Ezt olvasta már?


Idén közel 4,1 millió mázsa szőlőtermés várható

A hegyközségektől összegyűjtött, fürtszám és fürttömeg alapján végzett becslések alapján országosan közel 4,1 millió mázsa szőlőtermés várható, amelyből mintegy 2,9 millió hektoliter seprős újbor készülhet - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) kedden az MTI-vel.

A HNT elkészítette a 2017. évi szüretre vonatkozó szőlőár-prognózisát, amely szerint az árak kilogrammonként 64 és 164 forint között szóródnak, fajtától és régiótól függően.

Közölték, hogy az előző évektől eltérően az idei előrejelzés szőlő fajtakörre részletezve, borrégiós bontásban tartalmazza az árakra vonatkozó becslést. A folyamatosan frissülő adatok a HNT weboldaláról is letölthetők. Az árprognózist figyelembe véve kell meghatározniuk a szőlő felvásárlási árát azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben értékesítenek vagy vásárolnak fel borszőlőt, de szerződésben nem rögzítették az ármeghatározás módját és nem tettek közzé nyilvános árajánlatot.

A közlemény szerint a téli fagyot a visszajelzések alapján jellemzően jól vészelték át a szőlőtőkék, egyes borvidékeken és egyes fajták esetében azonban jelentős kárt okozott a késő tavaszi fagy. Az idei évben néhány borvidéket az átlagosnál erősebb intenzitású jégkár is sújtott, ami helyi szinten fokozhatja a keresletet. A termésbecslés és a valós terméseredmények közötti különbségeket az időjárás alakulása várhatóan tovább fogja módosítani. A kilátások ebből a szempontból jelenleg inkább pozitívak - írták.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elemzési kísérlet Woody Alennel

A Tisza Pártnak tartósan magas, nagyon magas a támogatottsága. Lehet, lassan-lassan tetőzik, nem árad tovább, de a Fidesz eddig nem találta...

Dróntámadás a dubai repülőtér közelében

Ideiglenesen felfüggesztették a légi közlekedést.

Az USA kész lefoglalni az iráni dúsított uránt

Mike Waltz hangoztatta, hogy az iráni katonai művelet nem lesz egy újabb „2003-as Irak”, amivel a 23 évvel ezelőtti amerikai...

Nem fogod elhinni. Ez a gyűrű tényleg csökkenti a stresszt.

Úgy néznek ki, mint a hagyományos ékszerek, de sokkal többet tudnak, mint csak a kezet díszíteni. Az antistressz gyűrűk az utóbbi időben...

Sorra kapja a komoly fenyegetéseket Magyarország – Tényleg hamarosan bóvliba vághatnak?

Az elmúlt napokban több nagy hitelminősítő is kritikusan nyilatkozott Magyarország kilátásaival kapcsolatban, elsősorban a költségvetés...

Visszatér a Szomszédok Janka nénije

Pásztor Erzsi számára tavaly szeptemberben kezdődött a nehéz időszak. A színésznő a Honvédkórházból tartott volna hazafelé, amikor...

Anne Hathaway az Oscar-gálán bizonyította be, hogy a virágminta sosem megy ki a divatból

Emlékszel az ominózus jelenetre, amikor Az ördög Pradát visel című filmben Miranda Priestly arra tesz megjegyzést, hogy tavasszal...

Oscar 2026: Döntetlen született az Oscaron, volt sztár, aki nem akarta átvenni a díját – 6 szobrot kapott az Egyik csata a másik után

„Húszezer gyereket akarok tőled” – üzente férjének a színpadról a Hamnet Oscar-nyertes sztárja, Jessie Buckley egy örömteli...

Leszakadt kerék, összetört autók a tihanyi frontális karambolban

Dráma a Balaton-parton: Nyolcan sérültek meg a Tihanynál történt frontális ütközésben.

Dróntámadás volt a dubai reptérnél, Donald Trump a NATO-nak üzent

Közvetítésünk a közel-keleti helyzet 17. napjáról.

0

Sport

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

Arda Güler karrierje gólját szerezte meg az Elche ellen.

Egészen hihetetlen lehetőség előtt áll a magyar válogatott

Ha vasárnap kora délután legyőzzük Argentínát, biztosan kijutunk a szeptemberi női kosárlabda vb-re.

Újra nagy formában Lisztes, duplával döntötte el a Fradi bajnokiját

Az Eibtracht Frankfurttól kölcsönbe érkezett támadó egy percen belül talált be az ellenfél kapujába.

Nyolc ok, amiért szinte már undorodom a modern futballtól

Régen minden jobb volt? Vagy csak a futballból tűnt el valami, amit nem lehet visszavenni? Van bajom a modern futballal. De az is lehet, hogy egyszerűen csak boomer vagyok.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha

A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor

A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

Szoboszlai Dominik visszautasította Sebestyén Balázs fiát: ezért az ellentét a focista és a rádiós között

Szoboszlai Dominiktól kért autogramot Sebestyén Balázs fia, ám a futballista nem írt alá neki.

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

0