Ezt olvasta már?

0

Ilyen volt a közös jótékonysági főzés a zalaegerszegi AquaCityben

A megyeszékhely legnagyobb nyári társasági eseményévé nőtte ki magát az augusztusi közös jótékonysági főzés, amelyet az AquaCityben rendeznek meg 2002 óta.


hirdetés

66 csapat vett részt

Vasárnap már kora reggel 66 főzőcsapat – köztünk a Zalai Hírlap csapata is – kezdte meg az előkészületeket, hogy a verőfényes napon a fürdőbe érkezők minél többféle eledelből választhassanak. Az ételeket becsületkasszás vagy alacsony áron vásárolhatta meg a jó falatokra vágyó közönség. A bográcsokban főtt ezerféle pörkölt és egytálétel mellett a grillezett kínálat éppúgy megtalálható volt, mint a hamburgerek, lángosok, palacsinták, sütemények sereglete, de a vegetáriánusok sem maradtak éhesek. Zalaegerszeg benevező szervezetei, cégei, intézményei, vállalkozásai úgy alakítják a kínálatot, hogy szinte mindent meg kelljen kóstolni. Az étel összehozza az embereket, a városvezetés tagjai, az intézmények vezetői, munkatársai és a városlakók a fürdőkben szokásos toalettben, lengén-lazán társalognak ilyenkor, egymásban az együttműködő barátot látva. A nem zalai vendégekkel szóba elegyedve általában minden évben kiderül, a távolról érkezettek úgy érzik, Zalaegerszeg lakói igazi kapcsolatban állnak egymással.

Alapítványoknak gyűjtöttek

A közösségi alkalom mindeme előnyei mellett jótékony célokat szolgál a rendezvény: a belépőjegyekből, az előzetes szervezeti felajánlásokból és az ételeladásokból származó összeg ezúttal a Zala Megyei Szent Rafael Kórház mellett működő, Az Altatás Biztonságáért Alapítványé lesz, másfelől a Zalai Boldogasszony Alapítvány céljait segíti.

– A mi alapítványunk már 1998 óta létezik, kezdettől egészségügyi, lelki-testi egészséget szolgáló programokat támogattunk, tavaly megújultunk, 11 tagúra bővült a kuratórium, most legnagyobb célunk a gébárti Makovecz-kápolna teljessé tétele – mondta lapunknak dr. Buksa Ildikó pszichiáter, a Zalai Boldogasszony Alapítvány elnöke. – Jól haladnak a munkálatok, már csak a méltó berendezéshez kell egy nem túl nagy összeg. Az étel mellett a vendégeinknek ajándékokkal is kedveskedünk, amelyek kapcsolódnak a fürdőben eltöltött időhöz. A tombolán pedig Csiszár-Kalmár Annamária mandalafestő egy alkotását nyerheti meg valaki, aki betér hozzánk.

– Hordozható, akár betegágyhoz is vihető, kis hely­igényű, az életfunkciókat, az alvás mélységét is jelző aneszteziológiai monitorokat szeretnénk a kórházban beszerezni, ezek lehetővé teszik a nem kifejezetten műtéti beavatkozáskor szükséges altatást – mondta érdeklődésünkre dr. Laki Zsolt, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály főorvosa, hozzátéve, az Altatás Biztonságáért Alapítványt még dr. Kránitz Katalin alapította 2018-ban. Az altatóorvosok a különböző nemzetközi konferenciákon látják, milyen gyorsan fejlődik az orvosi műszerek kínálata, s természetesen szeretnék, ha a zalai betegek is magas szintű ellátást kaphatnának.

 

Ezeket a készülékeket Magyarországon nem gyártják, az áruk 2–5 millió forint körül mozog. A gyűjtésből ők maguk is kivették a részüket.

 

– Az előzetes felajánlásból már van 3,2 millió forint a két alapítvány céljaira, a Zalai Boldogasszony Alapítványnak körülbelül 1,5 millió forintra lesz szüksége – mondta a fesztiválhangulat forgatagában sok-sok csapat ételét megkóstoló polgármester, Balaicz Zoltán.

A 2019-es zalaegerszegi AquaCitybeli jótékony célú főzés napján 5343 látogató kereste fel a fürdőt, a 66 főzőcsapat által leadott bevétel összeszámlálása lapzártánkkor még tartott.

 

A rendezvényt a hullámmedence közelében felállított színpadon számos gyerekprogram, kulturális és sportműsor kísérte.

