Ezt olvasta már?


Kevesebb az illegális letöltés a magyar internetezők között

Magyarországon egyre többen vannak azok, akik nem használnak az interneten illegális tartalmakat: arányuk a tavalyi 78 százalékról az idén 85 százalékra nőtt - derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. idei, reprezentatív kutatásából.

Az MTI-nek szerdán elküldött összefoglaló szerint a megkérdezettek csupán 21 százaléka lenne hajlandó fizetni azért, hogy legális forrásból jusson online elérhető tartalmakhoz.

A válaszadók 70 százaléka szerint megfelelő a legális letöltési lehetőségek mennyisége, ez 11 százalékpontos javulás a tavalyihoz képest. A pandémia kezdetén, 2020-ban ez az arány még 58 százalék volt.

A jogvédett tartalmak közül továbbra is kiemelkedő fontosságú az úgynevezett torrentoldalakról letölthető filmek és zenék szerepe. Megfigyelhető, hogy miközben az oldalak továbbra is népszerűek, a torrentezést nyíltan vállalók száma alacsony; illetve akik bevallottan fogyasztanak nem jogtiszta tartalmakat, azok jellemzően nem egyszeri felhasználók. A tavalyi 79-81 százalékhoz képest az idén már az internetezők 85 százaléka tagadta a nem jogtiszta filmes és zenei tartalom fogyasztását, emellett a tavalyi 15-ről 10 százalékra csökkent azok száma is, akik felvállalták, hogy illegális forrásból töltenek le filmeket és zenéket.

Azok között, akik bevallottan letöltenek illegális tartalmakat, jól elkülöníthető egy "potyautas" csoport is: ők maguk nem töltenek fel, azonban letöltenek mások által feltöltött tartalmakat. Ők a bevallottan illegális tartalmakat fogyasztók szűk rétegének 36 százalékát alkotják.

Az illegális letöltők továbbra is több mint felének az az indoka, hogy nem akar fizetni olyan tartalomért, amelyet ingyen is meg tud szerezni. Pénzhiányra 17 százalékuk hivatkozik, míg a fájlok más forrásból való elérhetetlenségével indokolja döntését a tavalyi 12,5 százalékhoz képest már 18 százalék. A letöltés egyszerűségére ugyanakkor - a 2011-es 12 százalékhoz képest - már csak a megkérdezettek 6 százaléka hivatkozik.

A jelentés szerint amellett, hogy az online világban a legális forrásból történő hozzáférhetőségért alapvetően fizetni nem hajlandó internethasználók aránya a tavalyi 65 százalékról 76 százalékra nőtt, az internetezők 68 százaléka úgy gondolja, hogy amíg a keresett tartalmak ingyenesen letölthetők, legálisan hozzáférhető verziójukért nem lenne hajlandó fizetni. Ez utóbbi csoport aránya a tavalyihoz képest 14 százalékpontos növekedést mutat, ezzel az eddigi legmagasabb arányt produkálva e kérdésben. A legális tartalmak iránti árérzékenységi tényező fontosságát jól mutatja, hogy az internetezők 12 százaléka csak akkor váltana, ha az általuk fogyasztott tartalmak a jelenleginél olcsóbban lennének beszerezhetők.

A legális letöltések alternatíváinak ismertsége az utóbbi években hullámzóan alakult: míg tavaly még a megkérdezettek 25 százaléka nem ismert legális zenehallgatásra vagy letöltésre alkalmas oldalt, idén ez az arány 29 százalékra nőtt; az ezeket ismerők, de nem használók aránya a tavalyi 17 százalékról pedig 30 százalékra ugrott a kutatás szerint.







0
0
0

hírek innen, onnan

Huszárvágással szabadul meg a kormány a teljes mostani közmédiától

Egyetlen mozdulattal szabadul meg a kormány a foglyul ejtett közmédia egészétől. Megszűnik az MTVA, és létrehozzák a Magyar Rádió és...

Új korszak jöhet a fogyásban? Egy kísérleti gyógyszer még az Ozempic-nél is jobb eredményeket mutatott

A fogyás új korszakát hozhatja el a retatrutid: a kísérleti gyógyszer olyan mértékű testsúlycsökkenést ért el a vizsgálatokban, amely...

Tisztújítás a Fidesznél: Orbán Viktort újraválaszthatják, de Magyar Péter is készül

Szombaton tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz, ahol a választási vereség után meghirdetett megújulás jegyében átalakítják a...

Mennyi pluszpénzt jelenthet a nyugdíjas-Szép-kártya és mi a baj vele?

Akár havi 16 667 forintos pluszjuttatást is jelenthet a tervezett nyugdíjas-Szép-kártya az alacsonyabb ellátásban részesülőknek. Bár a...

Bármi történik, talpon maradnak: Ők a legerősebb csillagjegyek

Bármire képesek, nem adják fel, nagyon kitartóak. Ha motoszkált már a fejedben egyszer a gondolat, hogy vajon kik lehetnek a legerősebb...

Peller Anna: 21 éves koromig szűz voltam, a férfiak inkább ghostingoltak

Peller Anna Kadarkai Endre műsorában beszélt arról, hogy fiatalkorában az önbizalomhiánya a párkapcsolataira is rányomta a bélyegét. A...

A legkedveltebb konyhai gépeket vizsgálják

Főként azt vizsgálják, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos...

Így fognak átvágni egy hegyen az óceánjáró hajók – épül a világ első hajóalagútja

A projekt egyszerre mérnöki különlegesség és gyakorlati közlekedésbiztonsági fejlesztés.

6 étel, amiről sokan azt hiszik, tele van fehérjével – pedig nem igazán

A fehérje körül az elmúlt években szinte külön iparág épült fel: fehérjeszeletek, proteinpudingok, „high protein” címkék...

Nagy változás jön a TV2-n hétfőtől

Teljesen átalakulnak a TV2 hétköznap estéi.

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője

Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Lecseréljük Paksot? Történelmi rekord a magyar villamosenergia-termelésben

Májusban történelmi magasságba emelkedett a megújuló energiaforrások szerepe a hazai áramtermelésben. Tíz év alatt gyökeresen átalakult az energiamixünk.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

0