Két izgalmas meccsel folytatódik a BL
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek talán két legizgalmasabb párosítását, a címvédő Real Madrid és a Napoli, valamint a Bayern München és az Arsenal párharcának első felvonásait rendezik szerdán. - Pécsi Napilap -
A Real Madrid veretlenül, de csak csoport másodikként jutott a legjobb 16 közé, így hazai pályán kezdi a párharcot. Zinedine Zidane csapata számára fontos lenne a jó hazai eredmény, hiszen Nápolyban, a visszavágón biztosan rendkívül nehéz feladat vár majd rá. A spanyol együttes hazai pályán legutóbbi 33 BL-mérkőzéséből 28-at megnyert, s mindössze egyet, a Schalke 04 elleni 2014/15-ös nyolcaddöntő visszavágóját veszítette el.
“Előnyt kell szereznünk a hazai meccsen, hogy az ellenfelünk reményeit lelohasszuk. A Napoli jó csapat, remek edzője van, de készen állunk a találkozóra. Hosszú az út a címvédésig, de természetesen ez a célunk” – jelentette ki magabiztosan a Real vezetőedzője, Zinedine Zidane.
A két csapat korábban csak egy párharcot vívott egymással a nemzetközi kupaporondon, a Leo Beenhakker által irányított Real Madrid a Bajnokcsapatok Európa Kupájának 1987/88-as idényének első körében 3-1-es összesítéssel búcsúztatta – 2-0 a Bernabeuban, 1-1 Olaszországban – a Napolit, amelynek csapatkapitánya Diego Maradona volt. Az argentin legenda sajtóhírek szerint ott lesz a nézőtéren, a Bernabeu Stadionban, az említett párharc óta először. “Maradona jelenléte külön motivál minket, nem akarunk csalódást okozni neki” – mondta Pepe Reina, a Napoli spanyol kapusa.
“Ha beállunk védekezni, az kockázatos. Ha a saját játékunkat játsszuk, az is kockázatos. Nem tudom, akkor miért ne utóbbit próbálnánk meg. Önmagunkat kell adni, mert akkor van a legtöbb esélyünk. Azt az egyet nem fogom elfogadni, ha félve lépünk pályára. Legendás stadion a Bernabeu, de más csapatok is nyertek már itt” – elmélkedett a vendégek szakvezetője, Maurizio Sarri.
A játéknap másik mérkőzésén a Bayern München az Arsenalt fogadja. A két csapat jól ismeri egymást, hiszen a 2000/01-es szezon óta összesen tíz alkalommal találkoztak egymással. Ezeken a mérkőzéseken öt Bayern- és három Arsenal-siker született, a 2004/05, a 2012/13 és a 2013/14-es szezonban is nyolcaddöntőben kerültek szembe egymással, mindhárom alkalommal bajor továbbjutással.
Az előző idényben csak a csoportban játszottak egymással, Londonban kétgólos Bayern-vezetést után Olivier Giroud Mesut Özil góljaival döntetlenre mentett az Arsenal, Münchenben azonban 5-1-es német győzelem született.
“Van néhány rossz emlékünk ellenük, de azt gondolom, most jó esélyünk van a továbbjutásra. Győztünk már korábban Münchenben, nagyon fontos lenne most is a jó eredmény, hiszen ezúttal a visszavágót játszhatjuk otthon” – mondta Arsene Wenger, az Arsenal mestere, és hozzátette, a Bayern nyilván arra fog törekedni, hogy domináljon a mérkőzésen, ezt azonban meg kell akadályozniuk.
Kollégája, az olasz Carlo Ancelotti annyit mondott, tiszteli Wengert, akit remek edzőnek tart. A legfontosabbnak azt tartja, hogy ne kapjanak gólt, és megfékezzék az Arsenal villámgyors támadóit.
Mindkét találkozó 20.45-kor kezdődik.
hírek innen, onnan
Szijjártó szerint álhír, hogy nem lesz békecsúcs Budapesten
Szijjártó Péter szerint „amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz megint tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy...
Kerüld ezt a mosógép-programot. Zabálja az áramot és a vizet
A mosógép hűséges segítőnk, amely sok munkát levesz a vállunkról, és tisztán tartja a ruháinkat. De van egy bizonyos program, amelyet...
Az Otthon Start nyertesei a panellakások lehetnek: hol mennyiért vásárolhatjuk meg?
Egyre több az érdeklődő a panellakások iránt, hiszen az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a...
Két hét alatt 140 milliárd forint értékben igényeltek 3 százalékos vállalkozói hitelt a kkv-k
A várakozásokat felülmúló az érdeklődés a Széchenyi Kártya Program (SZKP) keretében, október elejétől egységesen 3 százalékos fix...
Ballisztikus rakétákat lőtt ki az észak-koreai hadsereg
Dél-Korea rendkívüli biztonsági értekezletet hívott össze.
Őrjöngött és láncfűrésszel támadt a testvérére egy 19 éves fiú
A családját fenyegető és tomboló férfit bevitték a rendőrök.
Fehérvári Gábor Freddie: „Innen már nem láttam a komfortzónámat” – nehéz hetet zárt a Sztárban Sztár All Starsban
„Nagyon féltem ettől a produkciótól” – árulta el az énekes.
Csak egyvalaki veszélyesebb Magyar Péternél
A lehetőségeik korlátlanok. Azt ismerik például, amikor ukrán terroristák a Tisza Párt elnökével söröznek egy olajfüstös...
Szélsőséges pénzügyi kockázatok és Budapest mint tehetségközpont: megszólal a Morgan Stanley egyik globális vezetője
Időről időre felerősödnek a kockázatok és a piaci aggodalmak a pénzügyi szektorban – ezt a múlt heti tőzsdei turbulencia is jól...
Lopott LEGO-k ezreit foglalták le egy kaliforniai bűnbanda felszámolásakor
Lopott ritkaságokkal kereskedtek a bűnözők.
Meseszép hely rejtőzik Kelet-Magyarországon: ősszel pedig még szebb, mint valaha.
Gyönyörű helyek rejtőznek belföldön is, ősszel pedig talán még izgalmasabb ide ellátogatni, mint az év többi szakaszában!
Míg mi nyugodtan aludtunk, Észak-Korea nagyon veszélyes rakétákat lőtt ki
Észak-Korea több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki keleti irányba, az úgynevezett Keleti-tenger (más néven...
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Kedden és szerdán is lesz rangadó – Ezeket a meccseket rendezik meg a BL-ben a héten
Jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulója.
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó
A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho
Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember
A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.
Bulvár
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban
Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.
UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók
Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek
Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.
Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat
Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs
Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.
Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett
Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.
„Kapjátok be!” – botrány a parlamentben, felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát
Az ülésvezető szerint méltatlan volt a felszólalás.
Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?
Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál
Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.
blogmorzsák
Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic
"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!
Tévesen „felfázásként” emlegetjük
Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán