Ezt olvasta már?

Emelkedj a keresőóriás rangsorában: hosszú távú forgalomnövelés SEO-val

Tudtad, hogy lehet úgy is növelni a weboldalad látogatottságát, hogy közben nem költesz folyamatosan hirdetésekre? Mi lenne, ha azt mondanám, hogy hosszú távon is ere...


Imareggeli: Donald Trumppal költötte el reggelijét Balog Zoltán!

Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter csütörtökön Washingtonban részt vett a Donald Trump vezette imareggelin – írja a 444. - Pécsi Napilap -

A magyar miniszter már harmadjára vett részt a programon, amit 1953 óta minden február első csütörtökén rendeznek meg Washingtonban, sok politikus és külföldi vendég társaságában. Annyira megtetszett neki, hogy el is döntötte, ősszel Budapesten is rendeznek egy hasonlót.

„Ez a közös ima a politikai ellentétek fölé emeli, legalább a közös imádság másfél-két órájára a résztvevőket”

Balog még az új amerikai külügyminiszterrel, az olajmilliárdos Rex Tillersonnal is csevegett kicsit, arról, mennyire reménykeltő a magyar-amerikai kapcsolatok alakulása. A miniszer bízik a további jó viszonyban is:

„Nehezen tudom elképzelni, hogy ha két politikus részt vesz egy ilyen közös imádságon, akkor utána sértegetik vagy gyalázzák egymást”

 

Forrás: Propeller







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elhunyt Bocsák Miklós

Hosszan tartó súlyos betegség következtében 78 éves korában elhunyt Bocsák Miklós sportújságíró, a Sport plusz főszerkesztője.

Magyar MVP: Juhász Dorka vezérletével visszavágott a tavalyi vereségért a Galatasaray

Juhász Dorka 24 ponttal járult hozzá a Galatasaray 75–71-es győzelméhez a CBK Mersin otthonában a török női kosárlabda-bajnokság...

Majka az X-Faktor versenyzőinek: "Vannak köztetek jó énekesek, de kevésbé jó előadók"

Majka motiváló beszéddel buzdította az X-Faktor versenyzőit a székes forduló előtt. A tehetségkutató zsűritagja hangsúlyozta, hogy...

Forr a levegő a stúdióban: Liptai Claudia Veréb Tomi szexi csípőmozgásáért könyörgött - videó

Liptai Claudiát elvarázsolta Tom Jonesként Veréb Tamás a Sztárban Sztár All Starsban. Szerinte nagyon jól állt az énekesnek ez a ruha és...

Meg fog lepődni, hány évesen lehet majd kamiont vezetni az unióban

Komoly változásokat hoznak az Európai Unió új közlekedési szabályai a vezetői engedélyek rendszerében. Bár általánosságban véve...

Szőke Rebeka még párjának sem küld pucér képeket: „Soha nem készült rólam aktfotó.”

A Miss Influencer Hungary 2023-as győztese nagyon aktív közösségi oldalán.

Nyílt háború felé sodródik az atomhatalom, semmit nem ér a tűzszünet

Vasárnap ismét fellángolt a konfliktus Pakisztán és Afganisztán között annak ellenére, hogy tűzszünet van érvényben a felek között.

Belgrád elhappolhatja Budapest elől a Trump-Putyin-csúcstalálkozót

Belgrád is bejelentkezett házigazdának a Trump–Putyin-találkozóra, miután az eredetileg Budapestre tervezett csúcs sorsa bizonytalanná...

Hősies győzelmet aratott a Zalaegerszeg focicsapata a Ferencváros otthonában – fotók

Hatalmas meglepetést hozott a labdarúgó-NB I vasárnapi utolsó mérkőzése. A Fizz Ligában utolsó helyen álló Zalaegerszeg saját...

"Miről beszélt a gyáva áruló? A kikopott plüsscsődör... vásári zsebmessiás" – Bayer Zsolt Magyar Péter beszédét elemezte

Bayer Zsolt éles hangú publicisztikában reagált Magyar Péter október 23-i beszédére a Magyar Nemzet hasábjain. A publicista szerint Orbán...

Képviselői lemondás a Nagy Feró-ügyben

Deák Emese, az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesület önkormányzati képviselője bejelentette, hogy lemond mandátumáról, és kilép az...

0

Sport

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után

A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.

Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest

Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre

Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag

Van Dijk kemény kritikája a Liverpoolról: Mindenkinek tükörbe kell néznie...

Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk őszintén beszélt az együttes jelenlegi formájáról.

Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool

A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.

Rúben Amorim: A harmadik gól után szokatlan zajt hallottam a stadionban

Rúben Amorim kommentálta a Manchester United 4–2-es győzelmét a Brighton ellen az angol Premier League 9. fordulójában.

0
0

Bulvár

Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt

Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re

Botrányt kiáltanak – Nekirongyolt a Magyar Pétert ekéző reklámoknak a legnagyobb magyar újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) határozottan elítéli a politikai propagandában egyre gyakrabban alkalmazott gyakorlatot, amely mesterséges intelligencia segítségével készített hamis, megalázó és

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint

Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.

3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén

Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró

Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink

Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.

Felbomolhat Európa második legnagyobb autógyártója

Aztán jönnek a kínaiak - írja a konszern korábbi vezetője.

Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó

Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.

0