Indul az elektronikus egészségügy rendszere
Mától minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert, amely számos - a betegeket is érintő - újdonsággal szolgál.
A rendszer bevezetését több hónapos próbaidőszak előzte meg, amelyben a kórházak, gyógyszertárak, szakrendelők folyamatosan csatlakoztak az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez, és amely hiba nélkül zajlott le.
Az EESZT célja összehangolni az intézmények működését és egy olyan adatbázis kezelését, amely a későbbi szakmapolitikai döntéseket alapozza meg. A rendszer azt is biztosítja, hogy a lakosság idén év végétől a betegadataihoz kellő biztonsággal hozzáférhessen.
Az EESZT egy ágazati portál az egészségügyi szféra regisztrált felhasználóinak, és ezen a zárt szakmai portálon a többi között megteremtik az egykapus jelentésküldés lehetőségét, a háziorvosok, szakorvosok számára közvetlenül elérhetővé válnak a saját vagy a kezelt betegre vonatkozó adatok, és az intézményi ellátási dokumentumok is.
A rendszer 5-ös biztonsági besorolású - tehát a legmagasabb - IT-biztonsággal bír, minden hozzáférést naplóz, és a beteg látja, ki fért hozzá az adataihoz. A program rögzíti a felhasználó adatait, a hozzáférés idejét, típusát, sikerességét és az érintett egészségügyi dokumentumot. A betegek adataihoz tehát csak az arra jogosultak férhetnek hozzá, és ők is csak a szükséges mértékben, illetve mélységben.
Az új rendszer a betegeknek is könnyebbséget jelent, hiszen a leleteikért nem kell visszamenniük a járóbeteg-szakrendelésre, laboratóriumba, mert a háziorvos vagy a kezelőorvos eléri ezeket a dokumentumokat EESZT rendszerében. Ezzel követhetővé válik, hogy aki orvoshoz megy, arról - a megfelelő jogosultságok birtokában - azonnal tudják, milyen gyógyszereket szed, milyen érzékenysége, allergiája van, vagy milyen betegségei, műtétei voltak korábban. Elkerülhetők lesznek majd az ismételt, felesleges vizsgálatok, és a betegnek nem kell a leleteit, röntgenfelvételeit magával vinnie. Mindezzel gyorsabbá és biztonságosabbá válik az ellátás.
A rendszert használó orvosoknak, asszisztenseknek ugyanakkor szükségük lesz elektronikus személyi igazolványra, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ már megrendelte az e-személyik olvasásához szükséges 90 ezer kártyaolvasót.
A betegellátásnak, gyógyszerfelírásnak nem lehet akadálya, ha egy beteg olyan egészségügyi intézményben kezelteti magát, amely még nem fejezte be a rendszerhez történő végső csatlakozást.
A rendszerben az adathozzáférés alapvető szabálya, hogy receptet, beutalót és úgynevezett eProfil-bejegyzést csak orvos írhat, egészségügyi adatot jelenleg csak orvos, kezelőorvos kérdezhet le, még ki nem váltott vényt azonban az adott patika bármely gyógyszerkiadásra jogosult munkatársa lekérdezhet.
Az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez a lakosságnak nincs szükség e-személyire, azonban a páciensek rendelkezhetnek arról, milyen beteginformációkhoz adnak hozzáférést. Alapbeállítás szerint a kezelőorvos bármilyen információhoz hozzáférhet, kivéve az érzékeny adatokat, például a pszichiátria ellátással vagy a nemi betegséggel kapcsolatosakat. Önrendelkezni az www.eeszt.gov.hu oldalon, az ügyfélkapun belépve és a taj-számot megadva lehet. Akinek nincs ügyfélkapuja, a kormányablakoknál ezt el lehet intézni.
A EESZT egyik - a betegeket leginkább érintő és foglalkoztató - eleme az e-recept. A kezdeti időszakban - november 1-jét követően - is megmaradnak a papíralapú, eddig ismert vények, azonban a gyógyszerfelírás már az új rendszeren keresztül történik.
Az e-recept rendszer bevezetése fokozatosan történik, és az ezt a területet szabályozó miniszteri rendelet megjelenése után lépnek életbe a rendelkezések. A papíralapú felírási igazolás (a jelenleg használt papír vény) kiváltásának lehetősége gyorsítja a gyógyszertári expediálás menetét, hiszen az e-recept vonalkód alapján azonnal megtalálhatóak a "felhőbe" felvett receptadatok, így azok rögzítésére már nincs szükség. Emellett a rendszer fokozza a betegbiztonságot, mivel nem fordulhat elő a gyógyszerhalmozás, vagy az, hogy ellentétes hatóanyagú gyógyszereket váltson ki a beteg. További előnye, hogy a személyazonosság igazolása és taj-azonosítás után már a recept nélkül is kiváltható a gyógyszer saját részre. Ehhez mostanra minden feltétel adott, így a bevezetésnek akadálya nincs.
A közeljövőben pedig - a fokozatos bevezetést és a rendszer terhelését szem előtt tartva - mindenki számára megnyílik az a lehetőség is, hogy e-személyi igazolvánnyal kaphassa meg a felírt gyógyszereit.
Ezenkívül továbbra is lehetőség lesz arra, hogy a hozzátartozók váltsák ki a beteg gyógyszerét, ehhez az orvostól kapott "felírási igazolást" kell majd bemutatni a patikában. Jövő év végéig amúgy is kötelező a papíralapú vények kiállítása, de ha valaki kéri, utána is megkapja a hagyományos receptet orvosától.
Az EESZT-hez jövő november elsejével csatlakozik az Országos Mentőszolgálat, és a magánszolgáltatóknak is kötelező lesz akkortól belépni a rendszerbe.
hírek innen, onnan
Fontos határidőre figyelmeztet a Belügyminisztérium: rengeteg magyar érint, akinek ilyen okmánya van
Nem érkezik külön értesítés, ezért is érdemes odafigyelni.
Itt a nagy bejelentés, már a McDonald’s is elkezdte a mesterséges intelligencia használatát
Mutatjuk, pontosan hogyan használják majd
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó
A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától
Új klubjával hároméves szerződést kötött.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


