Ezt olvasta már?


Humán kapacitások fejlesztse a Mura Nemzeti Program nyugati térségében

A Mura mente 500 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást fordíthat népességmegtartó erejének növelésére.

A helyben maradás ösztönzése és a társadalmi hátrányok csökkentése érdekében a Széchenyi 2020 keretében elindult a „Humán kapacitások fejlesztése a Mura Nemzeti Program nyugati térségében” című projekt. A négy éves projekt Letenye városára és a környező 33 községre terjed ki.

A projekt közvetlenül érint mintegy húszezer lakost. Az aprófalvak és kistelepülések hátrányos helyzetű lakosságának jövőképet kínál. Minőségi oktatáshoz, neveléshez, képzéshez juttatja az általános iskolásokat, óvodásokat. Fontos cél a gyermekek személyiségének és képességeinek fejlesztése, iskolai és munkaerőpiaci esélyeik javítása érdekében, iskolán kívüli programokkal, nyelvoktatással, egyéni fejlesztő foglalkozásokkal.

Az óvónők, pedagógusok és a helyi közszolgáltatásban – az egészségügyi alapellátásban, védőnői szolgálatban, családsegítésben, közművelődésben – dolgozók továbbképzéseken, tanulmányutakon, tapasztalatcseréken vehetnek részt. A helyi kezdeményezések, közösségek támogatást kapnak tevékenységükhöz, amely erősíti az itt élők kötődését, identitástudatát.

A drasztikus népességfogyás, elvándorlás megakadályozásának legfőbb módja a gyermekek életkezdési lehetőségeinek, kilátásainak javítása. Különösen a hátrányos helyzetű családokból származó tanulók képzési, továbbtanulási lehetőségeit segíti a program. A pályázat tehetség ösztöndíj-programja 40 diák tanulmányait támogatja 40 hónapon át, összesen 12,8 millió forint értékben. A közösségi közlekedés fejlesztése a gyerekek óvodába, iskolába utaztatását teszi lehetővé több kistelepülésen. A szabadidős és mentorálási programokkal a szülőket is bevonják.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

0

Bulvár

Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.

Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.

Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt

A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.

Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk

Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok

Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv