Ezt olvasta már?


Hétfőtől március végéig tilos a Balatonon csukát fogni

Hétfőn kezdődik és március végéig tart a csuka fajlagos fogási tilalma a Balatonon, ahol a szigorúbb szabályozás miatt a célzott horgászat is tilos erre a halra - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője vasárnap az MTI-vel.

Nagy Gábor kifejtette, hétfőtől nemcsak megtartani tilos a csukát, hanem az ívó helyeken horgászni sem szabad rá.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a honlapján a februárban ragadozó halra horgászni indulóknak arra is felhívja a figyelmét, hogy a balatoni horgászrend értelmében tilos célzottan olyan halra is horgászni, amely méreten aluli, vagyis méretkorlátozás alá esik.

A halgazdálkodási társaság összesítette a múlt év márciusától december közepéig, 47 helyszínen zajlott haltelepítéseket. A beszámoló szerint az éves szinten kötelező, 300 ezer kilogrammnyi 2-3 nyaras korú pontynál mintegy 57 ezer kilogrammal többet engedtek a tóba.

A társaság számára 2018-tól írja elő a halgazdálkodási terv 250 ezer előnevelt korú ponty telepítését is, amit jelentősen túlszárnyalva, 775 000 darabot helyezett ki a tó nyugati medencéjébe.

Egynyaras süllőből 2019-ben nem sikerült teljesíteni a 6000 kilogrammos kötelezettséget. Ebből a halfajból - amelyből még nem önellátó a társaság - összesen 4757 kilogrammot telepítettek a Balatonba, mivel országszerte hiánycikknek számított a süllő, és nehéz volt hozzájutni - olvasható a honlapon.

2021-től várhatóan megoldódik ez a probléma, mert ettől az évtől kezdenek el termelni a társasághoz visszakerülő halastavak - ígéri a halgazdálkodási cég, amely előnevelt csukából 18 ezerrel fejelte meg tavaly a 250 ezres telepítési kötelezettségét, balinból pedig sikerült tovább növelnie a megtermelt mennyiséget, és a 60 ezer előnevelt példány mellett 30 600 kétnyaras halat is kihelyezett a Balatonba.

Két éve zajlott a balatoni halgazdálkodás történetének első kősüllő telepítése. Tavaly a kezdeti mennyiséget megduplázva, 7500 egy- és kétnyaras példányt engedtek a tóba. Folytatódott a 2015-ben megkezdett menyhal-újrahonosítási program is: szeptember végén két helyszínen összesen 5000 egynyaras példányt juttattak a Balatonba, míg kétnyaras korú compóból a kötelezettségüknek megfelelően 200 kilogrammot telepítettek.

A Kis-Balatonon is szerveztek haltelepítéseket. Tavaly összesen - a kötelezettségnek megfelelve - 250 ezer előnevelt pontyot, továbbá 60 ezer előnevelt csukát és 40 ezer előnevelt süllőt helyezve ki - áll a halgazdálkodási társaság beszámolójában.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

Nagy nyári horoszkóp a Bikának: nagy pénzzel járó változás toppan be az életébe, de a szerelem sem kerüli el

Berobbant a nyár, máris itt a strandszerzon! Ha viszont te is az asztrológia szerelmese vagy, akkor ide elolvasnod a nagy nyári horoszkópot!...

Gondoltad volna? Ezért kapsz Olaszországban mindig szódát a kávé mellé

Nem arról van szó, amit sokan elsőre gondolnánk

Oszlásnak indult holttestre bukkantak az iráni válogatott foci vb-bázisa mellett

A mexikói Tijuanában egy autó csomagtartójában találtak egy holttestet, közvetlenül az iráni válogatott edzőközpontja mellett. A...

Jurij Gagarin csak a kezdet, avagy igazán kár, hogy Madách Imre nem érte meg az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajló űrversenyt

A Star City sorozat eljátszik a gondolattal, miként alakul a XX. század, ha a Szovjetunió küld először embert a Holdra. A tudományos diadal...

A svájciak arról szavaznak a hétvégén, hogy maximálják-e 10 millió főben az ország népességét

A javaslat ismét felszínre hozta a bevándorlással kapcsolatos megosztottságot.

4 szokás, amely jelezheti, ha valaki stresszfüggő

Íme a stresszfüggőség jelei.

Bíróság döntött: levésték Donald Trump nevét a Kennedy Center homlokzatáról Washingtonban

A washingtoni művészeti központról szombat hajnalban került le a vitatott felirat. A lépést egy szövetségi bíró május végi döntése...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0