Ezt olvasta már?

Hogyan válhatsz sikeres vezetővé a tervezés révén?

A modern vállalatok irányításában különféle vezetési stílusokat ismerhetünk meg, amelyek segítenek eligazodni a folyamatosan változó piaci körülmények között....


Háziorvosok indítanak új szolgáltatásokat Zalaegerszegen

Elsősorban a 60 év feletti korosztály és a gyerekek esetében a betegségmegelőzést és a szűrést, továbbá a lelki egészség támogatását biztosító programot indít újabb két zalaegerszegi háziorvosi praxisközösség, aminek révén a város és környéke lakóinak kétharmadát érik el a prevenciós szolgáltatások.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) hétfőn a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az orvosi alapellátás infrastrukturális körülményeinek javítására, valamint a szolgáltatási paletta bővítésére az elmúlt években összesen már mintegy 700 millió forintot nyertek Zalaegerszegen különböző pályázatok forrásaiból. Az országban az első megyei jogú városként minden háziorvosi rendelőt és védőnői körzeti helyiséget, valamint a központi orvosi ügyeletet felújították 353 millió forintból, majd tavaly nyáron három, most pedig két háziorvosi praxisközösség összesen 338 millió forinthoz jutott szakembereket is bevonó prevenciós programokhoz.

A város kiemelten támogatja az egészségügyi fejlesztéseket; ennek részeként tervezik a rendelőintézet felújítását, és már zajlik az előkészítése a mentőállomás korszerűsítésének is - jelezte a polgármester.

Zimborás Béla, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által meghirdetett háziorvosi programok zalaegerszegi projektmenedzsere elmondta: az öt praxisközösség a városban és a város környékén összesen 22 gyermek vagy felnőtt háziorvosi körzetet érint. Ez a kétharmada az összes körzetnek, és csaknem 40 ezer embernek válik lehetővé, hogy olyan egészségügyi szolgáltatásokat vehessenek igénybe - például dietetikus, gyógytornász, pszichológus tanácsadása -, ami eddig nehezebben volt számukra elérhető.

Az egyik nyertes praxisközösség képviseletében Batka Jenő házi gyermekorvos felidézte, hogy 2014-ben éppen Zalaegerszegen valósult meg először az országban svájci modell alapján egy háziorvosok praxisközösségére épülő új szolgáltatási rendszer. A kedvező tapasztalatok alapján hirdette meg az Emmi azt a pályázatot is, amelyben már öt zalaegerszegi háziorvosi közösség nyert el pályázati forrásokat.

Jelezte: a pályázati forrás segítségével a prevenciót helyezik a középpontba, legfőképpen a gyerekek és a 60 év feletti korosztály esetében. A daganatos betegségek, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a lelki betegségek szűrését és megelőzését szolgálja a program, amivel életmódváltást is szeretnének elérni, a gyerekeknél megelőzve a későbbi bajok kialakulását, a felnőttek körében pedig a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvételt szorgalmazva.







0
0
0

hírek innen, onnan

Egy óriási rákokkal teli eldugott szigeten próbálják megfejteni a 89 éve eltűnt pilóta rejtélyét

Szinte évről évre állnak elő kutatók, szakemberek és kalandorok azzal, hogy a női pilóták úttörőjének, Amelia Earhartnak az 1937-ben...

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be...

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi...

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős...

Ifi BL: Nem mindennapi túra vár az MTK-ra, Kazahsztánból kellene kiharcolni a továbbjutást

A kazah Kairat Almaty magabiztos, 13-1-es gólkülönbséggel jutott tovább a montenegrói Mladost Donja Gorica ellen.

Molnár Áron nekiment a fideszes képviselőnek: kiderült, miért nem kellett elszámolni a birtokán tartott rendezvényre felvett milliókkal

Dupla forráslehívás a fideszes képviselő birtokára A közösségi oldalán közzétett videójában Molnár Áron azzal vádolta...

Miért hallgatnak a nők gyilkossági történeteket elalvás előtt? A válasz meglepőbb, mint hinnéd

Te is szoktál bűnügyi podcastokra vagy valódi gyilkosságokról szóló dokumentumfilmekre elaludni? Elsőre furcsának tűnhet, hogy valaki...

Domináltak a kínaiak a 19. Szudoku-világbajnokságon, magyar bronzérem is született

A nemzetközi megmérettetésen Magyarország egyetlen rejtvényfejtő-világbajnoka, Madarassy Pál ért el dobogós helyet az ötven éven...

Orvosmeteorológia: csütörtökön sokakat kikészít majd az erős napi hőingás

Visszatér a meleg, de ezzel együtt visszatér az erős napi hőingás is.

Kigyulladt a piros lámpa, sokkot kaptak a lányok A Kísértés új évadában

Még csak most kezdődött el A Kísértés új évada, máris lesokkolódtak a reality szereplői, miután a luxusvillában töltött második...

Zelenszkij úgy érzi, hogy Trump elárulta

Elon Musk, az amerikai elnök szövetségese a jelek szerint korlátozta a tulajdonában lévő Starlink műholdas internetszolgáltatását a...

0

Sport

Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája

Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.

0
0

Bulvár

Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.

Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk

Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok

Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Ilyen sincs: közös karácsonyi ajándékot ad a Parlament a magyar dolgozóknak

Hihetetlen, de teljes az egyetértés a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzéki frakciók is támogatják december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását. Hantosi István (Tisza Párt) szerint ez a döntés az Orsz

0