Kamionos bemutatót is tartottak a logisztika napján Zalaegerszegen
A diákok örömére közelről is meg lehetett bámulni egy kamiont a Báthory-suli parkolójában - e látványos járműbemutatóval indult tegnap az iskolában a Logisztika napja.
A nyergesvontató volánja mögött a tanintézmény egyik diákja ült. De nem ám csak úgy dísznek, a zalaegerszegi Török Bálintnak ugyanis jogosítványa van a monstrumhoz. Míg hétközben az iskolapadot koptatja, hétvégeken, mint hivatásos gépkocsivezető, beugróként dolgozik a szakmában. A logisztikai és szállítmányozási ügyintézői szakot pluszként tanulja, elképzelhető, mondja a fiatalember, hogy később saját céget alapít, s ahhoz aranyat ér majd a képzettség.
– Az idén már két helyszínen zajlik a rendezvényünk, a tanulók egy része a partnerünk, a Gartner Kft. telephelyén ismerkedik a szállítmányozás gyakorlatával – újságolta Szerdahelyi János szaktanár, a rendezvény főszervezője.
A MAN kamionvontató volánja mögött Török Bálint, a monstrum előtt diáktársai az 1/13/L osztályból, közöttük osztályfőnökük és szaktanáruk, Szerdahelyi János.
Az iskola idén második alkalommal csatlakozott a világszerte népszerű Logisztika napjához, s a Báthory-suli rendezvénye ezúttal is ott olvasható a Német Logisztikai Társaság honlapján, öregbítve ezzel is az iskola, a város és a megye jó hírét.
– Logisztika nélkül nem működik semmi, s ez az élet minden területére igaz – fogalmazott köszöntőjében Szelestei Renáta, az iskola logisztika szaktanára, kiemelve: büszkék rá, hogy ezt felismerve a középfokú logisztikus képzés országos elindítása tanintézetük nevéhez fűződik. Örömükre szolgál, hogy Zalaegerszegen, amint számos új beruházás és fejlesztés tanúsítja, dinamikusan fejlődik a logisztikai ágazat.
A rendezvény résztvevői tájékoztatót kaptak Zalaegerszeg logisztikai fejlődéséről, majd jeles előadók jóvoltából elmélyedhettek a tudományág részleteiben is. Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Kónyáné Tömpe Lívia, a Báthory-iskola igazgatója és Firbás György logisztika szakértő.
A megyeszékhely előtt álló fejlesztésekről Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere tájékoztatta a résztvevők népes táborát, amely a rendező tanintézmény mellett kibővült a ZSZC Ganz-, és a Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnázium tanáraival és diákjaival. Az érdeklődők kétszer négy szekcióban jeles szakértők, köztük Firbás György, Kerekes Gábor, Sóti Balázs, Rózsás Zoltán és Rózsa Tamás logisztika témaköréhez kapcsolódó előadásán vehettek részt.
forrás: zaol.hu
hírek innen, onnan
A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő
A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.
Káprázatos kép készült a földközelben elhaladó üstökösről, a Kárpátok legmagasabb vonulatai között látható
Ebben az évezredben már nem láthatjuk az üstököst, ezt a fotót azonban még sokáig fogják mutogatni róla.
Fontos információ jött a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról
November 14. előtt kell lépni.
Tudja hány óra van? Megmutatjuk melyik órájának higgyen vasárnap!
Megkezdődött a téli időszámítás. Szombatról vasárnapra virradóra hajnali 3 órakor 2-re kellett visszaállítani az órát. Ezért persze...
Mik azok az extrák, amiket nem is használunk a kocsiban?
A mai autók már olyan rengeteg extrafelszereléssel bírnak, hogy az átlagos sofőr talán ki sem tud igazodni köztük. A biztonsági...
A ruha sem tudta eltitkolni, ekkorák a modell csodamellei
Natalia Rose ruhában is szexi.
Ezekből a csillagjegyekből válnak a legjobb férjek! Megmutatjuk azokat is, akikhez veszélyes hozzámenni
Neked sikerült jól választani?
Baba Vanga prófécia 2026: Először lépünk kapcsolatba idegenekkel
A természet tombolni fog!
