Huszonöt tűzesetet okozott tűzijáték
A szilveszteri tűzijátékok miatt 25 esetben keletkezett tűz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
Mukics Dániel tájékoztatása szerint az év utolsó napján 53 tűzesethez és 62 műszaki mentést igénylő balesethez riasztották a tűzoltókat.
Közölte, országszerte több helyen is tuják, tujasorok gyulladtak ki a tűzijátékok miatt. Volt ahol bokrok, avar vagy nádas égett a felelőtlenül használt pirotechnikai termékek miatt. Egerben egy ház bejárati ajtaja előtti lábtörlő égett, Érden pedig egy családi ház tetőszerkezete izzott egy oda eső tűzijáték miatt. Rinyaszentkirályon egy petárda egy családi ház ablakában landolt és gyújtotta meg a függönyt. Budapest VI. kerületében erkélyre esett egy tűzijáték és meggyújtotta az ott tárolt tárgyakat.
Tájékoztatása szerint több nagyobb tűzeset is volt, amelyek nincsenek összefüggésben a tűzijátékokkal. Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű melléképület Lajoskomáromban. A tűz átterjedt a mellette lévő családi ház tetőszerkezetére is. A sárbogárdi hivatásos és a lajoskomáromi önkéntes tűzoltók eloltották a lángokat. Senki nem sérült meg.
Elmondta, lángra kapott egy körülbelül ezerkétszáz négyzetméter alapterületű, csirketartásra használt épület hétfő éjjel Vasszécsenyben, a Dózsa György utcában. A helyszínre a szombathelyi, a sárvári és a körmendi tűzoltókat riasztották, akik eloltották a lángokat. A tűzben az épület megsemmisült, a benne lévő húszezer naposcsibe elpusztult.
Kedd reggel Budapest XVIII. kerületében a Brigád utcában egy családi ház több szobája is teljes terjedelmében égett. A budapesti tűzoltók a ház oltása közben egy elhunyt embert találtak. A tűz keletkezési okát vizsgálja a katasztrófavédelem - fejtette ki Mukics Dániel.
hírek innen, onnan
Tizenhat menekült meghalt, miután a hullámok elsodorták a gumicsónakjukat a török partoknál
Az egyik túlélő hat órán keresztül képes volt a felszínen maradni.
Beidézte a rendőrség a Pécs Pride szervezőjét, gyanúsítottként fogják kihallgatni
Jövő kedden kell megjelennie, az Amnesty tüntetést szervezett a rendőrkapitányság elé.
Rengeteg ember élhet Parkinson-kórral a tudtán kívül – Ön felismeri a kezdeti jeleket?
Nem feltétlenül vesszük észre a riasztó előjeleket, mégis sokakat érinthet a Parkinson-kór.
13 000-szor gyorsabb, mint a szuperszámítógép – a Google kvantum áttörése új korszakot nyit
A Google megint szintet lépett, lenyűgöző, amit a vállalat produkál, most épp a sebesség terén, amivel történelmet írt.
Kigyulladt egy lakás a VI. kerületben, a katasztrófavédelem nagy erőkkel vonult ki a helyszínre
Az önkormányzat szükség esetén segít azoknak, akik nem tudnak visszatérni otthonaikba.
Felismerhetetlenné plasztikáztatta magát az Amerikai pite szőke szépsége: így néz ki Tara Reid 49 évesen
Ő volt az Amerikai pite-filmek bombázója, így néz ki most.
A gyerek ennyi idős korától nő meg az apák szerepe – A kötődés kialakulása miatt
Ekkor jön el igazán az apák ideje a gyereknevelésben.
Gyorsan eltűnik a hasi zsír, ha ezt az egy ételtípust elhagyod
A lapos has titka nem feltétlenül a kemény edzésben rejlik – elég, ha kiiktatsz egy bizonyos ételféleséget a napi menüdből, és a...
Nem hiszi el, hol fizethet Szép-kártyával – Játékáruházak, sport- és túraboltok… – Íme a meghökkentő lista
A Szép-kártyát ma már nemcsak ebédre és szállásra költhetjük, hanem akár túrafelszerelésre, játékra vagy wellness-ajándékra is. Az...
A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét
A Renault 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest – áll a cég...
Ettől a túszmentéstől lettek világhírűek az SAS kommandósai
Ben Macintyre történész az Irán londoni nagykövetsége ellen 1980-ban elkövetett támadást, illetve a brit különleges erők...
Drámaian terjed Magyarországon a veleszületett szifilisz – Mit tehetünk?
Magyarországon tavaly hihetetlen mértékben, háromszorosára nőtt a veleszületett szifiliszes esetek száma, összesen 42 regisztrált...
Sport
A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után
Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.
A Fradi megállíthatatlan Európában
Salzburgban is nyert a Ferencváros.
Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok
A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.
Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták
Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot
A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.
Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi
Az történt, amit várni lehetett.
„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére
Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.
Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra
Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.
A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.
Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ
Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában
A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.
Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után
A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.
Bulvár
Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet
Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.
„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből
A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.
Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal
A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal
A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett
Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.
„Megtalálunk, feltérképezzük a hálózatai-tokat, levadászunk és megölünk” – az Egyesült Államok hadat üzent a drogkartelleknek
Könyörtelenül lecsapnak a kábítószer-kereskedőkre.
Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”
Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.
Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat
Hatalmas lyukak a Tisza rendezvényén, már Magyar Péter a hitelesebb populista – így írtak a magyar lapok
Mindenki kihirdette a maga győztesét.
Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma
Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.
Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant
Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.
Az emeletről zuhant ki két lány, amikor a fotós lekapta őket: csak egyikük élte túl
Egy égő házban történt a tragédia.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


