Ezt olvasta már?


Járműipari mérnökhallgatók versenyeznek Zalaegerszegen

Járműipari mérnökhallgatók nemzetközi versenye tart Zalaegerszegen csütörtök óta, a Formula Student East rendezvényén 19 ország képviselteti magát 60 csapattal és 1800 résztvevővel; vezető nélküli formula versenyautókat is bemutatnak.

A mintegy 42 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZone járműipari tesztpályán vasárnapig tartó hallgatói konstrukciós verseny szombati sajtótájékoztatóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára azt mondta: a létesítmény a hazai és külföldi tehetségek vonzását is szolgálja.

Megfogalmazása szerint a magyar gazdaságfejlesztési stratégia célja, hogy minél több vállalkozás és tehetség érezze otthon magát Magyarországon, sőt vonzó legyen a környezet a külföldi tehetségek számára. A zalaegerszegi tesztpályával és a mostanihoz hasonló versenyekkel szeretnénk elérni, hogy itt legyen a világ egyik fontos járműipari fejlesztőközpontja.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), a tesztpálya miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a "járműipar Szilícium-völgyét" építhetjük fel Zalaegerszegen. Emlékeztetett arra, hogy a zalai létesítményről Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalásain is szó esett egy hete Németországban, a napokban pedig Izraelben.

Az egy éve kezdődött építkezés jelenleg 35-40 százalékos készültségben van, az ősszel már egy német cég lesz az első, amelyik tesztelni fogja a járműveit. A 250 hektáron épülő tesztpályán egy smart city zóna is épül, de a kétszer kétsávos 76-os gyorsforgalmi út is csatlakozik ehhez egyedülálló technológiai fejlesztésekkel.

A tesztpálya várhatóan 2020-ra készül el, Zalaegerszeg jelenleg mintegy 4 milliárd forintos éves iparűzésiadó-bevétele várhatóan megduplázódik, vagy akár meg is háromszorozódik - jelezte a miniszteri biztos.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a zalai megyeszékhely a jövő városává válik a térségben zajló fejlesztésekkel, mint az M76-os okosút vagy az ötödik generációs mobilhálózat tesztkörnyezete, illetve a regionális logisztikai központ és konténerterminál.

Háry András, a ZalaZone járműipari tesztpálya ügyvezetője hangsúlyozta: a pálya specialitása, hogy önvezető járművek tesztelését is lehetővé teszi. A mostani mérnökverseny már azon a 300 méter átmérőjű dinamikus körpályán zajlik, amely első elemként készült el - jegyezte meg.

Ludwig Vollrath, a Formula Student mozgalom nemzetközi vezetője a Zalaegerszegen zajló mérnökverseny kapcsán említést tett arról, hogy világszerte majdnem 700 csapat vesz részt a mozgalomban. A belsőégésű motorral vagy elektromos meghajtással működő, illetve a vezető nélküli kategóriákban az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kanadában, Japánban, Dél-Koreában és Európában rendeznek versenyeket, de az igazi innováció Európában és Kínában zajlik. A zalaegerszegi pálya ezért is számít kiváló központi helyszínnek a világban.

 

 

forrás: mti







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megrázta a német minisztert, hogy óvóhelyre kellett menekülnie Kijevben, az oroszok szerint közel a béke

Katherina Reiche kénytelen volt egy óvóhelyre húzódni az ukrán fővárosra mért csapás elől szombaton. Mindeközben Donald Trump és...

„Ha valaki sorsszerűnek látja a mellrákot, könnyen feladhatja a harcot”

A mellrák nemcsak az idősebb, hanem a fiatal nőket is érintheti. Olyan nőket, akik tele vannak célokkal, családra vágynak, és akik tervei...

Magyar után Orbán is országjárást jelentett be: indul a Digitális Polgári Körök offline turnéja

Azt a miniszterelnök nem árulta el, hogy ő is részt vesz-e rajta, de jön a Digitális Polgári Körök roadshow-ja.

Dopeman, Curtis és Nagy Feró miatt levelet írt Orbán Viktornak és Vitályos Eszternek a Tisza Párt négy politikusa

A Forsthoffer Ágnes, Bódis Kriszta, Bujdosó Andrea és Lakos Eszter által jegyzett nyílt levél kérdőre a miniszterelnököt és Vitályos...

Már tesztelik a legnagyobb elektromos Skodát

A hétüléses SUV a 2022-ben bemutatott Vision 7S tanulmányautó sorozatgyártású változata lesz, és várhatóan 2026-ban debütál. A modell...

A párás időben fokozódnak az asztmás panaszok

Az asztmások mellett a COPD-s betegek panaszai is felerősödhetnek a gyakori esőzések hatására. A párás levegő mellett az időjárási...

Egy mágikus év közeledik: mit mond a numerológia 2026-ra?

2026 különleges év a numerológia szempontjából, hiszen az év számaira pillantva azonnal láthatjuk, hogy különleges energiákat hordoz...

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Négygólos Fradi-siker a kézilabda Bajnokok Ligájában

A Ferencváros 37–33-ra nyert szombaton a horvát Podravka Koprivnica vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik...

Nagyobb egyenesbeli sebességre törekszik a Red Bull Mexikóban

A Mexikói Nagydíj lesz a Red Bull autóján végrehajtott változtatások következő fontos tesztje, mivel a csapat erre a versenyre ismét a...

