nemcsak a hazai baloldali média, hanem a nemzetközi média jelentős része is azzal foglalkozott, hogy nem ülésezik az Országgyűlés, holott az Európai Parlament és a Fővárosi Közgyűlés volt az, amely valóban nem ülésezett.

Úgy vélte, az elmúlt időben több baloldali polgármester visszaélt a helyzettel, és bár a baloldal transzparenciát követel, "hatalomban ők a legkevésbé transzparensek". Ma természetes, hogy nem transzparens egy baloldali önkormányzat, ezt mégsem teszik szóvá a jogvédő szervezetek - tette hozzá.

Gulyás Gergely a Lánchíd felújításának ügyéről elmondta: ha Tarlós István lenne a főpolgármester, már zajlana a felújítás.

A kormány tartja, amit korábban mondott, Karácsony Gergely főpolgármester viszont felesleges vitát próbál kialakítani, ebben a kormány nem akar partner lenni, inkább azt szeretné, ha felújítanák a Lánchidat - közölte.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Így érkezik meg a longevity az ingatlanpiacra

Egyes ausztrál és új-zélandi üdülőhelyeket 30–40 évvel ezelőtt még az alacsony költségvetésen lévő hátizsákos utazók uralták....

13 éves fiú kezdte meg a nevelőanyja újraélesztését, a kiérkező mentőknek sikerült is megmenteni a nő életét

Ádám nemcsak tárcsázta a segélyhívót, hanem a mentésirányító diszpécser útmutatását szorosan követve komoly szerepet vállalt az...

Csőtörésben elázott a Louvre egyiptomi könyvgyűjteménye

Több száz szakkönyv sérült meg egy múlt havi vízszivárgás következtében a párizsi Louvre Egyiptomi Régiségek Osztályának...

December 7. - földrengés Örményországban - egy nap, amely megváltoztatta a régió történelmét

1988. december 7-én a modern kori történelem egyik legpusztítóbb földrengése rázta meg az akkori Szovjetunióhoz tartozó Örményország...

15 játékost szállítottak kórházba gázszivárgás miatt

A szicíliai Zafferana Etnea városában egy női röplabdamérkőzésen történt rémisztő eset, amelynek során a Zafferana Volley és a Volley...

Két piros lapot és két gólt kapott a Madrid - négy pontra nőtt a Barcelona előnye

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 15. fordulójának vasárnap esti rangadóján a Real Madrid hazai pályán szenvedett meglepő, 2–0-s...

Megvan a Sztárban Sztár All Stars győztese: kiderült, ki lett idén az ország legsokoldalúbb előadója

Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére...

Négy csillagjegy előtt nagy fordulat: vége a rossz időszaknak

Most kiderül, mely négy csillagjegy léphet ki végre a nehéz hónapok árnyékából, és milyen áttörések várnak rájuk a következő...

Sztárban Sztár All Stars: ezek voltak a döntő legjobb pillanatai - Galéria

Feledhetetlen produkcióknak voltunk szem- és fültanúi.

Megfagyott a levegő a nagy bejelentés előtt – Dér Heni nyerte a Sztárban Sztár All Stars-t.

Véget ért a Sztárban Sztár All Stars második évada, óriási izgalmak közepette Till Attila vasárnap késő este kihirdette a műsor...

0

Sport

Van Dijk megszólalt Szalah kapcsán

Virgil van Dijk is kommentálta az egyiptomi körüli vitát, amely azután robbant ki, hogy az utolsó három mérkőzésen csak a kispadon kapott helyet.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

Válságtanácskozás a Liverpoolnál: Arne Slot menesztése a levegőben, a klublegenda beugrásra kész

Sajtóhírek szerint „válságtanácskozást” tartanak ma a Liverpoolnál, ahol Arne Slot jövőjét vitatják meg a Leeds United elleni 3–3-as döntetlent követően.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Újabb skandináv összeomlás a női kézilabda-világbajnokságon

Maga alatt van az egész ország, erre aztán tényleg senki sem számított.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

A három padoztatás mind egy terv része volt? Érdekes teória látott napvilágot Szalah és a Liverpool kapcsán

A tegnapi nyilatkozata után, felerősödtek a hangok Szalah eligazolása kapcsán, és a közösségi médiában megjelent egy új analógia, amely sokak szerint tökéletesen leírja a Liverpool hozzáállását a sztárjátéko

Élő: Mi van itt? Öttel is vezetett Magyarország a dánok ellen a vb-n

A magyar női kézilabda-válogatott az eddig mindenkit tönkreverő északiakkal mérkőzik meg a vb-középdöntő utolsó fordulójában.

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

0
0

Bulvár

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már

Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné

Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”

A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.

Magyar Péter kiosztotta az állami média riporterét: Ne elnökurazzon, ön úgy viselkedik, mint egy régi bolsi

Elszabadultak az indulatok, amikor a politikus Császár Attilával vitázott az adókról. Magyar Péter nem fogta vissza magát, kőkeményen kiosztotta a riportert.

Megtalálták Jézus sírját, brutális helyen volt, megoldódott a Biblia legnagyobb rejtélye

Valamit találtak a felszín alatt, ez megváltoztathatja az emberiség történetét.

Új helyre költöznek Majkáék: Majoros Hajnalka elárulta, hogyan élnek most és miért váltanak otthont

Majka felesége betekintést engedett a családjuk életébe, sőt azt is elárulta, milyen esti rutinjuk van Majkával.

Brutális dolog hangzott el a Kossuth rádióban vasárnap reggel

A Kossuth rádió műsorában tett kemény kijelentést az EP-képviselő.

Vérfürdő a pitbull-terror után: a nagyapa és a baba meghalt - Fotók

Egy pitbull falka marcangolt halálra egy nagypapát és a három hónapos unokáját.

Piacra kerülhetett a fertőzött ukrán hús?

Az afrikai sertéspestis Ukrajnában sosem látott válságba sodorta az állattartókat.

blogmorzsák

Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok

Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.

ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?

A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0