Ezt olvasta már?


Győzött Sopronban a ZTE FC, így még bent maradhat!

A labdarúgó NB II 37. fordulójában vasárnap a ZTE FC a már kiesett és ezer sebből vérző Soproni VSE vendége volt. Az egerszegiek hátrányból fordítva győztek.

Soproni VSE – ZTE FC 1-3 (1-0)

Sopron, 350 néző. Jv.: Pillók (Máyer, Legeza).

Sopron: Molnár M. – Tóth D. (Erdősi, 38.), Koronczai, Sifter, Czingráber – Holzmann (Gere, 73.), Hadházi – Kővári, Kitl (Kovács A., 82.), Harangozó – Gyürki. Vezetőedző: Bekő Balázs.

ZTE FC: Kovács Z. – Polényi, Forgács, Devecseri, Lencsés (Fodor, 46.) – Nagy T. – Horváth K., Hudák, Patvaros (Fujsz, 22.), Babati (Ekker, 54.) – Vernes. Vezetőedző: Artner Tamás.

Gólszerzők: Kővári (40.), illetve Fujsz (58.), Horváth K. (70.), Vernes (92.).

Sárga lap: Koronczai (86.), ill. Devecseri (46.)

Vastaps közepette vonul pályára mindkét csapat. Ami a helyezésekből adódóan mégis csak furcsa, de egyértelmű volt a jelzés a hazai szurkolók felől: minden szimpátiájuk csapatuk tagjaié, akik hónapok óra fizetés nélkül játszanak. A ZTE FC a bent maradásért harcol, s nagyjából száz szurkolója kísérte el Sopronba is. Az egerszegieknek csak a győzelem adhatott még reményt a megkapaszkodásra, és 4. percben Vernes egy kiugratás után a kapufa tövét találta el. Három perc múlva Nagy T. közeli próbálkozását Molnár kapus egy bokamozdulattal hárította a gólvonalon. A hazaiak masszívan védekeztek és egyértelműen dacból futballoztak. A 22. percben a ZTE-nél kényszerű csere következett, amikor a megsérült Patvaros helyett Fujsz érkezett a pályára. Közben elmaradtak a helyzetek, a zalai játékosokat pedig egyre jobban zavarta, hogy még nem tudták bevenni a kaput. Az egymással folytatott párbeszédeikből egyértelműen ez derült ki – magyarul, vitatkoztak… A 33. percben Vernes szabadrúgása alig ment fölé, két perc múlva Nagy T. fejesébe ütött megint bele a hazai kapus a gólvonalon. A 40. percben aztán Kővári szlalomozott végig a pályán és 14 méterről a bal sarokba lőtt, 1-0. A ZTE FC ezzel az eredménnyel kiesésre állt a szünetben.

Szünet után a 49. percben Vernes 25 méteres szabadrúgását megint nagy vetődéssel ütötte ki Molnár kapus, aki egyértelműen a hazaiak legjobbja volt védéseivel. A ZTE beszorította ellenfelét, aztán csere következett: Babati megsérült, akit Ekker váltott. Az egerszegiek minden lövése kipattant, aztán az 58. percben Fujsz a kaputól kissé balra állított egyet a labdán és 18 méterről szépen nyesett a hosszú sarokba, 1-1. A zalaiaknak már nem lett volna szabad gólt kapniuk, lőni viszont kellett. A Sopron minden teher nélkül játszott és kontrázott. A 70. percben aztán szöglet utáni kavarodás után végül öt méterről Horváth Krisztofer talált be és már a ZTE vezetett, 1-2. Az egerszegiek támadásban maradtak, de nem lehettek nyugodtak, mert voltak villanásai a hazaiaknak. A 92. percben végül eldőlt minden: Vernes kapott labdát és a 12 méterről laposan a kapuba lőtt, 1-3. A ZTE FC győzött, most elkerült a kieső helyről, és tovább él a reménye a bent maradásra.

Bekő Balázs: „Nagyon érzelemgazdag mérkőzés volt, megható a szurkolók szeretete. Elsősorban őértük van ez a játék. Én pedig csodálatos emberekkel dolgozhatok, és nagyon büszke vagyok rájuk.”

Artner Tamás: „Nagyon nehéz mérkőzés volt, hiszen mi is hallottuk a híreket Sopronból, így nehéz volt a héten ráhangolódni a találkozóra. A játékunk talán emiatt maradt el a várttól, de a fiúk addig mentek, amíg fordítottak. Minden tiszteletemé a Soproné, hogy ebben a helyzetben is játszanak.”

 

forrás: zaol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Népszerű szalámit hívott vissza a Lidl, coli baktérium lehet benne

A LIDL Magyarország Bt. elővigyázatosságból visszahívja a 240 grammos Dulano Artländer szalámit. A vizsgálatok szerint nem zárható ki,...

Orbán Viktor szabadságharcossá léptette elő magát, és megfejtette a Fidesz vereségének legfőbb okait

Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség. De nem kell aggódni, azt ígérte, mindig itt lesznek.

Tagadja a Fidesz, hogy valóban menekülttábort akartak volna Vitnyéden, Orbán szerint taktikáztak

Orbán egy gyors sajtótájékoztatót tartott a kongresszus előtt, de azt nem tudták megoldani, hogy ne szakadozzon szinte végig az élőzése.

Magyar Péter: Kárpátaljai magyarokat fenyegetett az Orbán-kormány, hogy Vitnyéden ötmilliárd forintból migránstábort alakítson ki

A Győr-Moson-Sopron megyei településen szállást kapó ukrajnai magyarokat visszazsuppolással fenyegették meg, ha nem távoznak önként. A...

Találtak valamit a Keleti Pályaudvar alatt

A felszín alatti labirintusban olyasmi rejtőzik, amire nem sokan gondoltak volna.

Rost Andrea kormánybiztos lett

A Tisza Párt két további alapembere is kormánybiztosi kinevezést kapott.

Mindössze 2 evőkanál! Vége a sárgás foltoknak: ez a filléres és kíméletes házi praktika újjávarázsolja a fehér ruháidat

A hófehér ruhák, törölközők és ágyneműk elképesztően mutatnak, ám sajnos a legkisebb hiba vagy hanyagság is azonnal meglátszik...

Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban

A határ felől érkező román kamion nekiütközött a magyar kamionnak. Az ütközés miatt mindkét jármű kigyulladt.

Egyre biztosabb: sosemvolt laptopot dobhat piacra az Apple

A pletykák szerint MacBook Ultra néven érkezhet majd az a laptop, amit már a kijelző érintésével is használni lehet majd.

Mesterséges intelligencia segítheti a húsellenőrzést az EU-ban

Az Európai Bizottság új rendelettervezete lehetővé tenné a mesterséges intelligencia alkalmazását a vágóhídi ellenőrzésekben,...

Iráni drónokat lőtt le az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba – jelentette be szombaton az...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0