Ezt olvasta már?


Kicsoda a nemzeti Shakespeare?

A kortárs magyar drámaírás helyzete

A magyarországi színházi élet egy rengeteg oldalról támadható, több sebből vérző egyenetlen felület. Többek közt az őskonzervatíz, bevált sablonokkal dolgozó kőszínházak, és a kísérletezőbb, újító szándékú független társulatok állnak szemben egymással, és képezik a vita tárgyát.

Jelen cikk a kortárs magyar drámaírókról szándékszik tárgyalni, pontosabban azok hiányáról. Divatos mai jelzővel élve, keressük a nemzeti Shakespeare-t.

Kortárs magyar drámaíró egy-két kivételtől eltekintve gyakorlatilag nem létezik. Kortárs magyar darabok ugyan születnek, de főleg a “mindenhez is értő” írók tollából. Professzionális színpadi szerzők nincsenek. A jelenlegi magyar kultúrpolitika nem tartja fontosnak, hogy színvonalas, a jelenről szóló művek szülessenek. Nagy ritkán egy-egy színháznak eszébe jut pályázattal ösztönözni az írókat, ahol az egy díjazott helyre rendre száz fölötti darab érkezik, tehát azt nem lehet elvitatni, hogy a szerzőket hidegen hagyja a színműírás. Ellenben az angolszász, vagy nyugati szisztémától, itthon még a nyomtatott drámai szövegek olvasása is csak a legszűkebb réteget érinti, ezáltal nem is nagyon foglalkoznak a kiadók és folyóiratok színművekkel. A szerzőknek még a polcra is nehéz felkerülniük, nemhogy a színpadra.

A kőszínházak félnek, és mindig is féltek. Maradnak a jó öreg XIX. századi klasszikusok, meg a Shakespeare-darabok nyolcvanharmadjára is új köntösbe bújtatva, továbbá polgári bohózatok és egykori filmsikerek színpadi változatai az egyszeri színházba járóknak. Ha kortárs darabról van szó, inkább importálnak valamit, ami már más nyelvterületeken bevált, mondjuk a németeknél, vagy éppen azt, amire sorok kígyóznak a West Enden. Magyar darabok, ha valami véletlen folytán színpadra kerülnek, akkor maximum a 80 fős kamarateremben, vagy valami félprofi felolvasóesten kerülnek bemutatásra.

A Globe Színház

A Szép Ernő díjazottak névsorát végignézve, vagy az Örkény-ösztöndíjasokét nem gyakrán ráz össze minket a deja-vu, hogy micsoda élmény volt az adott előadás. Ez pedig többszörösen igaz a vidékiékre. Egy vidéki kőszínház repertoárja, gyakorlatilag évről-évre előre kiszámítható, mintha valami rotációs rendszerben cserélnék a darabokat. Mindenki megrendezi a saját III. Richárdját, a saját “ügynökének a halálát” és a saját Molnár Ferencét. Itt megjegyezendő, hogy nem (minden esetben) az előadások színvonaláról van szó, és kifogástalan társulatok működnek állandó teltház mellet, lásd. Katona. Sokkal inkább arról van szó, ami a színháznak a feladata: reagálni a jelen valóságra, és nem azzal a berögződéssel, hogy itt majd a rendező felöltözteti mai jelmezbe a kedvenc darabjait, ami egy tipikus magyar hagyomány. Itthon a szerző háttérbe szorul, minden fontos előadás a rendezőről szól. A Broadwayen, vagy Londonban sokkal inkább a szerző neve csalja be a nézőket a színházba, ellenben nálunk már a rendezőt tekintik szerzőnek, aki úgy dolgozza át a meglévő anyagot, ahogy gondolja. Ez viszont élő szerző munkájánál igencsak körülményes, talán ezért ragaszkodnak annyira a már halott írók műveihez.

Parti Nagy Lajos és Háy János

Olyan kiváló, jelenleg is alkotó szerzőkkel rendelkezünk, akik már bizonyítottak, de mégsem érkeznek hozzájuk nagyszínpadi megrendelések. Térey János, Egressy Zoltán és Székely Csaba gyakorlott drámaírók, azonban a nagyközönséghez ők is akadozva jutnak el, Spiró Györgyről nem is beszélve. Háy János, vagy Parti Nagy Lajos rengeteg emlékezetes művet írt már. Zseniális, egyedi hangú szerző Pintér Béla is, mondjuk az ő esete különleges, hiszen saját társulatával játszatja el a darabjait. A lényeg, hogy vannak jó szerzőink, csak jelen körülmények között ki lesz a nemzeti Shakespeare?

Pintér Béla és Társulata

A kulcs a színházak és vezetőik kezében van: nyitni az új felé, mert megéri, sőt kötelességük. Talán még az állami támogatás feltétele is lehetne, hogy évi egy hazai darabot mutassanak be, mint a fociban a magyar játékosok szerepeltetése után járó pénz. Mondjuk a színházunk inkább ne legyen olyan, mint a focink…

 

V.A.







0
0
0

0
0
0
0