Ezt olvasta már?


ITM: 76 ezer önfoglalkoztató kapott kompenzációs támogatást

November végéig igényelhették az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradtak az egyszeri, 219 ezer forintos támogatást.

A lehetőség több mint 76 ezer önfoglalkoztató, mások mellett fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára jelentett kézzelfogható segítséget - ismertette Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szombati közleményében.

 

Hozzátette: a csaknem 17 milliárd forint megítélt támogatás is hozzájárult a hazai munkahelyek eredményes megőrzéséhez, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások talpon maradásához.

Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában azok részesülhettek, akik korábban alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphattak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás főként a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozások számára könnyítette meg a fennmaradást - írták.

A legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be. A legnagyobb számban a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül több mint 30 ezren szépségápolással foglalkoznak.

Bodó Sándor hozzátette: "a munkaalapú gazdaság kiépítésében a magyar emberekkel közösen 2010 óta elért eredményeink válságállónak bizonyultak. A bértámogatások és egyéb kormányzati intézkedések hatékonyan szolgálták a munkahelyek megőrzését. A hazai foglalkoztatás rekordokat dönt, Magyarországon többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor. Az álláskeresők száma az elmúlt három évtizedben csak 2019 végén volt alacsonyabb a mostaninál. Egyre szélesebb körben ösztönzi az elhelyezkedést a Vállalkozások munkaerő támogatása, amelynek köszönhetően már közel harmincezren állhattak munkába. Magyarország előre megy, nem hátra, változatlan célunk a teljes foglalkoztatás elérése."

 

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Steiner Kristóf idén már nem lesz a Pride műsorvezetője

Steiner Kristóf idén háttérmunkára váltott.

Victoria és David Beckham szenvedélyes csókjába te is belepirulsz, 26 év után is tombol közöttük a kémia

David Beckham óriási megtiszteltetésben részesült, ugyanis csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Az ünnepélyes...

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: Soha, soha, soha nem adom fel

Orbán Viktor ezzel a mondattal nyitotta beszédét a Fidesz mai tisztújító kongresszusán, ahol a párt jövőjéről döntöttek. A...

Magyar Péter előállt egy üggyel, ami szerinte még a kegyelmi botránynál is súlyosabb

A Fidesz politikusai és maga Orbán Viktor belehazudtak az emberek szemébe a Vitnyéd (Csermajor) területén kialakítandó befogadótáborral...

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megnéztük, mennyiből lehet jóllakni a foci-vb hivatalos szurkolói zónájában

Ha valakinek a budapesti Bajnokok Fesztiválja drága volt, gyorsan gondolja át a dolgot...

Orbán Viktor: Választási stratégiánk végig hibás volt

Cikkünk frissül! Tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladait sorolta kongresszsui beszédében a...

Kitaktikáztuk az EU-t – Orbán máris reagált Magyar vitnyédi menekülttáborról nyilvánosságra hozott bizonyítékaira

Azt is elmondta a Vadhajtásokkal kapcsolatos kijelenéséről, hogy szerinte Magyarországon nincsen szélsőjobboldali, csak radikális oldal,...

Vallott Orbán Viktor a migránstáborról: nem becsapták, csak taktikáztak Brüsszellel

Minden kérdés megválaszolva – közölte Orbán Viktor a Fidesz-kongresszus kezdete előtt, ahol készségesen reagált a sajtó kérdéseire,...

Sokkoló adatok kerültek napvilágra az oroszok háborús emberveszteségeiről

Az ukrán fegyveres erők vezérkara pénteken tette közzé az orosz–ukrán háború legfrissebb veszteségadatait, amelyek szerint Oroszország...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0