Megvillantotta hatalmas keblét, combfixben pózol a dögös vadmacska
Merész öltözékben pózol a fürdőszobában Natalya.
Rotációs kapára kell jogsi? És ha kereket szerelek rá?
Mikor először hallottam a kérdést, azt hittem, vicc, aztán rájöttem, hogy teljesen komoly.
Alig van már hely a Földön, ahol nincsenek szúnyogok – És most még eggyel kevesebb lett
Először bukkantak fel szúnyogok Izland természetes környezetében, ahol eddig az egész világon ritka, szúnyogmentes területként ismerték...
Kiderült, ekkor kell kicserélni a SIM-kártyákat a Digi korábbi ügyfeleinek
Az átállás miatt lesz szükség a SIM-kártyák cseréjére, részleteket közöltek.
Sport
Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.
Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira
Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.
Szoboszlai Dominik bekerült a BL legjobbjai közé
A hét csapatában a Bajnokok Ligájában ott van Szoboszlai Dominik is.
Újabb kulcsember dőlt ki a sorból, Szoboszlai újfent a védelembe kényszerülhet Liverpoolban
A címvédőnél halmozódnak a gondok, egyre több dolog miatt főhet Arne Slot feje.
Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után
Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.
A pálya elnémult: elhunyt Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója
Rettenetes hírről számolt be a Mezőkövesd Zsóry: Hagyaczki József, aki több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja, 76 évesen elhunyt.
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool
A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.
Aggódhatnak a McLarennél, Verstappen visszatért és egyből a leggyorsabb volt
A holland címvédőt egyáltalán nem viselte meg a kihagyás. Az összetett éllovasa ellenben visszacsúszott.
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
I. György, avagy Bognár estére csúcstartóvá válik Pakson
A Diósgyőr ellen ül 190. alkalommal a Paksi FC kispadjára Bognár György, ezzel megelőzi Csertői Aurélt.
Bulvár
Az amerikai turista megpróbált magyarul rendelni egy étteremben, és elképesztő, mit hozott össze a végére
A külföldiek, főleg az angolok és amerikaiak sokszor panaszkodnak, hogy mennyire nehéz a magyar nyelv, de az egyik turista megküzdött vele.
Rendkívüli módon beleállt a Békemenetbe egy budapesti étterem, nem ez az első durva húzásuk
Egy magyar étterem bejegyzése döntheti el, hogy hányan voltak valójában a Békemeneten?
Két gyerek életéért küzdenek: tragikus buszbaleset az M1-esen, 15 rohammentő vonult ki
Feszítővágóval szabadították ki az utasokat.
Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint
Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po
Beutaló a szakorvoshoz: mikor kell, mikor nem kell?
2025. októbertől bizonyos szakrendelésekre minden alkalom előtt szükséges lesz a beutalója: ha például háromszor kell mennie a betegnek kardiológiára, ennyiszer kell újra beutalót kérnie orvosától. A beutaló ugya
A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?
A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
13 millió forintot ajánlott a lányainak egy négygyermekes anya, ha lemondanak az esküvőről
Egy TikTok-videó kavart komoly vitát az esküvők körüli társadalmi elvárásokról és pénzügyi realitásokról.
Bóka János: „Rémült hangulat uralkodott zárt ajtók mögött”
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az ülés az Unió történetének egyik legkudarcosabbja volt.
Elkezdett kinyílni a cigány skatulya
A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.
Döbbenetes mennyiségű kincset találtak Magyarországon, azonnali világszenzációt okozott a lelet
Attila, a hunok királya alighanem nagyon ideges lehetett az eltűnésekor, mert ekkora mennyiség csak az övé lehetett.
Dobozban múlt ki az iskolai laptopok nagy része
A közoktatási rendszer digitalizációjának kudarcáról írnak.
blogmorzsák
MiG-25RB, a Mach 3 sebességű felderítő legendája
Néhány városi legenda cáfolata a gép csúcssebességét illetően, a felderítő alváltozat kalandjai a Közel-Keleten és végül némi összehasonlítás az SR-71-gyel.
Csökken az arany, a befektetők altcoinokba teszik a tőkét
Az arany árfolyama csökkenő tendenciát mutat, megtörve a korábbi emelkedő trendet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


