Ezt olvasta már?


Húszmillió forintos online csalás elkövetőit fogta el a rendőrség

Bűnözők húszmillió forintot csaltak ki egy embertől azzal, hogy rávették, telepítsen a számítógépére egy programot, amelynek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség azonosította és június végén elfogta az elkövetőket.

 

Oláh-Paulon László alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője az online csalásokról szóló keddi budapesti sajtótájékoztatón számolt be a sikeres felderítésről. Mint mondta, az elkövetők telefonon rávették a sértettet, hogy telepítse a számítógépére az AnyDesk alkalmazást, ami távoli hozzáférést biztosít a számítógéphez, majd ennek segítségével húszmillió forintot utaltak a bankszámlájukra.

A nyomozás során azonosították az elkövetőket, és június utolsó hetében Baranya, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében összehangolt akcióban elfogtak hat embert, akik alaposan gyanúsíthatók a kibertérben elkövetett bűncselekménnyel. Közülük négyet a bíróság letartóztatott. A rendőrség vizsgálja, másokat is megkárosítottak-e a csalók.

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Budapesten megdőlt a hajnali melegrekord

Több mint 1 fokkal dőlt meg az eddigi csúcs.

Magyarország régiós szinten is rosszul áll a nemi esélyegyenlőségben

Magyarországon a nők munkaviszonyának átlagos időtartama 36 év, míg a férfiaké 39 év.

Ez Magyarország legszebb helye, alig ismeri valaki, elájulsz, ha meglátod

A varázslatos látvány Budapesttől alig pár percre található.

Mennyit költ egy ötfős magyar család decemberben? Forintra pontos elszámolás

Az ünnepek, az ajándékok, a bevásárlások, a sütés-főzés, a gyerekprogramok és úgy általában minden összeadódik. Te mire tippelsz?...

Ez a koreai nő 64 éves, de babaarca van! Nem plasztika, nem drága kence: ezzel harcol a ráncok ellen

Džim Tan 64 évesen is mesésen fiatalos arcbőrt mutat, titka egyszerű belső rutin.

A szobalány elszólta magát: ne hipót használj! Ettől lesz vakítóan fehér a függöny

Nincs annál lehangolóbb látvány, mint amikor a drága pénzen vett, hófehér ágyneműhuzat vagy az elegáns csipkefüggöny néhány mosás...

Ötvennégy évesen talált rá élete szerelmére, de másfél év múlva már a temetését intézte

Sarah az interneten ismerte meg Archie-t, ám a boldog tervezgetést hamar felváltotta a rettegés. A férfi nyelőcsőrákja miatt a közös...

Így vallott Tóth Andi Bellanóról az X-Faktor győzelem után

Már a legelején egyértelmű volt Tóth Andinak, hogy mentoráltja megnyerheti az X-Faktort. Ahogyan fogalmazott az énekesnő, már az elején...

A közel 900 millió dollárt hozott sci-fi az HBO Maxon, ami bármikor megállja a helyét

A Pókember 3. (2007) Sam Raimi trilógiájának lezárása volt, amely hatalmas költségvetéssel és bevétellel bírt. Tobey Maguire jóval...

Újabb csapást mért az Egyesült Államok, kábítószer-csempészek hajóját iktatták ki

A hajón tartózkodó négy kábítószer-terrorista meghalt

Lego Trump, búvár Mikulás, bohócok a hét képein

Libertadores Kupa, árvíz, Greta Thunberg - a 2025. november 28. december 5. közötti időszak képeiből válogattuk össze heti képgalériánkat.

0

Sport

Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes

Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Nem Norris, nem Verstappen, nem Piastri: minden borul az F1-záráson?

Lewis Hamilton vesszőfutása balesettel folytatódott.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja

Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.

Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető

Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.

Boxeralsója miatt állították ki a játékost a meccs előtt

Iker Guarrotxena, az FC Goa csapatkapitánya különös esetet okozott az Indiai Szuperkupa elődöntőjében

Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat

A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

0
0

Bulvár

„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy

Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről

Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség

Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.

Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást

A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.

Megrázó bejelentés: az életéért küzd az ismert műsorvezető

Szörnyű dolgot jelentett be közösségi oldalán.

Kunetz Zsombor: 21 orvost fenyegetett meg kirúgással a főigazgató a Szent Imre kórházban, felsőbb szinten is be kellett avatkozni

Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.

Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját

A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.

„Kislányom, nagyon ordenáré vagy!” – összecsaptak a generációk a kecskeméti DPK-rendezvényen

Találkoztunk az „új Fidesz generáció” narancssárga nyakkendős fiataljával is.

Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz

A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

blogmorzsák

Molnár Tamás visszavisz a Myspace-érába új lemezén

Másfél évvel a Sehovasevaló után megjelent Molnár Tamás harmadik szólóalbuma, a rapmetál, a pop-punk és a lírai énboncolgatás között ingázó MYSPACE.

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0