Ezt olvasta már?


Huszonkét filmet tűz műsorra az idei Koreai Filmfesztivál

Huszonkét filmet tűz műsorra az idei Koreai Filmfesztivál, amelyet november 5. és 11. között rendeznek a főváros mellett Debrecenben, Pécsen és Szegeden.

A filmek négy szekcióban láthatók. A Fókusz elnevezésű válogatás idén a Koreai Filmművészeti Akadémia (KAFA) rövidfilmjeit mutatja be - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A Friss elnevezésű szekció a legújabb koreai sikerfilmeket vonultatja fel, és elsősorban a koreai film irányaira fókuszál. Az idei fesztiválon Jang Sang Ri A 7-es szoba című vígjátéka, valamint Min Kju Tung női sorsokat bemutató filmdrámája mellett hét filmet tűznek műsorra.

Korea nagyhatású filmkészítőinek egyikét mutatja be az Arcok válogatása, amelynek idei vendége Je Jang Ri filmrendező lesz, akinek négy kultuszfilmjét láthatja a magyar közönség. Az Egy gyilkos asszony vetítése után november 8-án beszélgetést is tartanak a rendezővel a Sugár Moziban. Ez a 2016-ban készült film azokról az 50 és 80 év közötti prostituáltakról szól, akik a bacchus elnevezésű koreai energiaitalt árulják a testükkel együtt, hogy fenntartsák magukat és kifizessék a gyógykezeléseket.

Magyar filmes szakemberek válogatásait mutatják be az Extra szekcióban, a vetítések után beszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők. Idén Vincze Teréz, az ELTE Filmtudomány Tanszékének adjunktusa válogatott. Az idei szekció a Csendes álom címet kapta, és négy olyan független filmet foglal magába, amelyek nagy fesztivál- és közönségsikereket értek el.

Az idei fesztivál Ri Csung Tung rendező Murakami Haruki novellájának adaptációjával, a Gyújtogatók című misztikus film vetítésével veszi kezdetét az Uránia moziban. A filmdráma egy szerelmi háromszög történetén keresztül a koreai Y generáció kilátástalanságával foglalkozik. Az alkotás az idei cannes-i filmfesztiválon elnyerte az európai filmkritikusok FIPRESCI-díját. Dél-Korea 2018-ban ezt az alkotást nevezi az Oscar-díjra.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Széchenyi Egyetem: oktatási célra használják a vitnyédi ingatlant, ahhoz is újították fel

Reagált az egyetem az ingatlanukkal kapcsolatos elhangzottakra. Magyar Péter szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, az...

50 ezer dolgozó mínusz minden évben, drámai fordulat jön a magyar munkaerőpiacon

Az X generáció tömege megy nyugdíjba öt éven belül, ki helyettesíti őket?

Rollerhorror: Zacher Gábor tucatjával látja el az életveszélyesen sérülteket – videó

Sokan azt gondolták, hogy amikor Dr. Zacher Gábor nyugdíjba vonul, végre lassít egy kicsit. A népszerű mentőorvos azonban továbbra sem tud...

Egyetlen percre sem lehet egyedül hagyni – így él a Magyar Péter országjárásán híressé lett várpalotai szurikáta, Aigner Polly - videó

Bár kint kellemes nyári idő van, a házba lépve azonnal trópusi forróság csap meg minket: a hőmérő fixen 28 fokot mutat. Nem...

A hosszú élet titka: Az orvosok szerint ez az ideális időpont a lefekvésre az élettartam javítása érdekében

Mindannyian hallottuk már azt, hogy a felnőtt szervezetnek napi nyolc óra alvásra van szüksége az egészséges működéshez. A legfrissebb...

Aggasztó fordulat a béreknél: négy éve nem volt ilyen visszafogott a kkv-k hangulata

Miközben a cégek többsége nem tervez elbocsátásokat, a béremelési várakozások jelentősen csökkentek. A K&H felmérése szerint a...

Kevesen ismerik a visszeresség veszélyeit – Csak az érintettek harmada megy orvoshoz

A visszérben érintettek nagy része csak akkor fordulna orvoshoz, amikor panaszai már súlyosbodnak – derült ki egy friss hazai kutatásból....

A BYD bemutatta az új robotchipjét, a Xuanji A3-at

A négy nanométeres gyártástechnológiával készülő Xuanji A3 a BYD első tömeggyártásba kerülő fejlett autonóm vezetési chipje. A...

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás

Lány lett, nem ember – szól a közmondás, amikor a várva várt fiúgyermek helyett kislány érkezik a családba. A születendő gyermek...

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a...

Az Alkonyat szívtipró Jacobja és felesége első gyermeküket várják: cuki videóban fedték fel a baba nemét

Az Alkonyat sztárja, Taylor Lautner és felesége kislányt várnak, a megható videót rajongóikkal is megosztották.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Készen áll a vb-bevetésre a spanyolok csodagyereke, végleg elállt a Barcelona Rashford megszerzésétől - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0