Ezt olvasta már?

0

Kettősfront hoz enyhülést

Pénteken kettősfront érkezik, ami véget az eddigi frontmentes időszaknak. Hajnalban többfelé pára- és ködfoltok is alakulnak, amelyek többségében még reggelre feloszlanak. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Ma délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, már csak keleten maradnak erősen felhős, borult területek. A hajnali ködfoltok a legtöbb helyen feloszlanak, de nyugaton néhol csak lassan szűnik meg a párásság. Csapadék általában nem várható, de északkeleten elvétve még előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, egy-két helyen ónos eső kialakulására is van esély. Délután eleinte többfelé derült időben lesz részünk, csak az északkeleti megyékben maradhat borult az ég. Később északnyugat felől felhősödés kezdődik, de délen és az ország középső harmadán továbbra is a napsütésé lesz a főszerep. Számottevő csapadék nem valószínű. A nyugatias szél több helyen megélénkül, máshol gyenge, mérsékelt marad a változó irányú légmozgás. Általában 3, 6 fok között alakulnak a csúcshőmérsékletek, de a tartósan borongós tájakon ennél hidegebb is lehet.







0
0

hírek innen, onnan

6,5 évet kapott a vásárhelyi férfi a karambolos öngyilkossági kísérletért

Akár halálos következménnyel is járhatott volna.

Megfejtették a rák egyik titkát

Egy komoly tanulmány szerint több szerv tumoránál hasonló viselkedésre figyeltek fel: őssejteket utánoznak az érett sejtek.

Kalocsa környékén aggódnak a pockok miatt

Kemény fagyok alig voltak ezen a télen. Amíg az előző az itatókat károsította, addig az utóbbi a kártevők elszaporodását...

Gyalogosgázolás a zebrán: nem vette észre a nőt...

A gyalogos a balesetben súlyos sérülést szenvedett.

Videó: így született meg a történelmi magyar aranyérem.

Nézze meg a férfi váltó nagy futását a döntőben!

Szabó Magdát több ezer kilométerre Debrecentől is értékelik

Az írónő Freskó című regénye volt a középpontban

Európában előzte be a Tesla a német prémiumokat

Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a prémiumok szegmensében a jól ismert német hármas uralkodik Európában. Összességében...

A webes vásárlásnál is ragaszkodunk a készpénzhez

A hagyományos kiskereskedelemhez képest továbbra is háromszoros sebességgel bővül a hazai online értékesítés, a szektor 2017-ben...

Bill Gates elárulta, mi a két legőrültebb dolog, amit milliárdosként vásárolt

Talkshowban beszélt a pénzköltéshez való hozzáállásáról.

Lagzi Lajcsi az otthonában fogadná a rajongókat

Lakáséttermet nyitna, vacsora után zenélne a vendégeknek.

Folyamatos rettegésben él a Trónok harca sztárja

Arya, Maisie Williams már ismeri a sorozat végét, fél, hogy elkotyogja.

Élő adásban szült egy rádiós műsorvezető

A 3200 grammos kisfiú, Jameson kedden született meg császármetszéssel

Sport

Liu Shaolin Sándor néhány mozdulattal zsebre tette a világot

Legenda lett a magyar gyorskorcsolyázó rituáléjából.

Hosszú Katinka csatát nyert, meghátrált a FINA

Az úszók újra bármennyi számban indulhatnak, majdnem teljes az idei világkupa-naptár.

Hatalmas dráma a férfi lesiklás fináléjában

Marcel Hirscher már az elején kiszállt, a vége tartogatta az igazi izgalmakat.

Olimpiai bajnok a magyar férfi váltó rövidpályás gyorskorcsolyában!

A hősök: Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba, Oláh Bence.

Mourinho még mindig nem érzi cikinek, amit csinál

A Manchester United a 0-0-ért ment Sevillába. A Roma edzője legszívesebben a fél csapatot lecserélte volna.

Olimpiai bajnok a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó!

Persze, hogy a rövidpályás gyorskorisok: férfi váltónak van erre a legnagyobb esélye.

Történelmi csoda a jégen: Magyarország olimpiai bajnok!

Soha nem volt még magyar olimpiai bajnok a téli olimpián, a férfi gyorskorcsolya-váltó történelmi győzelmet aratott.

Utolsó esély magyar éremre Phjongcshangban

A rövidpályás gyorskorcsolyázók férfiváltója ma futja a döntőt.

Így szereztük meg az első aranyat a téli olimpián - videó

Mutatjuk a teljes felvételt a versenyről!

Téli olimpia: meglett Magyarország első aranyérme

Felfoghatatlan tettet hajtottak végre a srácok.

Dráma, dráma és dráma!

Nem jött létre az O'Sullivan - Higgins örökzöld a World Grand Prix-n.