 

 

 

 

forrás: zaol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Itt van, mennyit hoz valójában a nyugdíjemelés

A legkisebb havi emelés 804 forint, felső határ szinte nincs.

Csodaszép, apró termetű kutyafajták, amiket lakásban is lehet tartani

Az apró termetű kutyafajták a legjobb választás a panel-lakók számára, de feltétel, hogy a kiskedvenc megkapja a számára szükséges...

A női MMA első szupersztárja ma már a Star Wars-birodalomban hódít

Gina Carano egyszerre volt szexi és kőkemény, és ugyanezt a moziban is remekül tudja hozni.

Elképesztő részletek derültek ki a budapesti kiskorú fegyveres rablóbandáról

Kiskorú fiúkból álló, öttagú fegyveres rablóbandát fogott el a rendőrség. A 14-16 éves fiúk Budapest nyolc helyszínén támadtak...

Rubint Réka óriásit bukott

Ki is alakult a Konyhafőnök VIP döntős mezőnye.

Tökéletes receptek: így készítsd el az ünnepi menüt.

10 nap van hátra karácsonyig és még nincsen elképzelésed sem, hogy mi kerüljön Szenteste az asztalra? Igen, ismerős. Pont ezért, egy...

Kapitalizmus ide vagy oda, befagyasztották a berlini lakbéreket

2022-től a lakástulajdonosok csak az inflációval megegyező mértékben emelhetik a díjakat.

A világ leggazdagabb családjai

A világ 25 legvagyonosabb dinasztiája közel 1400 milliárd dollárnyi vagyonnal bír. A listán a Walmart, a Mars, a Chanel és még sok más...

Kampány indult a pénzügyi tudatosság növeléséért

Pénzügyi ismeretterjesztő kampányt indít a Magyar Nemzeti Bank elsősorban a felsőoktatási intézményekben tanuló diákok részére,...

Sületlenség lenne kihagyni: 3 összetevős banánkenyér

Egyetlen érvet sem tudunk felhozni ellene, mellette azonban rengeteget: megmentheted vele a túlérett banánt, egészséges, pénztárcabarát,...

A filmtörténet legsikeresebb mozi-sorozatai

Az öt legnagyobb kasszarobbantó filmes franchise együttvéve 54 milliárd dollárt hozott a készítőknek.

Gyermekpornográfia miatt körözött ír férfit fogtak el Budapesten

A férfi nem jelent meg a bírósági tárgyaláson, 2016 februárjában elhagyta Írországot és elrejtőzött,

0

Sport

Amputálni akarták a lábát, ehelyett az utóbbi idők egyik legvalószínűtlenebb karrier-reneszánszát produkálja

Santi Cazorla története lenyűgöző sztori az egyre több gépet és marketingbábut felvonultató labdarúgásban.

Óriási fordulat: A magyar női kéziválogatott olimpiai selejtezőt játszhat!

A svédek kikaparták nekünk ezt a gesztenyét. Márciusban Kína, Szerbia és a vb bronzérmesével játszhatunk Tokióért.

Az angol fociklub hazaküldte a magyar focistát - most az is kiderül, miért

Hull Mentális gondok miatt hazaküldte pihenni a magyar válogatott Balogh Norbertet (23) angol másodosztályú fociklubja, a Hull City.

Ludogorec-Fradi: nem a meccset, a háborút nyerték meg a hazaiak - reakciók

Letörten nyilatkozott a Fradi hibázó válogatottja.

A magyar válogatott kijutott az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a márciusi olimpiai selejtezőtornára.

Messi mindenkit a földre kényszerít

Hihetetlen mikre képes a labdával a hatszoros Aranylabdás.

Fegyelmi eljárás indult a magyar női válogatott szövetségi kapitánya ellen - Most az is kiderül, miért

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) fegyelmi eljárást indított Kim Rasmussen, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya ellen, amiért a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a Románia elleni csoportmérkőzést követően élesen kritizálta a játékvezetőket és a delegátust.

Lehet, hogy mégis itthon játszhatjuk a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőt

Szófiában attól tartanak, hogy nem fognak tudni eleget tenni az UEFA előírásainak.

Szinte szétszedte Ákos a Papp László Budapest Sportarénát - fotók a koncertről

Látványos koncerttel robbantotta fel a Papp László Budapest Sportaréna színpadát Ákos!

Nerea Pena nem akármilyen interjút adott magyarul az M4 Sportnak

A női kézilabda-világbajnokságon a norvégok ellen döntőbe jutott spanyol válogatott játékosa nem fogta vissza magát.

Kutyaszorítóban Zidane, előretört a Z-generáció

Nincs könnyű helyzetben a Real Madrid francia menedzsere.

Eldőlt, meddig marad Jürgen Klopp a Liverpool edzője

A német edző 30 év után vezetheti ismét bajnoki címre a csapatot.

0

Bulvár

Szörnyethalt egy fiatal magyar autós Ausztriában

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt december 6-án délután a gyanafalvi járásban található Döbör/Doiber területén. Egy fiatalabb magyar férfi autójával egy fának ütközött - írja az orf.at 

Szigorúan tilos ma ezt a hat dolgot csinálnod - Dupla balszerencsét hoz, ha ma megteszed

A Luca-nap és a péntek 13 dupla szerencsétlenséget hozhat azok számára, akik hisznek a babonákban.

Nem csak tréleres horrorkaravánok vannak az utakon, van itt más is

Elég extrém raklapszállítást vállalt be valaki. Csak azért, hogy ne kelljen kétszer fordulnia.

151-gyel mérték be a magyar Mercit, de ilyen fotót a rendőrök ritkán látnak

Nem semmi, mivel merte bevállalni ezt a tempót a sofőr.

Betűkként értelmezte a gízai piramisokat: elképesztő, amit kiolvasott belőlük a kutató

A piramisokat betűkként értelmező elmélet a sumérokkal hozza összefüggésbe az egyiptomiakat.

Pokorny Lia Playboy-fotója egészen hiánypótló

Pokorny Lia mindig tud újat mutatni most egy régi képpel tette ezt meg.

Iskolás fegyveres rablókat fogtak Budapesten

A gyanúsítottak két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiú rendezett családi körülmények között élnek és iskolába járnak.

Amputálni akarták a lábát, ehelyett az utóbbi idők egyik legvalószínűtlenebb karrier-reneszánszát produkálja

Santi Cazorla története lenyűgöző sztori az egyre több gépet és marketingbábut felvonultató labdarúgásban.

A rénszarvasos mellek az új őrület, Vasvári Vivien exférje is megszólalt a szexi karácsonyi öltözékről

Újabb karácsonyi őrület hódít! Különös meglepetéssel rukkoltak elő a nők az ünnepekre, a férfiak nagy örömére.

blogmorzsák

Mascarpone teszt: melyik a legfinomabb a tiramisuhoz?

9 mascarpone vaktesztje a legolcsóbbtól a legfinomabbig.

Az ügyvédnő, aki szenvedélybe­tegeken segít

Kocsis Dominika évek óta dolgozik azon, hogy a szenvedélybetegek egy új lehetőséget kapjanak a gyógyulásra.

Az SUV-k ölik meg a Földet!

Megdöbbentő mértékben járulnak hozzá a széndioxid-kibocsátás növekedéséhez a státuszszimbólummá vált városi terepjárók.

Idén is érdemes könyvet venni karácsonyra

Ezek a könyvek biztosan jól mutatnak a fa alatt. Elvégre olvasni szinte mindenki szeret valamit olvasni.

Különalvás, havi 1 szex

Egyetlen nőnek sem tetszik az a gondolat, hogy a szerelem elmúlhat, pedig néha megtörténik. Posztolónk párja sokszor nem kívánja őt, és a szenvedély is eltűnt a kapcsolatukból.

Gáz a lejtőn

Britannia a szakadék felé robogott a lejtőn – és gázt adott.

Boris Johnson megsemmisítő vereséget mért a Munkáspártra. Tényleg jöhet a Brexit?

Boris Johnson és a Konzervatív Párt az előzetes várakozásokat felülmúlva óriási vereséget mért a baloldali pártokra.

A klímavédelem nem generációs ügy!

És ne is tegyük azzá, bármit is csinál a Time magazin vagy más figyelmetlen emberek.

Iskolai erőszak: ez itt azért még nem Amerika

Nem érdemes a legutóbbi eset kapcsán felesleges indulatokat gerjeszteni.

Döntöttek a britek: John­sont akarják (és a gyors Brexitet)

Történelmi győzelmet aratott a parlamenti választásokon a Kon­zer­vatív Párt, amely 2010 óta kor­má­nyozza az országot.

Ma is rejtély a tihanyi visszhang eltűnése

Bár kiáltó-emberek és az öreg Matus­ka is próbálkozott a visszhang helyreállításával, az eltűnését ma is rejtély övezi.

A legszebb kará­csonyi sütemény dekorá­ciók!

Dekorálási ötletek, hogy a kará­csonyi asztalra csodálatos süte­mé­nyek kerülhessenek!

0