Molnár Áron durván beleállt Tóth Gabiba – Így parodizálta ki az énekesnő békemenetes nyilatkozatát

Molnár Áron nem egyszer fejtette már ki a véleményét különféle társadalmi kérdésekben vagy közügyekkel kapcsolatosan, és nyíltan...

0

Sport

Rémisztő összecsuklás a világbajnok-ságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt

Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.

Szoboszlai Dominik bekerült a BL legjobbjai közé

A hét csapatában a Bajnokok Ligájában ott van Szoboszlai Dominik is.

Újabb kulcsember dőlt ki a sorból, Szoboszlai újfent a védelembe kényszerülhet Liverpoolban

A címvédőnél halmozódnak a gondok, egyre több dolog miatt főhet Arne Slot feje.

Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira

Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.

A Real Madrid keményen visszaszólt Lamine Yamalnak

A Real Madrid csapatának nem tetszettek a fiatal Barcelona-játékos, Lamine Yamal provokatív szavai.

A BL-ben jegelte, most hosszasan dicsérte Kerkezt a Liverpool edzője

Arne Slot a magyar válogatott labdarúgó kvalitásai mellett Mohamed Szalah visszaeséséről is beszélt.

A pálya elnémult: elhunyt Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója

Rettenetes hírről számolt be a Mezőkövesd Zsóry: Hagyaczki József, aki több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja, 76 évesen elhunyt.

Pep Guardiola: A Liverpool harcban van a bajnoki címért

Pep Guardiola kifejtette véleményét a Liverpoolról, valamint dicsérte Unai Emery által irányított Aston Villát.

Aggódhatnak a McLarennél, Verstappen visszatért és egyből a leggyorsabb volt

A holland címvédőt egyáltalán nem viselte meg a kihagyás. Az összetett éllovasa ellenben visszacsúszott.

I. György, avagy Bognár estére csúcstartóvá válik Pakson

A Diósgyőr ellen ül 190. alkalommal a Paksi FC kispadjára Bognár György, ezzel megelőzi Csertői Aurélt.

Ferencvárosi beismerés: Nem vagyunk tökéletes állapotban... Meglepetés készül a rangadón?

Mindhárom magyar csapat pályára lép ma a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

0
0

Bulvár

Beutaló a szakorvoshoz: mikor kell, mikor nem kell?

2025. októbertől bizonyos szakrendelésekre minden alkalom előtt szükséges lesz a beutalója: ha például háromszor kell mennie a betegnek kardiológiára, ennyiszer kell újra beutalót kérnie orvosától. A beutaló ugya

„Budapest is a miénk lesz” – jelentette ki Vlagyimir Putyin propagandistája október 23-a után

A szankcionált újságíró szerint „mindenki lesz*rja” az egyszerű ukránokat, csak Moszkva nem.

Az amerikai turista megpróbált magyarul rendelni egy étteremben, és elképesztő, mit hozott össze a végére

A külföldiek, főleg az angolok és amerikaiak sokszor panaszkodnak, hogy mennyire nehéz a magyar nyelv, de az egyik turista megküzdött vele.

Rendkívüli módon beleállt a Békemenetbe egy budapesti étterem, nem ez az első durva húzásuk

Egy magyar étterem bejegyzése döntheti el, hogy hányan voltak valójában a Békemeneten?

Nem lesznek érdekeltek a 65 év felettiek szűrésében a háziorvosok

A háziorvosok teljesítményértékeléséből kiveszik a 65 év felettiek szűrővizsgálatait – derítette ki az Azénpénzem abból a rendelettervezetből, amelynek társadalmi egyeztetése már lezárult. A változtatás ne

Nem fogadott hívással keresnek, pedig nem is telefonáltál - így élnek vissza a telefonszámoddal a tudtodon kívül

„Jó napot, volt erről a számról egy nem fogadott hívásom" - állítja a telefon túlsó végén valaki, majd elindul egy teljesen szürreális párbeszéd. Te biztos vagy benne, hogy nem hívtál senkit, főleg nem ezt az

A régi kütyük a 90-es évekből, amikből ma már kisebb vagyont szerezhetsz

Van egy régi Game Boy a fiókban, egy poros iPod a szekrény tetején, vagy talán az első iPhone doboza a padláson? Ne dobd ki ezeket a kütyüket – lehet, hogy egy kisebb vagyonon ülsz.

13 millió forintot ajánlott a lányainak egy négygyermekes anya, ha lemondanak az esküvőről

Egy TikTok-videó kavart komoly vitát az esküvők körüli társadalmi elvárásokról és pénzügyi realitásokról.

Megérkezett a parancs – az USA megindította a félelmetes csapásmérő hadihajókat

Az Egyesült Államok kormánya újabb lépést tett a transznacionális bűnszervezetek felszámolása érdekében.

blogmorzsák

MiG-25RB, a Mach 3 sebességű felderítő legendája

Néhány városi legenda cáfolata a gép csúcssebességét illetően, a felderítő alváltozat kalandjai a Közel-Keleten és végül némi összehasonlítás az SR-71-gyel.

Csökken az arany, a befektetők altcoinokba teszik a tőkét

Az arany árfolyama csökkenő tendenciát mutat, megtörve a korábbi emelkedő trendet.

0