Téli olimpia: AC/DC-re táncolt a magyar műkorcsolyázó

A közönség hatalmas ovációval fogadta a szokatlan zenét.

0

Bulvár

Durva fagyokkal búcsúzik a február és kezdődik a március - mi lesz a növényekkel?

Az idei tél leghidegebb éjszakája az első tavaszi hónap elején lehet. Az őszi vetéseket hótakaró védi a kemény fagyoktól, de mi lesz a gyümölcsfákkal?!

Liu Shaolin Sándor néhány mozdulattal zsebre tette a világot

Legenda lett a magyar gyorskorcsolyázó rituáléjából.

Hosszú Katinka csatát nyert, meghátrált a FINA

Az úszók újra bármennyi számban indulhatnak, majdnem teljes az idei világkupa-naptár.

6 női szokás, amitől rosszul vannak a férfiak

Mi nők azt gondoljuk, hogy a férfiakat azzal a néhány plusz kilóval, esetleg túl nagy orral, vagy pár "no make-up" nappal akasztjuk ki, pedig valójában ezek a tényezők érdeklik őket a legkevésbé. Azonban van pár dolog, amivel tényleg az őrületbe tudjuk őket kergetni.

Részegen vezetett, karambolozott: mehet a bíróságra a tévésztár

Vádat emeltek, márciusban áll a bíróság elé.

Hatalmas dráma a férfi lesiklás fináléjában

Marcel Hirscher már az elején kiszállt, a vége tartogatta az igazi izgalmakat.

Rányitották a nőre a fürdőszoba ajtót, ezt művelte odabent

A nők imádják a lazulást a kádban, ám ezeket az intim pillanatokat csak nagy ritkán láthatjuk. Most azonban valódi izgalmakat csípett el a kamera!

Kis rohadt besúgó: Ferike jól dolgozik, de pletykás - megszólalt a legendás rádiós

Mivel 70 évig minden kiválóan működött, ezért Boros Lajos nincs megsértődve a szervezetére.

Felhúzta felsőjét Tolvai Reni, sokkot kaptak a rajongók -fotó

Tolvai Reni a ruhája alatt olyasvalamit rejteget, amitől sokak szája tátva maradt.

Előre köszönnek a sitten Ganxsta Zoleenak

A Valami Amerika 3 kapcsán Ganxsta Zolee a Mokka vendége volt, ahol jó pár kulisszatitkot elárult a forgatásról.

Különös dolgot takart el a kezével egy űrhajós az élő közvetítés alatt

Jobb híján a kezével próbálta eltakarni a nem oda illő látványt a Nemzetközi Űrállomás űrhajósa az élő internetes közvetítés alatt. De elkésett...

blogmorzsák

Hajó víz nélkül, konyha fedél nélkül

Mit csinál egy szakács, ha se vendég, se konyha nincs a hajón? Sőt, még víz sincs a hajó alatt. 160 nap alatt a Föld körül, első rész.

Itt az ideje a politikai generációváltásnak!

„Szembeszállunk a feudalizmussal, ahogy az észtek is képesek rá ma, és ahogy Széchenyiék is képesek voltak rá egykor.“

Mivel kampányoltak a győztes pártok 2017-ben?

A plakátokhoz képest egész óvatosnak tűnnek.

Tudományos társkeresés komoly szándékú emberekkel és ÁSZF-fel

Sokba fáj a vadászat az igazira, ha kihagyjuk az apróbetűt.

Amikor nem hallod felsírni a megszületett babádat

A gyermekünk elvesztése egy olyan trauma, ami sosem múlik el.

Nők, pénz, folyamatos bulizás?

Ilyen egy fiatal DJ helyzete ma itthon.

Az autó, ami agyonverte a Teslát

A japán elektromos szuperautó, az Aspark Owl olyat tett, amire még a Tesla sem képes. Az ára mondjuk hátborzongató.

A 45-62 évesek le vannak ejtve, pe­dig ők fizetik mindenki kedvezményét

Milyen előny juthat azoknak, akik felnevelték a gyereküket, túléltek egy devizahitel káoszt?

Ha síakrobatikát nem is, tanulhatunk-e valamit Elizabeth Swaney-től?

A tízmillió mindenhez is értők országában már megtanul­hattuk, hogy nincs kegyelem.

Meg lehet élni havi 47 ezer forintból?

Mi is kipróbálhatjuk - szeren­csére csak játékos formában.

Kezdetben normális volt, aztán eltérítette a divat

„Az addigi énje megszűnt. Végül legutóbb kijelentette, csak úgy társalkodás szinten, hogy amúgy nem vagyok izgalmas.”

Tévés csaták: amikor hazudik a képernyő

Közönségkedvenc sorozatok nagy barátságai, melyek a valóságban inkább gyűlölködések.

0