Hasznos tanácsok, ha el szeretnénk kerülni a koronavírus-fertőzést
A COVID-19 vírus elleni eredményes védekezés szempontjából kulcsfontosságú tudatosan odafigyelni a mindennapi szokásainkra, egyúttal betartani az egészségvédelmi javaslatokat. A bejegyzés keretei között a legfontosabb tanácsokat részletezzük.
Mossunk rendszeresen kezet
A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy cseppfertőzés útján is képes továbbterjedni. Ennek megfelelően akkor is elkaphatjuk, hogyha szennyezett kézzel érintjük meg a szánkat vagy pedig a szemünk környékét.
Mindezt elkerülendő érdemes törekedni a rendszeres kézmosásra, amikor csak a lehetőségeink engedik. A kézmosás legyen alapos, tartson legalább húsz vagy harminc másodpercig, és érintse mindkét kézfej teljes felületét.
Legyen nálunk kézfertőtlenítő
Akadhatnak bőven olyan élethelyzetek, amikor nincs kéznél tiszta víz a kézmosáshoz. Ettől függetlenül a kéz fertőtlenítéséről gondoskodni kell, mégpedig alternatív készítmények segítségével. Szerencsére ma már egyáltalán nem nehéz minőségi kézfertőtlenítőt beszerezni.
Különösen javasolt azoknak a változatoknak az alkalmazása, amelyek bizonyos fokú alkoholtartalommal is rendelkeznek. Az alkohol ugyanis kellőképpen fertőtlenít, ezáltal hatékonyabban óvhatjuk meg magunkat a fertőzéstől.
Használjunk megfelelő szabványnak megfelelő egészségügyi maszkot
A COVID-19 vírus a levegőben szálló, apró méretű vírusok belégzése által is elkapható. Ennek a kiküszöbölése végett célszerű olyan egészségügyi maszkot alkalmazni, amely képes megfelelő hatékonysággal kiszűrni az apró vírusokat.
Leginkább az FFP2, FFP3, valamint az N95 szabvánnyal ellátott maszkok beszerzésében célszerű gondolkodni. Ezek a változatok ugyanis már kellő hatékonysággal szűrnek, ezáltal a légjáratainkat is megóvhatják a nemkívánatos kórokozóktól.
Törekedjünk az immunrendszerünk erősítésére
A különféle fertőzések és megbetegedések leginkább a legyengült, instabil állapotban lévő immunrendszerrel szemben jelentenek potenciálisan nagyobb veszélyt. Éppen ezért érdemes folyamatos jelleggel, aktívan cselekedni a szervezet ellenálló képességének növelése érdekében.
A rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás, a vitaminok szervezetbe vitele, illetve a kellő mennyiségű alvás egytől egyig hozzájárulhat ahhoz, hogy a szervezetünk ellenállóbb legyen a fertőzéssel szemben.
Fertőtlenítsük rendszeresen a gyakran használt tárgyainkat
Amellett, hogy odafigyelünk a rendszeres kézmosásra, szintén hasznos teendő lehet az okostelefonunk, a lakáskulcs, valamint az autó slusszkulcsának a rendszeres fertőtlenítésére. Ezeket a tárgyakat ugyanis sokszor érintjük meg, adott esetben akár fertőzött kézzel is.
Hogyha bizonyos időközönként elvégezzük rajtuk a fertőtlenítést, akkor a saját védelmünk érdekében is sokat tehetünk.
(x)
hírek innen, onnan
A Richter júniusban fizet osztalékot, de az MCC-vel még tárgyalnak
És a két egyetemfenntartó alapítvánnyal is. A tét összesen 30 milliárd forint.
Nem várnak: rögtön becsukják a „sóhivatlanak” nevezett állami szervet
Magyar Péter tett bejelentést a hírhedt hiovatalról
Hatalmas mivel rukkolt elő most Magyar Péter. Mindenki felkapja a fejét, mert nem hagyja annyiban
Máris kiderült az a lépés, amire sokan felkapják a fejüket.
Hiába minden, távozni kényszerül a TV2 nagyon kedvelt sztárja? Ma este súlyos fordulatra derülhet fény
Feketén-fehéren világossá válhat róla, hogy...
Hamarosan esés jöhet a tőzsdéken a Morgan Stanley szerint
Andrew Slimmon, a Morgan Stanley Investment Management portfóliómenedzsere szerint az amerikai részvénypiac hamarosan korrigálhat. A szakember...
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.
Magyar Péter: Haladéktalanul megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
A Tisza Párt elnöke ezt azután jelentette be, hogy Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője azt mondta: külföldi...
Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem
Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az...
Rászállt a hazai boltokra és benzinkutakra az uniós vezetés: azonnali eljárást zúdítottak Magyarország nyakába
Három különböző ügyben is jogi lépéseket tesz az Európai Bizottság Magyarországgal szemben.
Aki már megégette magát, jobban hajlik a házassági szerződésre
Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban...
Elszakadt a cérna Donald Trumpnál: fegyverrel a kezében, hatalmas robbanások előtt üzent a rivális hatalomnak
Rövid bejelentéssel és egy AI-generált fotóval próbál nyomást gyakorolni Donald Trump amerikai elnök Iránra, hogy tárgyaljanak...
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet
Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Bulvár
Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón
Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott
A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február
Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan
A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


