Ezt olvasta már?


Kétszáz hiányszakmában dolgozó szakorvos kérte tavaly a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt

Tavaly csaknem kétszáz olyan szakorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, akinek a szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít - derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) által az MTI-nek küldött adatokból.

A szakmai szervezetek állítása szerint Magyarországon egyre csökken az orvosok száma, becslések szerint már a 28 ezret sem éri el. Az EEKH statisztikái szerint közben évről évre nő a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt kérelmező orvosok száma. Míg 2009-ben 887, 2010-ben 1111, tavaly már 1200 orvos számára állították ki a külföldi munkavégzéshez szükséges hatósági bizonyítványt.

A tavalyi kérelmezők közül 651-en általános orvosdoktori oklevéllel rendelkeztek, a szakorvosi képesítése 549 embernek volt meg. Közülük 195-en - vagyis az összes szakorvos kérelmező több mint harmada - pedig olyan területeken szereztek szakképesítést, amelyeket Magyarországon már így is a hiányszakmák közé soroltak.

A legtöbben, 45-en az aneszteziológia és intenzív terápia területén szereztek szakképesítést. Mellettük 34 az ortopédia-traumatológia, 26 a csecsemő- és gyermekgyógyászat, 23 a radiológia, 20 a patológia, 19 a pszichiátria, illetve további hiányszakma területére szakosodott orvos gondolkodott tavaly külföldi munkavállaláson.

A szakorvosok közül még csaknem 60 belgyógyász, több mint 50 háziorvos, több mint 40 sebész, valamint 20 kardiológus döntött úgy tavaly, hogy esetleg külföldön vállalna munkát.

Az EEKH adataiból ezen felül az is látszik, hogy a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványok kiállítása az év második felében jelentősen emelkedett. Míg januárban 60-an, áprilisban 59-en, de még júniusban is csak 82-en, júliusban már 151-en, augusztusban 129-en és szeptemberben is 128-an kérték ezt az engedélyt. A kiállított bizonyítványok száma 2011-ben az év első hat hónapjában egyszer sem érte el a százat, az év második felében viszont mindig ennél több volt.

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg az EEKH-t, hogy a Népszabadság múlt csütörtöki számában egy felmérésre hivatkozva azt írta: havonta száz orvos távozik Magyarországról, a frissen végzettek csaknem harmada már munkába se áll Magyarországon. A gyakorló orvosok közül pedig már 2010-ben is többen mentek nyugdíjba vagy haltak meg, mint ahány frissen végzett a helyükre került. Csak 2006 és 2010 között négyezerrel csökkent a hazai orvosok száma.

A cikk azon állításával összefüggésben, miszerint "a távozókat az sem kedvetleníti el, hogy az igazolásokért az eddigi 42 ezer forint helyett januártól már 99 ezret kérnek a hatóságok", Rikker Nándor, az EEKH megbízott főosztályvezetője az MTI-vel azt közölte: az igazolások kiállításának igazgatási szolgáltatási díja igényelt hatósági bizonyítványonként ebben az évben 19500 forintról 23250 forintra emelkedett. Ez pedig ha átlagosan úgy számolják, hogy egy ember kétféle hatósági bizonyítványt igényel, akkor az 39 ezerről 46500 forintra történő emelkedést jelent, szemben a cikkben említett 42 ezerről 99 ezer forintra emelkedéssel - jegyezte meg a főosztályvezető.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Szegény ember Land Cruisere lehet ez a Toyota kombi

Japánban most is divat az autók elejét átalakítani egy másikra, és ezt még egy olcsó modell sem ússza meg.

A prémium búza jövője: a szakma krémje Mosonmagyaróváron egyeztetett

A Karintia szakmai rendezvénye a prémium búza termesztésének lehetőségeit, a minőségi kritériumokat és a piaci igényeket helyezte...

Havasi: Alapjaiban változhat meg szervezeti felépítése a Fidesznek, aminek az elnöke egy évig ismét Orbán lehet majd

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígérte, a testületi beszámolóktól kezdve a megyei szószólók hozzászólásán át a...

Pilóta nélkül is képes repülni a magyar légierőnél is szolgáló helikopter új kiadása

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145m típusú...

Az ÁSZ elnöke a vádemelés miatt „mérlegeli” az Integritás Hatóság elnökének elmozdítását

Windisch László szerint a Biro Ferenc elleni vádemelés olyan új körülmény, ami miatt mérlegelni fogja az erről szóló kereset...

Korszakváltás az Apple-nél: Google-alapú AI-val születik újjá az iPhone és az iOS 27

Az Apple idei fejlesztői konferenciáján (WWDC) nem csupán az operációs rendszerek menetrendszerű frissítéseit mutatták be, hanem...

Kiderült, milyen autókkal járnak a Tisza-kormány miniszterei

Nyilvánosság váltak a parlamenti képviselők kötelező vagyonnyilatkozatai, és ezekből az is kiderül, hogy melyik miniszter garázsában...

Áremelés jön a hazai benzinkutakon

Szerdán kisebb árkorrekcióra számíthatunk a hazai töltőállomásokon. Csak az egyik üzemanyag ára változik.

Gyorshajtás miatt meghalt a barátja, megvan a zalai fiatal büntetése

Halálos közúti baleset okozása miatt emeltek vádat egy zalai fiatal ellen, aki négy utast szállítva szállt el egy jobbkanyarban.

Ruszin-Szendi Romulusz: Levendulába áztatott törölközőt kért Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy uniós csúcstalálkozón

A honvédelmi miniszter szerint a fideszes tárcavezető 6 fős delegáció helyett 11 fővel utazott volna a ciprusi EU-s védelmi miniszterek...

Ez nem székely vicc: A medve nem játék, etetni, filmezni életveszélyes

Mindennapos hír Romániában, hogy medve támad rá helyiekre vagy óvatlan turistákra. Ezúttal három külföldi kiránduló próbált...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

blogmorzsák

Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó

Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

0