Ezt olvasta már?


Hamarosan minden SZÉP-kártya birtokos megkapja szerződését a kártyakibocsátótól

A SZÉP-kártya kibocsátóknak egy jogszabályváltozás miatt szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, a jövő évtől a munkáltatók csak a szerződött ügyfelek SZÉP-kártyájára tudnak pénzt utalni. A szerződések kiküldését már megkezdték a kibocsátók.

A májusban hatályba lépett, a SZÉP-kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet szerint a kibocsátóknak közvetlenül kell szerződniük a SZÉP-kártya birtokosokkal, akiknek számlával kell rendelkezniük a kibocsátónál. A korábbi három "zseb" szerepét a szálláshely, vendéglátás és szabadidő alszámlák veszik át, amelyek bankszámlának minősülnek, a munkáltatók a jövőben ezekre utalhatják a juttatást.

A kibocsátók már megkezdték a szerződések kiküldését ügyfeleiknek, akikhez tértivevényes levélben vagy elektronikus úton juttatják el a dokumentumot. A szerződéseket nem kell visszaküldeni, a kézhezvételtől számított 15 napot követően - elutasító nyilatkozat hiányában - automatikusan elfogadottnak minősül. A munkáltatók a jövő évben már csak az így megnyitott SZÉP-kártyás számlákra utalhatnak.

Új kártyát a jövőben nem a munkáltatón keresztül, hanem a kibocsátónál lehet igényelni. Változik a lejárt összegek kezelése, a két évnél régebben utalt, fel nem használt összegeket nem utalják vissza a munkáltatónak, ám a kártyakibocsátó havi 3 százalékos díjat számít fel a két éve fel nem használt egyenleg után.

A meglévő egyenlegeket és kártyákat nem érinti a változás, azokkal a megszokott módon lehet fizetni az elfogadóhelyeken.

A kibocsátók honlapjukon részletesen tájékoztatják ügyfeleiket a szükséges tudnivalókról.

Az OTP Pénztárszolgáltató a honlapon közölt információk szerint október 15-én megkezdte az OTP SZÉP kártya szerződések tértivevényes kipostázását, a regisztrált ügyfelek részére e-mail-ben küldik el a szerződéses ajánlatot. A szerződéseket előreláthatóan november végéig minden OTP SZÉP kártya birtokos megkapja. Az OTP Pénztárszolgáltató valamennyi kártyabirtokos számára díjmentesen megnyitja az egyedi számlákat - írják.

A K&H-nál eddig a K&H Csoportszolgáltató Kft. volt felelős a SZÉP-Kártya kibocsátásért, november 30-ával ezt a tevékenységet a K&H Bank veszi át. A szerződéskötésre - online időpont foglalás mellett - bármelyik K&H bankfiókban lehetőség van, egyébként tértivevényes levélen keresztül történik meg a szerződéskötés december 1-jei hatállyal. A kártya továbbra is díjmentes marad. November 30-án 17 órától december 1-jén reggelig a kártyákat nem lehet használni, és az egyenlegekhez sem lehet hozzáférni az átállás miatt.

Az MKB Bank közölte: az MKB SZÉP Kártya kibocsátását január 2-ától az MKB Bank veszi át. A bank a kártyabirtokosok részére kidolgozott, díjmentes számlavezetési szerződésajánlatát feltöltötte az MKB SZÉP Kártya honlapján (www.mkbszepkartya.hu) található személyes tárhelyre, az elektronikus elérhetőséggel nem rendelkező kártyabirtokosok novemberben, tértivevényes levélben kapják meg a szerződésajánlatot.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Fegyvernek nézett egy zacskó chipset a mesterséges intelligencia – Rendőrök rohantak le egy 16 éves fiút

Az egész egy fociedzés után történt, a fiú a barátaival lógott az iskola mellett. A rendszert 2024-ben vezették be a baltimore‑i állami...

Ez a budapesti ötcsillagos szálloda vitte haza a turizmus Oscarját

A legjobb magyarországi luxushotelnek választották.

Káprázatos, magyar tervezésű hotelt rejt a Comói-tó varázsköde

Varró Zoltán és csapata új életet lehelt a régóta elhanyagolt örökségi helyszínbe.

Sokan megfeledkeznek erről a szabályról: hiába a kedvező időjárás, az avarégetés továbbra is tiltott

A tűzgyújtási tilalom fel lettt oldva, de az avarégetés továbbra is tilos!

Ha a gyerek nem akar reggelizni, ezt készítsd el neki: videón a virágos tükörtojás

Ezzel a trükkel minden gyereknek megjön a kedve az evéshez.

Halottnak tette magát a templomon fennakadt ejtőernyős katona, így úszta meg, hogy a németek végezzenek vele

Megszámlálhatatlan filmet készítettek már háborús hősökről és fantasztikus tetteikről, de vajon ismeri John Steele sztoriját is? A...

Sorsfordító üzenetet kap négy csillagjegy az univerzumtól ma!

Négy csillagjegy erőteljes jelet kap az univerzumtól ma. A Merkúr trigonja a Szaturnusszal a bölcsesség ajándékát hozza, amely csak akkor...

Vegyük komolyan az ígéretet: ma biztosan nem fog esni

Front és csapadékmentes napot ígérnek nekünk mára a meteorológusok.

Menő Max Mexikóban: Verstappen nyerte a második szabadedzést

A címvédő holland Max Verstappen autózta a legjobb köridőt a Forma-1-es Mexikói Nagydíj második szabadedzésén.

0

Sport

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot

A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.

Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi

Az történt, amit várni lehetett.

Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra

Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.

„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére

Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.

Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában

A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.

Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt

Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.

Bognár György újabb kitüntetést kapott

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Paks rutinos vezetőedzője, Bognár György ismét egy rangos kitüntetéssel gazdagodott.

A BL-ben jegelte, most hosszasan dicsérte Kerkezt a Liverpool edzője

Arne Slot a magyar válogatott labdarúgó kvalitásai mellett Mohamed Szalah visszaeséséről is beszélt.

A Real Madrid keményen visszaszólt Lamine Yamalnak

A Real Madrid csapatának nem tetszettek a fiatal Barcelona-játékos, Lamine Yamal provokatív szavai.

0
0

Bulvár

Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet

Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.

Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal

A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal

Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant

Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.

Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.

Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”

Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat

Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma

Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.

Az operatív törzs szerint a Békemeneten 80 ezren voltak, míg Magyar Péter beszédét mindössze 45 ezren hallgatták

A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.

„Budapest is a miénk lesz” – jelentette ki Vlagyimir Putyin propagandistája október 23-a után

A szankcionált újságíró szerint „mindenki lesz*rja” az egyszerű ukránokat, csak Moszkva nem.

Reagált a MÁV a Fradi-vonatra: az osztrák mozdonyvezető nem volt hajlandó elvégezni a munkáját

Hegyi Zsolt szerint kizárólag osztrák döntés volt a szurkolói szerelvény visszafordítása.

0