Ismét tüntettek Budapesten
Az önkéntes túlmunka idő bővítéséről szóló törvény ellen demonstráltak civil szervezetek, az ellenzéki pártok támogatásával vasárnap Budapesten.
A tüntetésen Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének vezetője azt mondta, hogy a kormányzat nem védi meg a dolgozókat. Hangsúlyozta, hogy sztrájkolni fognak minden munkahelyen harcolni fognak a törvény ellen, mert nem engedik, hogy "rabszolgaság legyen Magyarországon". Azt mondta, hogy olyan emberek kényszerítik a magyar munkavállalókra a jogszabályt, akik életükben nem dolgoztak. Közlése szerint az egész országban tiltakoznak a "rabszolgatörvény" ellen és azt üzenik, hogy elég volt. Többen erősebbek vagyunk - fogalmazott az érdekképviseleti vezető.
Szepesházi Péter lemondott bíró a közigazgatási különbíróságok felállításáról szóló törvényt bírálta. Úgy vélekedett: kétséges, hogy a különbíróságokban megmarad-e a magyar bírói függetlenség maradéka. Ez annál is inkább kétséges, mert az Országos Közigazgatási Bírói Tanácsnak nem döntő szava, csupán véleményezési jogköre lesz a bíróságok felállításával kapcsolatban.
Ezt követően az ellenzéki pártok női politikusai szólaltak fel a demonstráción.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a hatalom az elmúlt nyolc évben Európa szegényházává változtatta Magyarországot. Mivel a ma felnövő gyermekek a felnőttektől várják, hogy megvédjék a jövőjüket, ezért kötelességük tiltakozni a "rabszolgatörvény" ellen.
Bősz Anett liberális politikus, független országgyűlési képviselő azt mondta, hogy alapvető jogaiban egyetlen kormány sem korlátozhatja az embereket, ezért elég volt a hatalom elnyomó intézkedéseiből.
Demeter Márta, az LMP társelnöke, parlamenti képviselője a "rabszolgamunka" helyett tisztességes béreket követelt. Mint mondta: elég volt a multikat kiszolgáló politikusok hatalmából.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselője úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök elárulja saját hazáját és egész népét, mert a "rabszolgatörvény" családok millióit fogja szétszakítani.
Szél Bernadett független képviselő úgy vélekedett, hogy összefogással lehet csak véget vetni az elnyomásnak. Nem akarunk orbáni munkaalapú társadalomban élni - mondta.
Vadai Ágnes, a DK alelnöke, országgyűlési képviselője azt mondta: elege van abból, hogy a kormány átgázol mindenkin, miközben megtűri a csalókat és a rablókat.
Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: azért demonstrálnak, mert az országra, a népre támadt saját kormánya. Hangsúlyozta: "ugyan jobbikos vagyok, de mindenkinek meg fogom a kezét, aki segít, hogy ezt a kormányt lerántsam a népem hátáról".
A demonstráción felolvasták Beer Miklós katolikus püspök üzenetét, aki erőszakmentességre szólította fel a demonstráció résztvevőit. Mint írta: tiszteli a tiltakozók elszántságát, de a gyújtogatás és az erőszak aláássa a békés célok elérésének szándékát. Jézus azt üzente, hogy békésen álljatok ki az igazatokért - fogalmazott levelében a főpap.
Donáth Anna, a Momentum alelnöke azt mondta, hogy jelenleg is 55 olyan embert tart fogságban a rendőrség, akiket az elmúlt napok demonstrációi alkalmával vettek őrizetbe. Követelte, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.
A tüntetők a Hősök terén gyülekeztek, ahonnan az Andrássy út, Teréz körút, Bajcsy-Zsilinszky útvonalon az Alkotmány utcába vonultak. A menetet az ellenzéki pártok női politikusai vezették, akik a "Tiltakozunk a "rabszolgatörvény" ellen" feliratú molinót tartották maguk előtt.
Amikor a menet eleje az Alkotmány utca végére, a Kossuth térhez ért, a vége még a Nyugati pályaudvarnál volt. A demonstrálók megtöltötték a teljes Alkotmány utcát. A tüntetők nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak, illetve sok MSZP-s, DK-s, Jobbikos és Momentumos zászlót is lehetett látni a tömegben.
A demonstráció végén a tüntetés résztvevői tiltakozásképpen fejük fölé tartották a világító mobiltelefonjaikat, illetve a rendezvény hivatalos részének lezárása után egy jelentős részük a Kossuth térre, az Országgyűlés épülete elé vonult.
