Ezt olvasta már?


Hamis miniszteri aláírásokat talált az NFM belső ellenőrzése

Hamis miniszteri aláírásokat talált hivatalos dokumentumokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) belső ellenőrzése - értesült az MTI Hírcentrum.

    A hamis aláírásokkal ellátott iratok az ipari üzemek szén-dioxid-kvótáit elosztó klímapolitikai főosztályon készülhettek - hangzott el az m1 Híradójában vasárnap este. Úgy tudják, Fellegi Tamás, aki 2010 májusa és 2011 decembere között irányította a fejlesztési tárcát megerősítette, hogy az aláírások nem tőle származnak. Az ügyben a minisztérium feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást indított.

    Az értesülés szerint az NFM helyettes államtitkára, Pőcze Orsolya az idén januárban rendelte el a szén-dioxid-kvóták kiosztásával kapcsolatos határozatok felülvizsgálatát. A helyettes államtitkár tudta, hogy Fellegi Tamás csak kék tollat használ, ezért gyanús lett számára, hogy több, 2011 júliusában kelt iraton feketével szerepel a miniszter aláírása.

    Három iratot megmutattak Fellegi Tamásnak, aki megerősítette a gyanút, hogy az aláírások nem tőle származnak. Kiderült az is, hogy az egyik irat keltezése időpontjában a miniszter külföldön volt - hangzott el a műsorban.

    Az értesülés szerint mindhárom dokumentum egy német tulajdonban lévő, cserépgyártással foglalkozó cég szén-dioxid-kvótájával kapcsolatos. A kft. a régi gyára mellé egy újat épített, ehhez igényeltek újabb kibocsátási egységeket. A hatóság előbb elutasította a gyár kérelmét, de a cég később jogerősen pert nyert a minisztériummal szemben. A cég ügyvezetője a Híradónak azt mondta, hogy nem tudnak őket érintő visszaélésről, de készséggel állnak a vizsgálat elé.

    A műsorban elhangzott, hogy a hamis miniszteri aláírások miatt átfogó belső ellenőrzést rendeltek el a tárca klímapolitikai főosztályán. A vizsgálat közben több olyan dokumentumot is találtak, amelyek esetében szintén felmerült, hogy valaki, vagy valakik meghamisították a miniszter aláírását. 

    Az ügyet feltáró helyettes államtitkár március 21-én feljelentést tett a rendőrségen. A Nemzeti Nyomozó Iroda közokirat-hamisítás gyanúja miatt még aznap elrendelte a nyomozást.

    Fellegi Tamás nem akart nyilatkozni, de sajtóirodája útján megerősítette, hogy a rendőrség nyomoz az ügyben.

    A hamisított miniszteri aláírásokkal kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya folytatja az eljárást. Az NNI az ügyről későbbre ígért tájékoztatást - mondták el a műsorban.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Meghalsz, hogyha ránézel: szobrot kap Fenyő Miki, szerencsére a neve is rajta lesz

Az idén távozó zenész 80. szülinapjára csavarják fel a szőnyeget a Szent István parknál.

Fidesz: Biró Ferenc megszólalása „szánalmas előremenekülési kísérlet” a korrupciós ügye miatt

A párt közleménye szerint Biró Ferenc a vádemelés miatt vagdalkozik és rágalmaz.

Beütött a chip-félelem, gyorsan bevöröslöttek a tőzsdék

Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...

Schoblocher Barbara a Budapest Bár tagja lett, de mi lesz a Blahalouisianával?

Új zenekar tagja lett Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana együttes frontembere. A Sztárban Sztár és Az Árulók miatt a tévénézőknek sem...

Hogyan készítheti fel egy férfi a testét a fogantatásra? Szakembereket kérdeztünk

A családalapításra való felkészülésről szóló beszélgetések középpontjában még mindig többnyire a leendő édesanya egészsége...

Másfél milliárdot is érhet a legendás Ferrari tökéletesített verziója

Egy tökéletesített, tuningolt, könnyített Ferrari F40 kerül hamarosan piacra, természetesen árverésen, ahol akár 1,5 milliárdot is...

400 tonnás légzsákot vinnének az űrbe, a Földet védené meg

Amerikai kutatók szerint a jelenleginél hatékonyabb védekezési módra van szükség a napviharok ellen. Javasoltak is egy megoldást.

Vizsgálatot indított az egri érsek egy falragaszokon „bűnös viszonnyal” vádolt pap ügyében

A Miskolcon megjelent plakátokon egy katolikus papot azzal vádolnak, hogy megrontott egy fiatal lányt.

150 matematikus figyelmeztet: nagy baj lehet, ha a mesterséges intelligencia veszi be a matematikát

Közös nyilatkozatot adott ki a világ 150 matematikusa, mert aggasztónak tartják, hogy a matematikai bizonyításokba belefolyt a mesterséges...

Pandúrból rabló? Aligha menti meg a Tiszának kínált mézesmadzag Biró Ferencet

Az ügyészség vádat emelt a korrupció ellen létrehozott Integritás Hatóság elnöke ellen, aki önmagát a Fidesz áldozatának mutatja....

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt

A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.

0