Ezt olvasta már?


Harmadjára is a Costes lett az év étterme

A Palágyi Eszter séf által vezetett Costes kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat 2016-os teljesítménye alapján a hétfő este rendezett díjátadó gálán Budapesten. - Pécsi Napilap -

A fővárosi étterem harmadik alkalommal érdemelte ki az elismerést.

A legígéretesebb étteremnek járó díjat a Babel Budapest kapta. Az Év Szakácsteljesítménye Díjat a Bocuse d'Or 2017-es magyar csapata - Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Vomberg Frigyes - vehette át.

Az év étterme díj idei nyertese, a Palágyi Eszter vezette Michelin-csillagos Costes az értékelések során 93 pontot kapott. A zsűri értékelése szerint ez Magyarország egyik legstabilabb konyhája, amely kívül, sőt felette állt a 2016-os évben a Michelin-csillagos magyar éttermekben történt "mozgolódásoknak". Magyarország első Michelin-csillagos éttermében Palágyi Eszter vezeti a konyhát, a korábban executive chefként közreműködő Miguel Vieira már nem szól bele az étterem működésébe, a magyar séf így nagyobb hangsúlyt tud fektetni a hazai sajátosságokra.

Az ország tíz legjobb étterme közé a Costes után sorrendben a Babel Budapest, az Onyx, a Borkonyha, a Costes Downtown, az Olimpia, a Salon, a St. Andrea Borbár, az Arany Kaviár és a MÁK került.

A Dining Guide Év Étterme Díj 13. alkalommal talált gazdára. A szakmai zsűri egész évben látogatta és pontozta az éttermeket: az értékelés az étterem hangulatától az alapanyagok minőségén és az ételek elkészítésén át a kiszolgálásig mindenre kiterjedt. Az így kialakult pontszámok átlagából született meg a végső sorrend.

A zsűri elnöke, az összesen három Michelin-csillagos séf, Giancarlo Perbellini társaival titokban tesztelte a számukra előválogatott húsz éttermet, ezután döntötték el a legjobb 10 étterem sorrendjét. Segítségére volt a tavalyi zsűri elnöke, Nicola Portinari, a két Michelin-csillagos La Peca étterem tulajdonosa, valamint Fausto Arrighi, a Michelin korábbi igazgatója.

Az Év Szakácsteljesítménye Díjat ezúttal nem egy séf, hanem egy egész csapat érdemelte ki. A Bocuse d'Or magyar csapata, Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Vomberg Frigyes a zsűri szerint értéket teremtett a magyar gasztronómiában, tudásuknak a nagyközönséggel való megismertetése és megosztása miatt jár nekik az elismerés.

A fine dining éttermek mellett street food kategóriában is nyerteseket avattak. Az Év Street Food Díját a Kemencés Pizzéria érdemelte ki. A Év Ifjú Séftehetsége Díjat Garai Ádám, az Olimpia séfje vette át. Az Év Innovatív Konyhája Díj birtokosa 2017-ben a Mizsei János séf által vezetett MÁK étterem konyhája. Az Év Séfje Díj Sárközi Ákosnak, a Borkonyha séfjének járt. Az Év Legígéretesebb Konyhája Díjat a Babel Budapest kapta, mely éttermet két séf, Langer Gábor és Veres István közösen vezetnek.

A gálával egy időben jelent meg az idei Volkswagen-Dining Guide Top 100 Étteremkalauz is. A kiadvány a TOP 100-as rangsor mellett több mint 200 további étteremről és street food helyről szolgál információval.

A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban. 2005-ben a Fausto's, 2006-ban a Lou Lou étterem nyerte a fődíjat, majd 2007-ben ismét a Fausto's étterem kapta az elismerést. 2008-ban a Bock Bisztró, 2010-ben a Chateau Visz, 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben az Onyx, 2014-ben pedig a ZONA nyerte el az Év Étterme címet. A Costes korábban kétszer, 2009-ben és 2012-ben.







0
0
0

hírek innen, onnan

7 oka is van, amiért idén nyáron sok dinnyét kell enned

Nem véletlen, hogy a görögdinnye az egyik legkedveltebb nyári gyümölcs, hiszen a 92%-os víztartalmának köszönhetően kiválóan...

Melyik napon születtél? Ezzel a munkával érhetsz el hatalmas sikereket

Lássuk, mely napok szülöttei milyen területeken tündökölhetnek anyagilag a legjobban!

Fejes gólokkal nyerte meg a Vasas az Országos Kupát - videó

Az Illés Akadémia-Vasas Kubala Akadémia mérkőzés első perceiben egyik csapat sem vállalt komoly kockázatot, a játék inkább a mezőnyben...

Sokkoló húzással maradhat Alonso a Forma–1-ben

Előfordulhat, hogy 44 évesen a visszavonulás helyett még egyszer csapatot vált Fernando Alonso. A sajtóértesülésekre reagált az Aston...

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai...

Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit

A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...

Ezért hatástalan a szúnyogriasztó spray – pont segíthet abban, hogy rád találjanak

A szúnyogok a legújabb kísérletek szerint nem buták: rövid idő alatt megtanulták, hogy bizonyos esetekben a rovarriasztó szert élelmet is...

Itt vannak az új pedagógusbérek: módosulnak a sávhatárok is

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely a pedagógusok és a szakképzésben dolgozó oktatók idei...

Steven Spielberg új sci-fije lenyomta az E.T.-t a nézőknél

A leleplezés napja 75 százalékos közönségértékeléssel Spielberg második legjobban fogadott idegenfilmje lett.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0