Ezt olvasta már?


Hány Red Bull indulhat a BL-ben?

Osztrák lapértesülés szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szabályai alapján csak egy Red Bull által működtetett csapat indulhat a nemzetközi porondon a következő idényben. (Pécsi Napilap)

A Salzburger Nachrichten cikkében azt írja, az UEFA előírásai alapján nem indulhat a nemzetközi porondon két (vagy több) olyan klub, melyet ugyanaz a szponzor, szervezet vagy tulajdonos irányít. Előfordulhat, hogy a német élvonalban második helyen álló RB Leipzig és az osztrák első osztályban éllovas Red Bull Salzburg közül csak egy szerepelhet az UEFA sorozataiban a 2017–2018-as évadban – az együttesek tabellán elfoglalt pozíciója alapján jelen állás szerint a Bajnokok Ligájában.

A szövetség a szezon végén dönt arról, hogy indulhat-e a két RB a nemzetközi porondon.

Ugyanakkor a Salzburgnál a Red Bull már nem tulajdonos, csupán főszponzori megállapodás köti az osztrák klubhoz (papíron). Formálisan nincs köze egymáshoz a két egyesületnek, de az átigazolások, a pénzmozgások és a vezetői tisztségek között sok az ennek ellentmondó jelenség.

„Meggyőződésem szerint a Leipzig és a Salzburg is indulhat a nemzetközi kupában” – mondta Christoph Freund, a Salzburg sportigazgatója.

Ha az UEFA úgy dönt, csak az egyik együttest engedi indulni, könnyen lehet, a Gulácsi Pétert is soraiban tudó Leipzig húzza a rövidebbet, mert a szövetség a bajnoki tabellán előkelőbb helyen végző csapatot részesíti előnyben.

A Salzburger Nahcrichten szerint ötven-ötven százalék az esély arra, hogy az UEFA mindkét, Red Bullhoz köthető klubot engedi indulni.

Forrás: nso.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez a szárított gyógynövényes kopogtató távol tartja a legyeket az otthonodtól – Így csináld meg egyszerűen

A gyógynövényekből készült kopogtatók nemcsak a lakás díszei lehetnek, hanem praktikus szerepet is betölthetnek: például távol...

Ezt kell enni, ha fogyni szeretnénk – Egyszerűbb a megoldás, mint gondolnánk

A magas fehérjetartalmú étrend segíthet a fogyásban, mert a fehérje hosszabb időre eltelít, növeli a kalóriaégetés hatékonyságát,...

Végleg megszűnhet a kamatstop Magyarországon: tízezreknek drágulhatnak a lakáshitelek

Szeptember végén valóban véget érhet a jelzáloghitelek kamatstopja: ezúttal nem hosszabbítanák meg, hanem végső határidőt szabnának a...

Alig került fel, de máris eltávolították Donald Trump nevét a Kennedy Központról

Alig fél évvel azután, hogy Donald Trump amerikai elnök neve felkerült a washingtoni Kennedy Központra, szombat hajnalban a munkások már le...

Kifosztották az angol válogatottat a vb-n: Kane és Bellingham stoplisait is ellopták

Cipők nélkül maradtak az angol világsztárok, lecsaptak a rendőrök a tolvajokra.

Két új vezető a szakszolgálatoknál

Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak új vezetője van, az Információs Hivatalról és a Katonai...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

0