Hévízen házhoz megy a zene és a könyv
Hévízen május 1-jétől, az elmaradó városnapi programok helyett "házhoz viszik" a zenét a város több utcájába, a könyvtárból pedig a kölcsönözni szánt könyveket viszik ki a lakóknak - közölte az önkormányzat szerdán az MTI-vel.
A Gróf I. Festetics György Művelődési Központ a május 1-jére eső város napja alkalmából a hévízi lakóknak azzal kedveskedik, hogy Varga Endre fuvolaművész és Bódis Bettina énekes jóvoltából "házhoz szállítja" a muzsikát.
A különleges városnapi szolgáltatás péntek délelőtt indul és jövő keddig tart. A két muzsikus délelőttönként egy-egy több utca által határolt tömbben örvendezteti meg a lakókat zenével, de kiemelt figyelmet kap a Hévízen működő két idősotthon.
Mindezen túl a városi könyvtár májustól házhoz szállítja a kikölcsönözni kívánt könyveket. A szolgáltatást kizárólag a Hévíz területén élő, már beiratkozott, vagyis olvasójeggyel rendelkező olvasóik vehetik igénybe úgy, hogy a hét elején telefonon leadják a kívánt könyvek listáját, csütörtökönként pedig kiviszik azokat a könyvtár dolgozói. Alkalmanként maximum öt könyvet és legfeljebb két hétre kérhetnek az olvasók, akiktől egyeztetett időpontban viszik majd vissza a köteteket a könyvtárosok.
hírek innen, onnan
7 perc alatt kirabolták a Louvre-ból a francia királynék ékszereit
A Louvre ékszerrablása túlmutat a bűnügyi szenzáción: a francia kulturális örökség védelmének válságát is megmutatta.
Tánczos Barna: a székely zászló nincs betiltva Romániában
A román első osztályba idén feljutott klubra 30 ezer lejes (2,3 millió forint) pénzbírságot szabott ki a csendőrség, amiért megengedte,...
Mutatjuk, mit egyél és mit ne, hogy nagyobb eséllyel elkerülhesd a mellrákot
Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ebből az alkalomból a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (Mdosz) összefoglalta, hogy...
Rengeteg magyar szedi ezt a gyógyszert: most kiderült, mit tesz valójában a testeddel!
A kutatók egy ingyenes online eszközt fejlesztenek, amely segíthet az orvosoknak és betegeknek a megfelelő gyógyszer kiválasztásában.
Szomorú történet egy értelmetlen bukásról a Solar City most indult felszámolása
A cég magas minőségű termékekkel dolgozott és olykor óriási kereslet volt a munkájára, a hazai viszonyok miatt végül mégis bedőlt. A...
Fideszes DPK-építkezés Erdélyben: közszereplők és RMDSZ-es politikusok is beálltak megtolni a kampányszekeret
Zsigmond Barna Pál mozgatja a szálakat a Fidesz külhoni digitális kampányprojektjében, amelybe erdélyi polgármesterek, sportolók és...
Vigyázat, magyar asztalra is kerülhetett ilyen veszélyes termék
Ftalát kioldódása miatt tengeres tematikájú tányéralátéteket hívtak vissza; az iparban elsősorban lágyítószerként alkalmazott...
Indulhat a szómágia: louvres-i emelővel rabolták ki a Louvre-ot
Szerdán kinyithatott a világ egyik leghíresebb múzeuma, a Louvre a nagy ékszerrablás után. Ahogy zajlik a nyomozás, egyre érdekesebb...
Így nem lesz Sziget: újabb fontos szavazást bukott el a fesztivál
Karácsony Gergely megpróbálta ugyanazt a javaslatot átvinni a tulajdonosi bizottságon, amelyiket már múlt héten leszavaztak. Az idő telik,...
Új szerelem lépett a gyönyörű Balogh Edina életébe
Mindenkinek eláll a szava, hogy erre jutott a gyönyörű színésznő.
Megvolt a szavazás: szigorúbb határidővel jön az orosz energiáról való leválás, hiába ágál Magyarország és Szlovákia
Az Európai Parlament jóváhagyta a REPowerEU-tervhez kapcsolódó álláspontját, amely az orosz energiaforrásoktól való teljes...
Sport
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember
A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
„Ez tönkreteszi Szoboszlait” – Arne Slotot bírálták Angliában
Chris Sutton, korábbi Premier League-győztes csatár Szoboszlai Dominikról is beszélt a BBC Sport Monday Night Club podcastjében.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
Bulvár
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen
Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.
Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?
Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
Megfosztottak egy fideszes képviselőt mandátumától, mert a választás óta be sem ment a közgyűlésbe
Kerekes Miklós az előző ciklusban alelnök volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlésben.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Török Gábor a megyei lapok Magyar Pétert pórázon ábrázoló akciójáról: Régen biztosan távozott volna legalább a fél szerkesztőség
Voltak már bunkó és színvonaltalan képek – írta.
Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi
0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.
Itt a lengyelek rendkívüli bejelentése a budapesti Putyin-Trump csúcs előtt, kemény ami következik
Annyira azért nem lesz egyszerű megszervezni a találkozót.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
blogmorzsák
Magyar könyvtárosok Kínában
Beszámoló egyhetes kínai szakmai tanulmányútról: a Kínai Nemzeti Könyvtárban.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán