Ezt olvasta már?


Kidőlt fák és elárasztott pincék miatt riasztották a tűzoltókat

Elsősorban kidőlt fák és elárasztott pincék miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon vasárnap átvonuló zivatar után. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő reggel az MTI-nek elmondta: országszerte több mint 400 esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit

Hajdu Márton elmondta: a legtöbb riasztás Bács-Kiskun, Békés és Győr-Moson-Sopron megyében volt. Többségében leszakadt faágak és kidőlt fák okoztak gondot.

Fennakadások voltak a közúti közlekedésben is. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt is kérték a tűzoltók segítségét: pincékből, alagsorokból kellett szivattyúzni a vizet.

Egyes helyeken a tetőszerkezeteket is megrongálta a viharos erejű szél. A katasztrófavédelemhez hétfő reggelig 45 épületkárról érkezett bejelentés - mondta az OKF szóvivője.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez hétfő reggel eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: délutánig keleten helyenként még kialakulhat zivatar, de heves zivatar már nem valószínű.

A hőmérséklet napközben 27 és 32 Celsius-fok között valószínű, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Késő estére 18-23 fok közé hűl le a levegő. A középhőmérséklet helyenként ismét elérheti a 25 Celsius-fokot. A hőség miatt Budapesten, valamint Pest, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Füst miatt lezárták az M2-es metró Keleti pályaudvari állomását

A fővárosi hivatásos tűzoltók keresik a füstölés forrását.

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

Ablakon át menekítették ki az ott tartózkodókat.

Európa melegszik a leggyorsabban

Európa kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag. Tavaly: 30 Celsius-fok az Északi-sarkkörön, 50 Celsius-fok Törökországban....

Újpest felülvizsgáltatná az új kormánynál a kiemelt beruházásokat a kerületben

A Népszigetet érintő fejlesztés is szóba került a rendkívüli ülésen.

Zöld utat kaphat az elzárt pénzcsap: von der Leyen szerint „nagyon jó” volt az eszmecsere Magyar Péterrel

Ursula von der Leyen pozitívan nyilatkozott, miután a befagyasztott EU-s források felszabadításáról egyeztetett a leendő magyar...

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös...

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a...

Zuglói Fidesz-belharc: Kilép a pártból és Deutsch Tamást kritizálja a képviselő, aki nem kért a „legrosszabb jelölteket jutalmazó” megújulásból

Borbély Ádám, a Fidesz XIV. kerületi önkormányzati képviselője bejelentette, hogy távozik a pártból. Döntését a rossz választási...

Egyre több a nikotinfüggő fiatal: súlyos tévhit kering az e-cigarettákról

Az e-cigarettákat sokan a hagyományos dohányzás biztonságosabb alternatívájának tartják, de a szakértők szerint ez súlyos tévedés....

Fejlesztési lehetőségek és jógyakorlat a császáros anyák gondozásában

Magyarországon évről évre nő a császárral szült édesanyák aránya (2025-ben a szüléseknek már 42,55%-a hasi szülés), mégis...

Videón a pusztítás: lecsapott az ukrán hírszerzés, a földön semmisültek meg Oroszország harci gépei

Ukrán drónegységek mértek csapást orosz helikopterekre a voronyezsi régióban, mintegy 150 kilométerre a frontvonaltól. A támadás során...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

0
0

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem

Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az útról, árokba hajtott, majd a tetejére borulva kigyulladt, így a helyszínre érk

0