A rendőrség honlapján arról számolt be, hogy az V. kerületi Alkotmány utcában egy férfit a rendőrök a szervezők kérésére kiemeltek a tömegből. A férfi a résztvevőkkel szemben agresszíven viselkedett és egy embert meg is rúgott. A rendőrök garázdaság miatt előállítják.
Emellett a rendőrök intézkedtek egy másik 53 éves férfivel szemben is, aki teleszkópos botot, "viperát" és gázsprayt tartott magánál a gyűlésen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján azt is közölte: a demonstráció szervezője 18 óra 21 perckor bejelentette a rendezvény végét.
A tüntetők ezután a Margit híd felé indultak.
Több vidéki városban, köztük Miskolcon is demonstráltak vasárnap este. A Borsod megyei településen az egyik belvárosi bevásárló- és szabadidőközponttal átellenben mintegy százan gyűltek össze, többen nemzetiszínű zászlót tartottak kezükben, mások táblákat. Ezeken egyebek mellet "Szabad egyetemet", "Rabszolgák legyünk vagy szabadok" felirat volt olvasható. Kormányt bíráló beszéd is elhangzott. A demonstrálóknak fénymásolt lapokat osztogattak, amelyet "Alkotmányos ellenállás" aláírással jegyeztek.
A rendőrség honlapján este azt írta: az ország hét vidéki városában rendbontás nélkül véget értek a jogszabálymódosításokkal kapcsolatban bejelentett demonstrációk. Rendőri intézkedésre egyik helyszínen sem volt szükség.
MTVA-székház
A helyszínen több parlamenti képviselőt rendőri kíséret mellett beengedtek az MTVA-székházba. Köztük volt Kepli Lajos és Stummer János jobbikos képviselő, Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője, Kunhalmi Ágnes, MSZP-s képviselő, valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.
A rendőrség honlapján azt írta: a Kunigunda utcában összegyűltek közül többen petárdákkal, üvegekkel és más tárgyakkal dobálták meg a biztosításban részt vevő rendőröket, majd a rendőrsorfalra nyomták az elöl állókat, akik közül néhányan a földre kerültek, rosszul lettek. A rendőröket ért erőszakos támadás, illetve a demonstráció első soraiban tartózkodók testi épségének védelme érdekében a rendőrök többszöri felszólítást követően könnygázt alkalmaztak.
A rendőrök a sérülteket a sorfal mögé kísérték, intézkednek egészségügyi ellátásukra - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
hírek innen, onnan
Jön a szuper El Niñó – az eddigi legerősebb katasztrófahullámot hozhatja el
Hőhullámmal, aszállyal, erdőtűzzel, felhőszakadással és viharokkal fenyegeti a világot minden idők legerősebb El Niñója.
A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt
A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület közérdekű adatigénylését jórészt ignorálta a Bethlen Gábor Alapkezelő, ezért a...
Kampány indult, írók és színészek fogtak össze a vérplazmaadásért
Irodalom és színház találkozik egy fontos társadalmi ügy szolgálatában, hogy a művészet erejével mutasson rá: a plazmaadás valódi...
BL-bronzérmesek az FTC férfi vízilabdázói
A máltai négyes döntőben a zöld-fehérek háromgólos győzelmet arattak a görög Olimpiakosz felett.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy...
Teljes leállás a záhonyi határátkelőn: órákra megbénult a közlekedés
Szombat este áramszünet lehetetlenítette el a közúti közlekedést Magyarország és Ukrajna között a záhonyi átkelőn. Az órákig...
Szívmelengető mentőakció: őzgidákat mentettek ki a tűzoltók Tamásiban – fotók
Különleges mentőakcióhoz riasztották a tűzoltókat Tamásiban, ahol két őzgida esett egy mély vízelvezető árokba. A riadt állatokat...
Rányitotta az ajtót a BMW utasa egy érkező kocsira Dunaújvárosban: érthetetlen, ami ezután történt – videó
Szét sem nézett, kinyitotta az ajtót, ezzel pedig balesetet okozott egy BMW utasa egy dunaújvárosi parkolóban. Bár elsőre is...
Diana előtt tisztelgett Katalin: egy az egyben lemásolta a néhai hercegné szettjét, káprázatosan festett babakékben
A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű...
Itt a bejelentés: Stankovic csapatában folytatja Abu Fani - kiderült, mennyit fizettek érte
A Crvena zvezda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Mohammed Abu Fanit, aki a Ferencvárostól igazolt a belgrádi klubhoz.
Kisebb aszály sújtja az ötös lottót is, egy hét múlva már félmilliárd forint felett jár a főnyeremény
A jokeren sem volt telitalálat, a következő sorsolásnál itt 355 millió forintra nő a tét.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


