Kiosztották a 2011. év befektetője elismeréseket a Parlamentben
Átadták a 2011. év befektetője elismeréséket hat kategóriában csütörtökön, a Parlamentben.
A nemzetgazdasági miniszter - a Nemzeti Külgazdasági Hivatal javaslatára - azoknak a kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó vállalatoknak ítélte oda a díjat, amelyek 2011-ben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta: érdemes befektetni Magyarországon, a reformok nagy részén túlvan az ország, és együttműködést szorgalmazott, hogy még több befektetés jöjjön Magyarországra.
Az ünnepségen Cséfalvay Zoltán elmondta: Európában a kormányoknak három kihívással kell szembenézniük: egyrészt gyorsan kell reagálni a változásokra, másrészt össze kell egyeztetni a stabilitást és a növekedést, harmadrészt meg kell osztani a válság terheit és kockázatait. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte: Magyarországon a bankszövetséggel decemberben kötött egyezség jó példája a kockázat, a terhek megosztásának.
Az államtitkár szólt arról, hogy Magyarország a reformokban néhány területen gyorsan haladt, például a korai nyugdíjak ügyében, az adósságféket beépítették az alkotmányba. Másutt felzárkózott az európai világhoz, ilyen a foglalkoztatás kérdése, maradt viszont még teendő a tömegközlekedés, az önkormányzati rendszer átalakításában.
Magyarország versenyképességi politikájáról szólva az államtitkár rámutatott: ez három pillérre épül, az üzleti környezet javítására, a foglalkoztatásra, az egyszerűbb államra. Szerinte a versenyképesség erősítésében tovább kell lépni, és ebben a kutatás-fejlesztés-innováció jelentős szerepet játszik.
Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke az ünnepség megnyitóján hangsúlyozta, az egy éve működő hivatalt a kormány azért hozta létre, hogy segítse a Magyarországon befektető cégeket, a hazai kis- és középvállalkozások exportörekvéseit támogassa. Az idén az export területén kiemelkedően teljesítő magyar cégeket is díjazni fogják.
A HITA elnöke reményét fejezte ki, hogy tovább erősödik a befektetői kedv Magyarország iránt.
Az ünnepségen az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása díjat a Mylan, a világ harmadik legnagyobb generikusgyógyszer-gyártó cége vehette át mintegy 60 millió eurós, 320 főnek munkahelyet biztosító komáromi beruházásával.
Az év legnagyobb volumenű bővítése díj az ország legnagyobb ipari termelő vállalatát, az Audi Hungaria Motor Kft.-t illette. Az Audi Hungariánál megvalósuló több mint 900 millió euró összberuházási értékű új járműgyár részeként pótlólagos beruházással présüzem és hozzá kapcsolódó ipari infrastruktúra létesül, amely 300 új munkahelyet teremt.
Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata elismerést a Jabil vehette át, amely 670-nel gyarapította dolgozói számát Tiszaújvárosban 4G-s kommunikációs technológia gyártását célzó projektjével.
Az év legnagyobb új regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata a 2011-es évben az AGCO Hungary Kft. lett. A Budapesten megvalósuló új SSC beruházás a cég 16.000 alkalmazottjának nyújt IT szolgáltatásokat szerte a világon. A vállalat további üzleti funkciók telepítését tervezi a budapesti szolgáltató központjába.
A K+F együttműködésért díjat idén a Robert Bosch Kereskedelmi Kft. kapta a kutatás és fejlesztés területén betöltött szerepe, valamint az egyetemekkel és kutatóintézetekkel megvalósított kiemelkedő kapcsolata miatt.
Az ipari park és az önkormányzat befektetésösztönzés területén végzett erőfeszítéseinek elismeréséül a Legjobb ipari park címet a Polgár Ipari Park nyerte el.
mti
hírek innen, onnan
Időeltolódás – európaiként nagyjából egy régi, rendes foci-világbajnokságot nézhetsz végig emberi időben, de lesznek fájó veszteségek is
Egy magyar se fogja látni Új-Zélandot és Algériát, de a világbajnok Argentína két csoportmeccsét is a nézhetetlen idősávban rendezik....
Ki igazol ügyesebben a válogatottba? A 2026-os a diaszpórák világbajnoksága lesz
5 francia, 3 holland és 2-2 portugál, spanyol és belga válogatottnyi focista lesz ott az idei vébén. A 2022-ben elődöntős marokkóiak a...
Svájcból jött haza a Tisza államtitkára, az Indexnek elárulta, mit hozott magával
Valóságos forradalomra készül.
Vitézy Dávid a Duna-hídról tett közzé elképesztő részleteket
Újabb csontváz dőlt ki az átadási dokumentumok átvizsgálása során, Lázár János korábbi közlekedési miniszter két héttel a...
Komoly kihívással néz szembe az új egészségügyi miniszter: így lépne fel a dohányzással és alkohollal szemben
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a közelmúltban határozott fellépést ígért a dohányzás ellen.
„Válaszolt” a Mohu a Magyar-kormánynak: jöhet a felülvizsgálat, a rendszer így fenntarthatatlan
Szeptember 1-ig átfogó jelentést kér a Kormány a hulladékgazdálkodási koncesszió működéséről, beruházásairól és célértékeinek...
Töltéskor ráz a debreceni BMW.
Ijesztő jelenséget tapasztaltak az új generációs iX3 egyes példányainál. A hibás töltő miatt jelentkező érintésvédelmi probléma...
Nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánoshoz, már vádemelésnél tart az ügy
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség emelt vádat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt négy...
Hoppon maradhatnak a villanyautóra pályázók
Április, május óta úgy tűnik, hogy megállt a támogatói okiratok kiküldése, hiába érkezett jogosultságról szóló döntés, a...
Donald Trump: „Nagyon-nagyon közel van egy nagyon erős egyezség” Iránnal
Az amerikai elnök most azt mondta, akár 2-3 napon belül aláírhatnak, utána pedig azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros.
Ismét lezuhant egy kisrepülő az Isztriai-félszigeten, ketten megsérültek
A gép fedélzetén tartózkodók könnyebb sérülésekkel túlélték a szerencsétlenséget.
Három turista is megsebesült medvetámadásban Romániában
Egy fiatal lány megpróbálta megetetni az állatot.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


