Ezt olvasta már?


Jelentősen megnőtt az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény

Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény, ezért új szakképzéseket indított a Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft.

A cég szerdai közleménye szerint a vállalat az elmúlt másfél évben összesen 140 nyílászáró- és árnyékolástechnikai szerelőt képzett Magyarországon, mert az otthonfelújítási kormányzati program, valamint az OKJ-s rendszer kivezetése szükségessé tette a szakképzések elindítását.

Hozzátették: idén szeptembertől 55 napelemtelepítő szakember képzését is megkezdték, ugyanis a háztartási méretű kiserőművek telepítése része lett az energiahatékonysági beruházásoknak. A napelemtelepítő képzés iránt a Magyarországot is sújtó energiaválság miatt alakult ki számottevő képzési igény.

A közleményben ismertették továbbá, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a megújuló és egyéb primer energiaforrásokat létesítő tanfolyam iránt, emiatt a cég termokamerás képzésekkel bővíti a portfólióját.

A vállalat úgy látja, hogy a közeljövőben emelkedni fog a megújuló energiához kapcsolódó berendezések telepítésében és karbantartásában jártas szakemberek iránti igény, továbbá növekedni fog a villanyautózáshoz kapcsolódó feladatok köre is, így a képzési piac ezekbe az irányokba fog elmozdulni.

A Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft. 1992-ben jött létre Magyarországon, a német Dekra Akademie leányvállalataként. Magyarországon több helyen van képzési központjuk: Budapesten, Győrben, Pécsen, Szegeden és Debrecenben.

A német anyavállalatot, a Dekra Akademiet 1925-ben Berlinben alapították, 2021-ben több mint 3,5 milliárd euró árbevételt ért el. A társaság jelenleg mind a hat kontinensen, több mint 60 országban mintegy 44 ezer embert foglalkoztat, akik minősített és független szakértői szolgáltatásaikkal a közúti, munkahelyi és az otthoni biztonság területein dolgoznak - áll a közleményben.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyarországi Dekra a 2020-as üzleti évben 62 dolgozót foglalkoztatott, 2021-ben 103-at. A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 4,2 milliárd forint volt, 2021-ben pedig 5,6 milliárdra nőtt. Az éves nettó adózott eredménye 2020-ban 371 millió forintot tett ki, 2021-ben 118 milliót.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mol-tűz: Orbán Viktor szigorú vizsgálatot ígér

Az üzemanyagellátás biztonságban van.

A NAV célkeresztjében a koszorú- és virágárusok

Országos akciósorozatot indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A revizorok Halloween és a Mindenszentek idején fokozottan vizsgálják a...

Szorcsik Viki ledobta a textilt – A tengerparton villantott

A színésznő meztelen fotója felrobbantotta az internetet. Szorcsik Viki újabb szexi képet osztott meg nyaralásáról.

Thuróczy Szabolcs testvére bukkant fel a Legyen Ön is milliomos.-ban – videó

Hétfő este elstartolt a Legyen Ön is milliomos! következő évada a TV2 csatornáján. Az első játékos kapásból nagy meglepetéseket...

Csézy elárulta, kire bízná a kislányát, ha velük bármi történne: „Ők a legnagyobb szeretetben nevelnék fel”

Bár két babát is elveszítettek, nem adták fel a reményt Csézyék, akik immár nyolc hónapja a kezükben tarthatják a kislányukat. Az...

Politico: Uniós vezetők fognak lobbizni, hogy részt vehessenek a budapesti Trump-Putyin-találkozón

A tárgyalás előtt Ukrajna szövetségesei igyekeznek megerősíteni Kijev pozícióját, mondván, egy rossz fegyverszüneti megállapodás...

Betiltják az EU-ban ezt a gyomirtót, ám Magyarországon még egy éven át felhasználható

2026. december 10-ig az EU-tagállamok türelmi időszakot határozhatnak meg a gyomirtó felhasználására.

Megszólalt Orbán Viktor az éjszakai tűzesetről

Orbán Viktor szerint Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van, miután egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel....

Történelmi pillanat a távol-keleti hatalom életében: megválasztották az új vezetőt, aki máris komoly kihívásokkal néz szembe

Takaicsi Szanaét, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetőjét választotta meg a japán parlament alsóháza az ország új...

Váratlan tornádó pusztított Párizs mellett: egy halottja és számtalan sérültje van a forgószélnek – videó

Egy halottja és számos sérültje van a hétfői tornádónak, amely Párizstól 16 kilométerre északra csapott le és darukat döntött le. A...

Részleteket árult el a MOL olajfinomítójánál kitört tűzről a százhalombattai polgármester

Százhalombatta polgármestere, Vezér Mihály a Facebookon közölte a MOL lakossági tájékoztatóját, miután tűz ütött ki a vállalat...

A TV2 sztárjának esküvőjére egy családtagja se ment el: ezért fordultak el tőle

A Házasság első látásra Petijének esküvőjén mindössze egy barátja vett részt.

0

Sport

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

„Jól vagyok, csak alig bírom kinyitni a szemem…” – össze kellett varrni a védő sebét

Az NB I élén álló Paksi FC védője, Lenzsér Bence szombat este még a szekszárdi kórházat is megjárta…

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

„Ezért utál téged mindenki”– újabb botrány Vinícius Jr. körül

A brazil szélső összetűzésbe keveredett Juan Iglesias-szal a Real Madrid Getafe elleni győzelme során.

Kapás Boglárka megrendítő vallomása a gyászról: „Nekem jólesett volna, ha…”

Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Az FTC kapusának ostoba megmozdulását még nemzetközi viszonylatban is nehéz felülmúlni

Volt itt már minden: rendőrségi eljárás, rugdosódás, cipődobálás.

Modric statisztikája sokkolta Olaszországot, a Milan újra győzött.

Luka Modric kulcsszereplőként járult hozzá az AC Milan 2–1-es Fiorentina elleni győzelméhez, miközben az első szabálytalanságát követte el a Milannál.

Véres focimeccs, 7 piros lap, sosem látott botrány - videó

Ilyen meccset még Dél-Amerikában sem játszanak sokszor.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

0
0

Bulvár

Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Zelenszkij: Orbán az egyik felelős azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút

Nem tartja Budapestet a Trump-Putyin találkozó legmegfelelőbb helyszínének, de kész eljönni.

Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata

Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Őszi farmerszín – egy időre felejtsd el a kék nadrágot, mert ez jön helyette

Ha azt mondjuk, farmer, egészen biztosan a kék szín ugrik be először, pedig ebben a szezonban egy egészen másfajta árnyalat uralja a divatporondot.

Trump kiabált és káromkodott Zelensz-kijjel a Fehér Házban: Ha Putyin akarja, elpusztít téged

Több hírügynökség beszámolója szerint rendkívül feszült hangulatban zajlott a múlt heti washingtoni találkozó Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között.

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

„Arculcsapás, hogy Trump Budapesten találkozik Putyinnal, miközben nincs ott egyetlen európai sem” – közölte az EU-s főképviselő

Szerinte az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük.

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Itt van Donald Trump újabb oroszpárti fordulata: döbbenetes ultimátumot adott Ukrajnának

Putyin új ajánlata szerint Ukrajna átadná a keleti Donbasz régió még ukrán ellenőrzés alatt álló részeit, cserébe néhány kisebb területért a déli Herszon és Zaporizzsja régiókban.

blogmorzsák

Érdekes, ritkán látott fotók a történelemből

Hitler Hermann Göring esküvőjén, biciklipóló-mérkőzés az olimpián, teknőspáncél próbája és még sok más fotó a történelemből.

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

Sárgabarackos köleslepény

Puha, gyümölcsös, gluténmentes sütemény.

A gazdaság új vezérigazgatója: az AI

Velünk dolgozik, helyettünk dönt.

0