Kimozdult a magyar: rekordot döntött tavaly a belföldi turizmus
Növekedési rekorddal zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus, 15 százalékkal nőtt 2017-ben, a vendégéjszakák 70 százaléka 1-2 napra szólt a Szállás.hu átfogó éves elemzése szerint.
A portál MTI-nek küldött szerdai közleménye kiemeli: Budapest, Siófok és Eger vonzotta a legtöbb vendéget. Az idén folytatódhat a belföldi turizmus bővülése, mivel már most több az előfoglalás, mint tavaly ilyenkor. A Szállás.hu 2018-ra a magyar szálláspiacon átlagosan 7-10 százalékos bruttó szállásdíjbevétel-növekedést prognosztizál.
A Szállás.hu adatai szerint július-augusztusban a turisztikai bevételek az éves összeg 41 százalékát adták. A főszezon mellett még a június a foglalások 9,3 százalékával, a szeptember (7,35 százalékkal) és az október (7,48 százalékkal) értek el magasabb forgalmat.
Mészáros Judit, a portál marketingigazgatója szerint a tavalyi extra hosszú húsvéti hétvége hatása is jól látszik az eredményeken, áprilisban 38 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel azelőtt.
A rekord növekedésben tavaly is szerepet játszott a SZÉP-kártya: harmadával többször és 42 százalékkal nagyobb értékben fizettek vele, mint az előző évben. A számlák ötödét SZÉP-kártyával egyenlítették ki, átlagosan 73 468 forintot költöttek el így a kártyatulajdonosok.
Az elemzés kitér arra, hogy a magyarok évről évre egyre korábban foglalnak szállást. Idén hosszú hétvége dömping lesz, és sietnie kell annak, aki valamilyen szálláshelyen kívánja azokat tölteni. Tavaly a népszerűbb helyszíneket már 3,5 hónappal előre lefoglalták - idézték Mészáros Juditot a közleményben. Az átlagos foglalás értéke eddig 63 440 forint, hossza 2,8 nap az új évben. Helyszínek között Budapestet, Hajdúszoboszlót és Egert választották a legtöbben 2018 első felére, de a top 10 között helyet kapott Hévíz, Gyula, Siófok, Szeged, Zalakaros, Miskolctapolca és Debrecen is.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
Tizenhat másik gyilkosságról tud a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi
Elkezdődött a bajai Till Tamás 2000-es meggyilkolásával vádolt férfi pere szerdán a Kecskeméti Törvényszéken.
Képgaléria: Ilyen szívmelengető látvány a tavasz egyik csodája, az aranyló repceföld
A tavasz tele van színekkel, illatokkal. Az egyik legszebb látványt pedig az aranyló repce nyújtja. A téma megunhatatlan, főleg, ha közben...
Magyar Péter már Brüsszelben, elkezdődött találkozója von der Leyen bizottsági elnökkel
A leendő miniszterelnök szerdán Brüsszelbe látogatott, hogy a Bizottság elnökével tárgyaljon. Az uniós pénzek hazahozásáról, a...
Lemondott a román nemzetiségi szószóló, akit korábban jogerősen elítéltek csalásért
Tát Margit méhkeréki polgármesteri pozícióját viszont megtartja.
A szocdemek a szélsőjobbal összeállva lökték káoszba Romániát
A PSD az AUR-ral együtt nyújtott be bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen. A román posztkommunista utódpárt nagyon érzékeny...
Rekordot döntött a szegedi cég, most Kína felé nyit – Európa kapuja lehet belőle
Történetének legerősebb pénzügyi évét zárta a Goodwill Pharma: a szegedi gyógyszeripari vállalat 2025-ben közel 23 milliárd forintos...
Pert indított a Centrál Médiacsoport a Ringier Magyarország felvásárlása miatt. Varga Zoltán vezérigazgató szerint nem lehetünk következmények nélküli ország
Varga Zoltán felhívta a Ringier svájci vezérigazgatóját, hogy közölje vele a helyzetet. Közölte, hogy a lépés logikus és ő is ezt...
Csúszik a strandszezon: később nyitnak a fürdők, a belépők is drágábbak lesznek
A strandszezon idén sok helyen később indul, és nemcsak a nyitás csúszhat, hanem a belépők ára is magasabb lehet a tavalyinál.
Nyilatkozott a Partizánnak, kirúgta a versenyhivatal
Érdemtelenségre hivatkozva szabadult meg a Gazdasági Versenyhivatal Berezvai Zombor közgazdásztól, aki a választások előtt egy héttel a...
Új fejlemény az ukrán pénzszállítók ügyében
Az az ügyvédi iroda tett bejelentést, amely a pénzszállítók mellett az Oschadbank jogi képviseletét is ellátja.
Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?
Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti...
Meggyanúsították Sára Botondot 70 ezer forint értékű bor elfogadása miatt az Orbán Áront érintő ügyben
A büntetőeljárásban eddig öt személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg, a főispán szabadlábon védekezik.
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et
Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.
Bulvár
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Sürgős riasztást adott ki az OTP, nem maradt hátra sok idő, minden ügyfelet érint
Fontos figyelmeztetés jelent meg az OTP oldalán.
Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott
A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február
Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera
Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


